26.

 Tamás Csatári doktorral kiegészülve, de sokkal idegesebben tért vissza a hetedik emeletre.
A liftből kiszállva a fiatal férfi azonnal feleségét pillantotta meg, míg Csatári gyorsan Erdős Tündéhez sietett, és halk, de annál komolyabb eszmecserébe kezdtek.
- János is benne van, már értesítette a megbízóit, hogy a fiú itt van! – mondta idegesen kolleganőjének az orvos.
- János? – tágultak ki a nő szemei a döbbenettől – És most hol van?
- Leütöttem egy székkel az alagsorban, de ez semmi! Ha tényleg útban vannak a srácért, akkor nagy bajban vagyunk…
- De a rendőrség is jön már, nem? – reménykedett a nő.
- Igen, de azt hiszem ezek ellen ők is tehetetlenek. Fogalmam sincs, mit kéne tennünk – aggódott jogosan az orvos.
- Meg kell mondanunk Tamásnak, hogy mit tettünk! – emelte hangját a nő, és ezt már az üldözött és felesége is meghallotta:
- Mit mondott? – kérdezett vissza a fiú – Mit tettek velem? – lépett közelebb.
A két orvos körbenézett, és mindenütt csak a kíváncsi szempárokkal találkoztak.
Csatári Ferenc beirányította a párt az éjszakásoknak fenntartott szobába, majd gyorsan elkezdte mondani a történteket:
- Amit most nagyvonalakban elmondok, azt el kell hinnie nekem, érti? Nincs idő most minden kérdés megválaszolására! – szögezte le Csatári, miközben Erdős Tünde is megbánó arccal bólogatott a fiúra és feleségére.
- Hallgatom! – sürgette a fiatal férfi.
- Azért üldözik magát, mert a szívbillentyűje nem egy „hagyományos” billentyű, hanem egy tökéletes tömegpusztító biológia fegyver utolsó darabkájának a részletes leírása is! Érti? – hadarta el.
- Nem lehetne érthetőbben? – siettette.
- Az a karbon szálas kis billentyű, ami ott van a mellkasában, valójában egy „memóriakártyának” is megfelel. Úgy fejlesztették ki, hogy „kompatibilis” legyen az emberi szervezettel. Egyszóval a maga szívbillentyűje egyfajta leírás, az utolsó darabja egy levegőben terjedő fegyvernek. Ezt akarják magától, és ezért nem halhat erőszakos halált, mert akkor megsemmisül a billentyű is, és a hordozója is. Kizárólag műtéti úton távolítható el úgy, hogy a kártya is épségben maradjon, és az alany is túlélje! – fejezte be a gyors tájékoztatást.
- Az „alany?” – kérdezett vissza dühösen Tamás.
- A férjem magának csak egy „alany?” – támadott jogosan Klaudia is.
- Kérem… Értsenek meg, erre most nincs idő – mentegetőzött az orvos, miközben Erdős Tünde is csak lesütött szemekkel állt mellette.
- Maga tudott erről, doktornő? – kérdezett szigorúan Tamás.
- Igen – válaszolt szemeit lesütve a nő.
- Szóval maguk ketten egy két lábon járó sorscsapást csináltak belőlem, akire válogatott rosszfiúk vadásznak? – nézett orvosaira.
- I… Igen… - válaszolt halkan Csatári. Tamás érezte, ahogy hatalmába keríti a düh, és amikor már végképp nem tudott uralkodni magán, akkor egy hatalmas ütést mért orvosára, aki azonnal a földre került, de komolyabb baja nem esett:
- A francba magával! – üvöltötte – Hogy tehették ezt velem?! – nézett felváltva a földről épp felkászálódó doktorra, és doktornőre.
- Szétbarmolták az egész életünket! Miért? – fakadt ki Klaudia is – Most mégis mi a fenét csináljunk?
- A rendőrség talán segíthet nekünk – próbálta menteni a menthetőt Erdős Tünde, de ez már csak a veszett fejsze nyele volt.
- Ha ki is veszi belőlem, azzal sem leszek előrébb! Ezek kinyírják magukat is velünk együtt! – dühöngött Tamás.
- Talán nem! – próbálkozott az orvos – Jöjjenek velem! – mondta, majd mivel semmi használható nem jutott Tamásék eszébe, mentek az orvos után.
