18.

 A rosszul sikerült gyógytorna, és a Klaudiával történő csúnya veszekedés egy hosszas fejszellőztetésre késztette Tamást.
Amint a kapun kilépett, nem voltak tervei az útvonalat illetően, nem volt célja, egyáltalán semmi használható ötlet nem volt a fejében a kérdőjelekkel teli jövőt illetően.
Csak sétált a nagy semmibe, miközben a gyalogosátkelők mellett kihelyezett lámpákat sem figyelte, csak a külvilág kikapcsolásával átvágott minden akadályon.
Az is hidegen hagyta, hogy sok autós rádudál, a járókelők megszólják figyelmetlensége miatt, és ezúttal az őt követő kóbor kutya is szokatlan közönnyel töltötte el.
Talán a megszokás vezette őt most is a közeli bevásárlóközpontba.
A centrál területén többször is leült egy padra, ahol csak úgy „volt”, figyelte a semmit, miközben körülötte érzelmek háborúja dúlt az emberekben.
Néha-néha továbbsétált, és a kirakatok üvegeiben szánakozva bámulta saját magát.
Amikor Klaudiára gondolt, kedve lett volna szemen köpni a tükörképét.
Elfojtott tehetetlen dühe nem engedte, hogy gondolatai kisimuljanak.
Mindig csak önmagát látta a kórházi ágyon, a műtét utáni első pillanatokban, és a legelső megmozdulásait a beavatkozás után.
Újra látta a kórteremben végigfolyó teli kancsónyi teát, melyet ő maga borított ki tehetetlenségében, szinte érezte az első könnyeket is arcán, amikor még arra sem volt képes, hogy legalább kicsit megemelkedjen.
Elé tárult megint a kép, amint imádott felesége segítséget nyújt neki abban is, hogy a katéter eltávolítása után legalább egy pár cseppnyi mennyiséget sikerüljön belepisilni a kacsába…
Ez a csodálatos nő mindvégig mellette volt, kiállt érte, napokon át sírt miatta, és még a műtét pillanataiban is a kórházban volt, pedig akkor nem is láthatta egy percre sem szeretett férjét.
S mi a hála? Veszekedések véget nem érő sora, egy teljesen kicserélt, életunt ember, valamint a megbántás magasiskolája.
Tamás végérvényesen eldöntötte, hogy ennek ezennel vége! Nem csinálhatja így tovább, mert bár az utóbbi időben nem mutatta ki, de mindennél jobban szerette Klaudiát.
Látni akarta őt, de jól tudta, hogy felesége most nincs túl jó passzban.
Tamás az új élet kezdete jeléül úgy döntött, vesz egy csokor virágot kedvesének, és egy üveg pezsgő mellett kiönti neki a lelkét, elmondja minden bánatát, és legelsősorban bocsánatot kér viselkedéséért.
Ennek megfelelően a fiatal férfi már jobb kedvvel besétált abba a hipermarketbe, melyet feleségével szinte minden héten rendszeresen látogattak.
Célarányosan azonnal az italrészleghez sétált, és gondos keresgélésbe kezdett a polcokon.
A nagy koncentrálás közepette nem is vette észre, hogy két idegen férfi odasétált hozzá, majd megálltak a háta mögött:
- Neumann Tamás? – érkezett mögüle cseppet sem barátságos hangnemben a kérdés.
Tamás lassan megfordult, és meglepetten figyelte azt a számára két ismeretlen férfit, akik megszólították.
Mindketten viszonylag megtermett „legények” voltak, gonosz tekintetük pedig egy másodpercig sem kecsegtetett semmi jóval. Tamásban egyszerre lett világos minden, ugyanakkor homályossá vált az egész ügy.
Egyetlen dologban lehetett csak biztos: nagy bajban van.
Ezúttal azonban mindent egy lapra feltéve a félelmet felváltotta a düh és a harag, valamint a mindent legyőző életben maradási ösztön is erősen hatalmába kerítette Tamást.
- Neumann Tamás? – jött újra a kérdés nagy szigorral a másik férfitől.
- Igen. Én vagyok az, fiúk – mondta látszólagos nyugalommal Tamás – Mit tehetek értetek? – kérdezte erőltetett mosollyal.
