21.

 A lövések elhallgatása után a porfelhőben Tamás még mindig Klaudiát védte saját testével. Mindkettejük szívdobogása felgyorsult, majd Klaudia remegő hangon, suttogva kérdezte:
- Mi… mi a fene folyik itt? – reszketett.
- Nem lesz semmi bajod, kicsim! – mondta nem túl nagy meggyőződéssel Tamás – Csak halkan, oké? Óvatosan, csendben lapulva gyerünk a folyosó felé, itt nem maradhatunk – adta ki az utasítást.
- Mi a terved? – nézett könnyes szemekkel férjére a nő.
- El kell jutnunk a garázsba a kocsiig, a konyhán át! Nincs más esélyünk – tekintett Tamás a most oly messzinek tűnő étkező irányába.
Tisztában volt vele, hogy az imént rájuk zúduló golyózápor csak egy apró kis figyelmeztetés volt, és Lavináék útban vannak befelé.
Odakinn a rosszfiúk első számú embere kiadta az utasításokat a többieknek:
- Rómeó! – szólította első számú gonosztevőjét.
- Parancsára! – hajolt meg mosolyogva.
- Alaposan nézz át mindent a ház körül! A kertet is figyeld, nehogy meg akarjanak szökni! – utasította Lavina, majd Rómeó el is indult, hogy teljesítse a feladatot.
- Lepcses, te a bal oldali szobát nézed át egészen a fürdőig! – folytatta.
- Megértettem! – húzta ki magát a Lepcses.
- Joshua, te velem jössz! – mutatott a néger férfire – Lando, te figyeld az utcát! Ha váratlan látogatók érkeznének, azonnal jelezz, megértetted? – nézett szigorúan emberére.
- Meg! – mondta határozottan Lando.
Miután mindenki megkapta a maga feladatát, elindultak a házba. Lepcses mit sem törődve a minimális biztonsággal, dúvadként rontott be az ablakon, mintha semmi vesztenivalója nem lenne.
Rómeó a tőle elvárható pontossággal és precizitással lesett át minden egyes menekülő útvonalat odakinn, míg Lando feszült figyelemmel az utcai fronton szemlélődött.
Lavina és Joshua is már a házon belül jártak, de még semmi komolyat nem sikerült felfedezniük.
Ez nem is volt olyan nagyon meglepő, hiszen egy házaspár számára meglehetősen nagy volt a ház, ráadásul a garázs is jókora területet foglalt el.
- Már megint hol a francban van ez a kis szarházi? – mérgelődött suttogva Lavina.
- Meglesz, ez biztos – válaszolt Joshua – Innen nem tud elmenekülni.
Mindeközben Tamás és Klaudia a garázsba tartott a keskeny kis folyosón keresztül.
A nő végig a kezében tartotta a rémült tacskót, aki valósággal belebújt Klaudia karjaiba.
Lepcses még a szekrényeket is átnézte, sőt, még az asztal alatt is vizsgálódott, mintha bármit találna ott.
Valójában ő volt a legközelebb a két „szökevényhez”, hiszen Lavina és társa a ház egy teljesen másik, jóval arrébb eső szegletében vizsgálódott még.
Lepcses mindeközben elérte a konyhát, és gyanakodva bámult a szűk folyosóra, amely egy enyhe kis kanyar után torkollott a garázsba.
Tamásék ez idő alatt elérték a céljukat, és a lehető leghalkabban megnyitották a belső ajtót a garázshoz.
Kívülről, a teraszról is volt egy bejárat, ami még rövidebb lett volna, de ha azt választják, egyenesen Rómeó karmaiba futnak.
Lepcses közben óvatosan besétált a folyosóra, és a kis jelző eb, Kolbász megérezvén az idegen ember szagát és közeledtét, egyetlen egyszer elvakkantotta magát.
- Csönd legyen már! – teremtette le a kis tacskót Tamás, de már késő volt.
Lepcsesnek ez a kis „jelzés” a kutya részéről éppen elég volt ahhoz, hogy pontosan be tudja mérni a célpont helyét.
Megtehette volna, hogy szól Lavinának, de ő mindenáron bizonyítani akarta főnökének ügyességét és rátermettségét, így gonoszul elmosolyodott, és határozott léptekkel elindult a garázs irányába.
Keze ott bizsergett a mellénye belső zsebében lapuló kézigránáton, de jól tudta, hogy ezúttal nem használhatja sem azt, sem fegyverét.
Reménykedett benne, hogyha puszta kézzel elintézi a dolgot, akkor Lavina talán megjutalmazza őt Klaudiával.
Tamás halkan behajtotta a garázsajtót, amikor a váratlan látogató megérkezett:
Lepcses teljes erejéből rúgta meg az ajtót, amely kivágódva valósággal kiütötte Tamást.
- Szevasztok fiatalok! – üdvözölte röhögve őket a bűnöző, majd becsukta az ajtót maga mögött.
Tamás próbált volna feltápászkodni, de ellenfele azonnal rávetette magát, hogy minél előbb hatástalanítsa.
Kisebb csata dúlt a földön a két férfi között, de az erőviszonyok nem lehettek kérdésesek.
Tamás jobbára csak védekezett, amíg Lepcses a testre mért ütésekkel próbálta megadásra kényszeríteni a fiút.