Ahogy a nővérpulthoz értek, ijedten tapasztalták, hogy két alaposan megtermett férfi áll ott, és hevesen kérdezősködnek.
Gyorsan kiszúrták a „négyest”, de köztük is Tamás véres arca ébresztette rá őket azonnal az igazságra.
A két férfi tudta, hogy nincs mitől tartaniuk, és azonnal kezükbe vették az irányítást:
- Neumann Tamás, igaz? – kérdezte egyikük.
- Nincs mitől félned! – tegezte le a másik.
- Ezt ma már mások is mondták – hátrált a fiatal férfi, miközben folyamatosan felesége kezét fogta.
- Nyugodj meg! Én Kaszás vagyok, ő pedig Virgonc – mutatta be kollegáját a kopasz férfi – A rendőrségtől jöttünk, nézd! – vette elő az igazolványát Kaszás, és ettől láthatóan kicsit megnyugodott Tamás is.
- Jól vagy? Nem esett bajod? – kérdezte Virgonc.
- Jól vagyok, ez nem az én vérem – mutatta arcát – Csak ketten jöttetek? – tegezte vissza őket kicsit félve a választól.
- Hárman – felelt Virgonc.
- Van velünk egy zselézett hajú digó is, de ő még a büfében capuccinózik – válaszolt Kaszás.
Ezt követően gyorsan bemutatkoztak egymásnak a többiek is. Klaudia kicsit aggódva tekintett a nem épp bizalomgerjesztő külsővel megáldott Kaszásra, de ha nehezen is, végül eloszlottak a kételyei.
- El kell tűnnünk innen! A gyógytornászom valójában a rohadékok spiclije, már értesítette is őket! – mondta a fiú.
- Hol van most ez a gyógytornász? – érdeklődött Kaszás.
- Az alagsorban „pihen”, leütöttem egy székkel – húzta ki magát Csatári.
Ekkor Kaszás gyorsan Virgonc felé fordult:
- Te menj lifttel az alagsorba, és tartóztasd le azt a gyógytornászt. Aztán keresd meg Alexet, és a kijáratnál találkozunk! – vette kézbe a dolgokat Kaszás.
- Indulok, de ti merre mentek? – érdeklődött Virgonc.
- Páternoszterrel! – vágta rá a kopasz – Hívj erősítést is! Szükségünk lesz rá, ha esetleg elszabadul a pokol! – fejezte be mondókáját, majd Virgonc is elindult a lift felé.
Még mielőtt azonban odaért volna, kinyílt a szerelvény ajtaja, és egy újabb rosszarcú, szakállas kopasz férfi lépett ki onnan fehér orvosi köpenyben.
Virgoncnak azonnal feltűntek a kemény vonások, és az a hatalmas és erős test, amelyen szinte megfeszült a jól láthatóan nem éppen rá való köpeny.
Ahogy a fehér ruhadarabot meglebbentette az ablakon keresztül besurranó kis árulkodó szellő, Virgonc észrevette az „álorvos” Lavina fegyverét is.
Szinte egyszerre szúrták ki egymást, a fegyvert is egyszerre vették elő, és fogták a másikra.
Kaszás is gyorsan reagálta le a történteket, ő sem volt rest előkapni „munkaeszközét”, és annak csövét Lavinára irányítani.
Érdekes szituáció alakult ki. Kaszás és Virgonc egymás mellett Lavinával szemben, mögöttük pedig Erdős doktornő, Csatári doktor, valamint a célszemély Tamás, és felesége Klaudia.
A nővérpulton belül tartózkodó három hölgy is csak megszeppenve figyelte az eseményeket, míg mások el is tűntek a csatatérről.
Kockázatos volt minden egyes momentum, hiszen Lavina mögött is egy folyosó volt telis tele betegszobákkal, és az érdekes építési módnak köszönhetően Kaszásék mögött is egy ugyanolyan folyosó helyezkedett el, szintén kórtermekkel.
Kaszás azonnal tudta, hogy minden próbálkozás hasztalan lesz, de azért tett egy kísérletet, amíg még egyetlen lövés sem dördült el:
- Dobd el a fegyvert! – szólította fel Lavinát, aki csak jót nevetett a dolgon.
- Szerintem ezt ti sem gondoltátok komolyan – érkezett a válasz.