- Most velünk jössz! – jelentette ki az egyik.
- Hova? – ráncolta szemöldökét Tamás, miközben valami jó kis tervet próbált kiagyalni minél előbb.
- Te csak ne foglalkozz azzal! Feltűnés nélkül most velünk jössz, világos? – lépett közbe a másik, szőke hajú férfi.
Tamásnak semmi használható ötlet nem jutott eszébe, így a rögtönzésre bízta magát.
- Bocs, fiúk – vigyorgott – Nem érek rá, úgyhogy le vagytok szarva – pimaszkodott, miközben a két rosszfiú értetlenül egymásra nézett, majd vissza „áldozatukra.”
- Ez nem kérés volt! – emelte hangját a kopasz – Most velünk jössz!
- Mondom, most nem érek rá! – kezdett idegessé válni Tamás – Hívjatok fel jövő héten! – mondta, majd az italos polc felé fordult egy rögtönzött tervnek mondható vérszegény kis ötlettel a tarsolyában.
Amint megérezte, hogy háta mögül valamelyik idegen a vállához nyúl, Tamás azonnal megragadta egy sörösüveg nyakát, majd nem várt, hirtelen mozdulattal minden erejét beleadva hátracsapott azzal.
Legnagyobb szerencséjére jól mérte fel az irányzékot, és az őt megragadó kopasz férfi arcát telibe is találta az üveggel, ami ugyan nem tört össze, de így is nagy ütést okozott.
Tamás kihasználva a másodpernyi zavarodottságot, fürgén kibújt a két férfi közt, és futásnak eredt a kijárat felé a kasszák irányába.
- Mit művelsz, te barom?! – teremtette le dühösen az arcát fájlaló társát a férfi – Szedd össze magad, gyerünk utána! – próbálta összekaparni a kopaszt, aki ha nehézkesen is, de talpra állt.
A hipermarketben vásárlók szinte nem is akartak foglalkozni azzal, ami ott és akkor történt. A biztonságiak is a „tehetetlenséget” választva alibiztek, rádión értesítették kinti kollégáikat, hogy valami nagyon nincs rendben.
Tamás az egyik kevésbé zsúfolt kasszánál kiugrott, s ezzel is jelentős előnyre tett szert üldözőivel szemben.
A két férfi ennek ellenére meglehetősen kitartóan üldözte Tamást még akkor is, ha a sörösüveg „akció” némileg lelassította őket.
A srác tisztában volt vele, hogy a parkolókhoz kiérve nagyobb esélye nyílik arra, hogy eltűnjön a rosszfiúk szeme elől.
Ennek megfelelően kifogástalan szlalomba kezdett a parkoló autók között, míg a másik két férfi a kijárathoz érve pásztázták a terepet.
Elsőként az arcát fájlaló kopasz vette észre Tamást, majd dühösen felkiáltott:
- Ott van a kis rohadék! – mutatott az irányba, majd elővette fegyverét, és gondolkodás nélkül kétszer a srác irányába lőtt.
Erre már a járókelők is hangos sikítozásba kezdtek, és a fejvesztett menekülés még inkább korlátozta a begyűjtők számára a tájékozódást.
A lövedékek szerencsére senkit nem találtak el, mindkét golyó az egyik autóba fúródott, miközben a szőke hajú férfi alaposan leteremtette társát:
- Ne lőj te barom! – lökte meg – A spiné is megmondta, hogy a kis rohadék nem halhat meg, de még csak komoly sérülést sem szenvedhet! – kiabált, majd újból felmérve a terepet idegesen így szólt:
- Tűnjünk el innen, de gyorsan! – mérgelődött, majd a lehető legsietősebben köddé váltak. Tudatában voltak annak is, hogy nem teszik zsebre azt, amit kapni fognak azért, mert üres kézzel térnek vissza a raktárépületbe.
Neumann Tamás szíve oly hevesen vert, hogy billentyűje majd kiugrott a helyéről.
Egyetlen cél vezérelte: minél előbb hazaérni, és Klaudiával együtt eltűnni a házból…

folyt.köv.