15.

 Alessandro Corradi a nehéz nap estéjén végre egy kicsit kikapcsolódhatott a szálloda szobájában.
A Szabadossal folytatott vita sem hagyta nyugodni, és ha a konténer tartalmára gondolt, attól még jobban elszörnyülködött.
Fejében villámként cikáztak a gondolatok, hol a volt társára gondolva, hol pedig a magyar fővárosban történt napokra a végkifejletig.
Egy üveg minőségi rövidital kortyolgatása közben igyekezett elsimítani a gondolatokat, és valamelyest átláthatóbbá tenni a történteket.
Megannyiszor átrágta magában a lehetőségeket, de összességében mindig a távozás mellett döntött. Esze ágában sem volt belekeveredni egy olyan ügybe, aminek az ő véleménye szerint se füle, se farka.
Még mielőtt azonban meggondolta volna magát, szolgálati telefonjáról Rómába telefonált olasz főnökének, Sergio Finazzi-nak.
Egészen mostanáig nem volt ideje megejteni ezt a hívást, most azonban az újabb pohár ital társaságában kellőképpen ellazulva várta, amíg a vonal túlsó végén bejelentkezik ottani felettese.
Néhány kicsengés után fel is vették a mobilt:
- Finazzi! – jött a bemutatkozással egybekötött „köszönés” is.
- Üdvözlöm Uram, Alessandro Corradi vagyok! – mutatkozott be otthoni felettesének.
- Örülök, hogy végre életjelet adott magáról Corradi! Nos, hogy állnak a dolgok Budapesten? – tért a lényegre.
- Ma megtaláltuk a konténert, uram – mondta fáradtan – Egy csatorna mellett volt úgy két kilométernyire az úttól – vázolta.
- Remek! És volt benne valami említésre méltó? – kérdezte Finazzi.
- Ami azt illeti… Igen – válaszolt Alex – Egészen pontosan huszonhárom holttestet találtunk a konténerben, férfiak és nők vegyesen – halkul el Alex a fejét fogva.
- Huszonhármat?! – döbbent meg a vonal túlsó végén Finazzi.
- Igen. De ez már a magyarokra tartozik. Holnap megírom a jelentésemet, és amint lehet, repülök vissza Rómába – mondta Alex.
- El kell ismernem, remek munkát végzett. Tudtam, hogy maga nem fog szégyent hozni ránk – ismerte el olasz főnöke.
- Köszönöm, uram! – hálálkodott Corradi.
- Ugyanakkor volna egy kérésem magához – kezdett bele.
- Mi lenne az? – ráncolta szemöldökét Alex.
- Minden jel arra utal, hogy tömegpusztító fegyver van a magyar fővárosban. Maradjon még néhány napig, tudjon meg minél többet az üggyel kapcsolatban – jött a fekete leves, és persze ez nem nyerte el Alex tetszését:
- Uram, ne kérjen tőlem ilyet! Vissza akarok menni Rómába, elvégeztem a munkámat itt, és…
- Ez nem kérés volt, Corradi! – tette helyre őt Sergio Finazzi – Csak néhány napot mondtam, nem többet!
- Tisztelettel kérdem uram, önök összebeszéltek Szabadossal? Ő is mindenáron itt akar tartani – mondta sértődötten.
- Örüljön neki! Szabados József ragaszkodik még magához, ezt bóknak is veheti – dicsérte magyar kollégáját.
- Értem önt, de kérem, figyeljen rám – köszörülte meg a torkát – Azok az emberek ott a konténerben… Szóval mindegyiküknek felvágták a mellkasát, kerestek bennük valamit! Ez egy soha véget nem érő ügy, kérem, nagyon kérem, ne akarja, hogy itt maradjak! A végtelenségig elhúzódna ez az egész dolog, és nekem van mit befejeznem otthon is – próbálkozott.
- Most a társára gondol igaz? – tapintott a lényegre Finazzi.
- El kell kapnom azt a rohadékot, aki végzett vele! – erőlködött.
- Ez már nem egy sima gyilkossági ügy magának Corradi, hanem személyes bosszú! Az utóbbi időben teljesen elveszítette a fejét, és sokszor átlépte azt a bizonyos határt! Megértem az érzéseit, de amíg nem tud higgadt fejjel elfogulatlanul gondolkodni, addig magát fogja figyelni fél Róma! Ez az egész ügy tönkretette a párkapcsolatát is. Mi mindent akar még elbukni egy ilyen féreg miatt?! – teremtette le, és erre Alex sem nagyon tudott mit mondani tehetetlenségében.
Tudta, hogy próbálkozzon is bármivel, akkor sem mehet még haza.
- Nézze, uram – kezdte higgadtabban – Akárhányszor arra a rohadékra gondolok, nem csak a társam jut eszembe, hanem az is, hogy mennyi nő esik még áldozatául, mert szabadon járkál. El akarom kapni, a saját kezemmel akarom móresre tanítani, hogy soha többé ne árthasson senkinek! Az, hogy megölte a társamat, plusz motivációt is jelent számomra. Adja nekem őt, kérem! – próbálkozott udvariasan, ugyanakkor határozott stílusban.
- Mint mondtam, abszolút megértem önt, de ismételten bebizonyította nekem, hogy az érzelmei rabja! Elragadják az indulatai, és ez az, amivel még nem tudok mit kezdeni. Szükségünk van magára, éppen ezért a saját érdekében nem engedhetem meg, hogy most visszarepüljön Rómába. És a társait se nézze le, az itteniek is remekül végzik a munkájukat az üggyel kapcsolatban – győzködte Finazzi.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve Alex – És jutottak is valamire azon kívül, hogy a rohadék feltehetően már nincs az országban? – vonta kérdőre főnökét.
- Maga most ne ezzel foglalkozzon! – teremtette le újból – Gyűjtse az információkat, és ha minden jól megy, egy héten belül újra itt lehet! Higgye el nekem, mindenkinek kényelmetlen ez a helyzet, de a saját érdekében mondom azt: Maradjon még távol Rómától! Ezzel le is zártam a vitát, várom a hívását három nap múlva, világos? – kérdezte ellentmondást nem tűrve.
- Világos – mondta beletörődve Alex, majd mielőtt bármit is szólhatott volna, olasz felettese elköszönt tőle, és lerakta a telefont…

folyt.köv.