- Figyelj nehézfiú, esélyed sincs, akármekkora ásznak is képzeled magad – válaszolt továbbra is higgadtan Kaszás. Tény, hogy amit csak lehetett, azt ő kihozta a helyzetből:
- Úgy látom, nem értettetek meg – rázta fejét Lavina – Amennyiben nem adjátok át a fiút, valaki meghal. És biztos vagyok benne, hogy nem én leszek az. Úgyhogy ide a fiúval! – emelte a hangját.
- Nem tudom, te, hogyan számoltad ki az esélyeidet, de te nem csak létszámban, hanem a fegyverek tekintetében is kettő–egy arányú vesztésre állsz – ismertette a szituációt matematikailag is Virgonc.
- Akkor, hogy jobban értsetek, leredukálom kettő–nullára – vigyorgott, majd fegyvere csövét a nővérpult felé irányította. A három ott tartózkodó nővér közül közelebb parancsolta magához az egyik fiatal, még tanuló hölgyet.
A lány sírva, reszkető kezekkel és lábakkal lépett oda a rosszfiúhoz.
Mindössze a pult választotta el őt és Lavinát, de fegyvere csövét így is a nő homlokához nyomta.
- Ehhez mit szóltok? – vigyorgott Kaszásékra nézve, akik sakk-matt helyzetbe kerültek.
- Ne! – próbálkozott Virgonc.
- Ha átjön a fiú, a csaj ma este már csak egy rossz emlékként fog említeni a barátjának. De ha nem… Hát, szerintem tudjátok, mi következik – vázolta.
- A fiú itt marad! Ha megölöd a lányt, te is meghalsz! Csak vesztesként jöhetsz ki ebből a szituból, engedd el őt! – próbálkozott Kaszás is, de Lavina mintha meg sem hallotta volna, és a fiatal nőhöz kezdett beszélni:
- Látom, karikagyűrű van az ujjadon, szivi. Férjnél vagy? – kérdezte a lányt, aki zokogva csak ennyi mondott:
- Vő… Vőlegényem van… Istenem, nem akarok… Nem akarok meghalni… Kérem… Nagyon kérem, ne bántson… - könyörgött az életéért.
- Én nem akarlak bántani, szivi – mondta nagyon halk, lágy hangon – Ők ketten, látod? – bökött fejével – Az a két rendőr akar téged bántani. Az életed az ő kezükben van. Nekem pedig fogytán az időm – nézett szigorúan Tamásra, Kaszás és Virgonc válla között.
Kaszás és Virgonc nem hagyhatták, hogy bármi rossz történjen.
Tamás is döntésképtelenül álldogált ott, egészen addig, amíg valami nagyon fontos momentum nem történt a dolgok kimenetelének szempontjából.
Kaszás és Virgonc is észrevette a legfontosabbat, amit kellett. Nem is az észrevétel volt a legmeghatározóbb, hanem, hogy jól tudták: mit, és, hogyan kell tenniük:
- Jól van, győztél! – adta elő meggyőzően Kaszás, majd Lavina számára megnyugtató távolságra dobta el a fegyverét.
Virgonc még kivárt néhány másodpercig, majd ő maga is nagy kínok közepette, de megvált „munkaeszközétől.”
Lavina elégedettsége hamar elszállt, amikor megérezte hátulról a kopasz fejéhez nyomott hideg acélt:
- Kapufa, faszfej! – szólalt meg Alex Corradi, aki a Lavina mögötti folyosóról szinte lapulva, mint a „megmentő” érkezett meg.
- Te meg ki a tököm vagy? – kérdezte még most is megalapozatlan gúnnyal a hangjában Lavina, aki még mindig makacsul a fiatal nőre fogta fegyverét.
- Ezzel most ne törődj! – válaszolt.
- Ezúttal kivételesen örülök neked, Alex! – ismerte el Kaszás.
- Jól van, de most vigyétek ki innen őket! – mutatott Tamásra és a többiekre – Ezt én elintézem. Siessetek! – adta ki az utasítást.
Miután Kaszás és a többiek eltűntek onnan, a betegeken kívül csak Lavina, Alex és a nővérek maradtak ott. És a kérdőjel, amely még mindig ott lebegett, hogy vajon melyik fegyver fog először elsülni?

folyt.köv.