Klaudia szinte ledobta a kutyát, majd kétségbeesetten férje segítségére sietett, de esélyük még így sem volt.
Lepcsesnek arra is volt ideje, hogy Tamással birkózva a nőt alaposan gyomron üsse, aki ettől azonnal a földre került:
- Harcias kis kurva, az egyszer biztos! – mondta vigyorogva a dulakodás közepette Tamásnak – Azt is látni fogod majd, amit művelek vele hamarosan – mondta, miközben a feldühödött Tamás is kétségbeesetten próbálta viszonozni az ütéseket.
Minden hiábavalónak tűnt egészen addig, amíg nem várt segítsége érkezett Tamásnak:
Kolbász talán megelégelhette a látottakat, és gazdája segítségére sietett.
A csöppnyi termetű tacskó úgy ugrott neki Lepcses lábszárának, mintha az élete múlna rajta.
Tépte, harapta, ráncigálta akár egy darab rongyot, amivel régebben Tamás „csibészeltette.”
A nem várt közjáték láthatóan megzavarta Lepcsest, és ez a másodpercnyi idő éppen elég volt Tamásnak ahhoz, hogy a maga javára fordítsa a küzdelmet.
Amíg ellenfele félig azzal volt elfoglalva, hogy lerázza magáról a kiskutyát, Tamás minden erejét beleadva homlokkal orrnyergen fejelte Lepcsest.
A fájdalmas hang csak tovább buzdította az életben maradási ösztönt Tamásban, majd újra és újra lefejelte a ellenfelét.
Kolbász sem adta fel a harcot, csak akkor eresztette el a rosszfiút, amikor gazdája már lefordult Lepcsesről.
Ennek következtében Tamás térdelt már Lepcsesen, de a nagyszájú gyilkos így is nagy falatnak bizonyult.
Tamás a dulakodás közepette elvette ellenfele fegyverét, majd minden maradék erejével a halántékához nyomta azt:
- Kinyírlak, esküszöm, hogy kinyírlak! – mondta kissé hangosabban – Add fel! – figyelmeztette, de ez meg sem hatotta a gonosztevőt.
Lepcses próbálta Tamás fegyverben tartott kezét eltaszítani a halántékától, és természetesen ereje is volt hozzá.
A fiatal férfi azonban nem kockáztatott: mielőtt végleg újra elvesztette volna a csatát, elsütötte a fegyvert…
Lepcses valósággal ki robbanó vére teljesen beterítette Tamás arcának jobb felét, és a garázs falát.
Megszűnt az ellenállás, nem volt további dulakodás, csak a már halott Lepcses, és az ő gyilkosa, Tamás.
Odakinn a verebek is elröppentek a fáról a lövést hallva, és Lavináék is döbbenten kapták fel a fejüket.
Lavina és Joshua az udvarra rohantak Rómeóhoz, és kérdőn néztek egymásra:
- Mi a franc volt ez? – érdeklődött Lavina.
- A garázsból jött! – válaszolt Rómeó.
- Csak nem a célszemély halt meg? – aggódott Joshua.
- Barom! – nézett rá dühösen Lavina – Akkor már mi sem lennénk.
Mindeközben a garázsban az ütéstől épphogy kicsit magához térő Klaudia kitágult szemekkel nézte könyékig véres férjét, és a már halott Lepcsest:
- Meg… Meghalt? – kérdezte remegő hangon.
- Egy kicsit – mondta a még döbbent Tamás, miközben ő is felállt – Ha Kolbász nem segít, most nem tudom, mi lenne – nézett az ijedtségtől Klaudiához menekülő kutyára.
Tamás ekkor megpillantott egy kézigránátot a földön, amely valószínűleg a dulakodás során eshetett ki ellenfele zsebéből.
Lehajolt, és felvette azt. Alaposan szemügyre vette a tárgyat, majd másik kezében még mindig a fegyvert tartva kinézett a garázs külső, terasz felőli ajtajának üvegén.
Látta, amint még tisztes távolságban ugyan, de határozottan közeledik három állig felfegyverzett férfi feléjük.
Gyorsan feleségéhez lépett, majd így szólt:
- Ülj be a kocsiba, és járasd a motort! – utasította.
- Micsoda? – döbbent meg a nő.
- Kérlek, csak tedd, amit mondtam! Járasd a motort, mindjárt elhúzunk innen! – majd az ajtó irányába lépett:
- Mit művelsz? Nem mehetsz ki! – pattant fel aggódva a nő.
- Nyugi, nem lesz bajom! – nyugtatgatta feleségét – Jól fel vagyok fegyverkezve – mutatta a fegyvert és a kézigránátot.
- Azt sem tudod, hogyan kell használni! – próbálta meggyőzni őt Klaudia.
- Csak a biztosítószeget kell kihúzni belőle – mondta nemes egyszerűséggel – Mostanában volt időm akciófilmeket nézegetni – vonta meg a vállát.
- De…
- Semmi de! – szólt rá ellentmondást nem tűrve feleségére – Nincs időnk Bébi, ülj be a kocsiba, és járasd a motort, kérlek! – lépett visszafelé – Szeretlek – csókolta meg, majd nem kis idegeskedés közepette újra az ajtó irányába indult…

folyt.köv.