29.

 Mindeközben már a harmadik emelet egyik rendelőjébe vezényelték át Tamást, Klaudiát és a két orvost.
Azon a helyen várakoztak, ahol már a fiatal férfi is sokszor megfordult echokardiográfiás, más néven, szívultrahang vizsgálaton.
Ezúttal azonban egyfajta menedék is volt ez számukra. Erdős doktornő és Csatári doktor szótlanul üldögéltek, míg Klaudia vizes törlőkendőkkel tisztogatta férje arcát Lepcses rászáradt vérétől:
- Jól vagy, drágám? Nem sérültél meg? – aggódott Tamásért.
- Szerencsére semmi komoly bajom. Kicsit fáj a fejem „ott”, ahol a műtét előtt – tapogatta egy bizonyos ponton fejét Tamás.
- A véralvadásgátlót magával hozta? – vágott közbe Csatári.
- Persze! A rosszfiúktól kértem el menekülés közbe a gyógyszeres kosarat – válaszolt dühösen a fiú – Maga szerint nálam van?
- Jól van, megértettem – emelte megadásra kezeit Csatári, majd az egyik szekrényhez sétált, ahonnan előszedett jó néhány dobozzal a Tamás által szedett vérhígító tablettából:
- Ezeket lehetőleg úgy tegye el, hogy mindig meglegyenek! Kicsit csökkentheti az adagot, de egyetlen nap sem maradhat ki, érti? – mondta nagyon határozottan az orvos.
- Maga miatt kerültünk kilátástalan helyzetbe, és a legfontosabb dolga most ez a szar? – kérdezte a fiú, de most Erdős doktornő válaszolt:
- Értse meg, Tamás! – nézett rá komolyan a nő – A történtektől függetlenül, ha nem szedi be, meghal, és jelenleg másokat is veszélyeztet – mondta nyugodt hangon. Ekkor Tamás is elcsendesedett, majd hirtelen nyílt az ajtó, és hárman sétáltak a kis terembe.
Tamás már egy kivétellel ismerte őket, és az eddig még idegen férfi azonnal be is mutatkozott:
- Alessandro Corradi vagyok! – nyújtotta a kezét.
- Neumann Tamás – állt fel a srác – Ő pedig a feleségem, Klaudia.
- Örvendek – erőltetett némi mosolyt a nő is.
- Tudja, hogy ma azt a férfit ölte meg, akit már jó ideje üldözök? – kérdezte Corradi.
- Örülök, hogy segíthettem. Apropó: Barbara jól van? – kérdezte aggódva Tamás.
- Ki az a Barbara? – nézett értetlenül Alex.
- A fiatal nővér a pultnál, akit az a rohadék meg akart ölni! – magyarázta el a fiú, és több sem kellett Alexnek. Lesütött szemekkel csak ennyit mondott:
- Sajnálom…
A választ hallva Tamás döbbenten esett vissza a székre, és ha nem szégyellte volna, talán el is sírta volna magát. A fiatal hölgy nagyon sokat tett érte, amíg az osztályon feküdt…
- Zárja be az ajtót! Ide senki nem jöhet most be! – adta ki az utasítást közben Szabados, majd Kaszás kívülről bezárta a rendelő ajtaját, és Virgonccal csendben várakoztak.
Odabenn Tamás, Klaudia, Dr. Csatári és Dr. Erdős, valamint Szabados és Alex Corradi komoly beszélgetése kezdődött el:
- Szóval, hogy vázoljam a helyzetet – csapta össze tenyerét Szabados – Csatári doktor úr a „Lapuló halál” elnevezésű biológia fegyver utolsó darabkáját aorta-billentyűként az itt ülő Neumann Tamásba rejtette el, ezzel tartva életben őt, igaz? – darálta el a lényeget a zsaru, miközben Erdős Tünde is az orvossal együtt helyeselt Tamás gyilkos tekintetének kíséretében.
- Hogyan került az ön birtokába ez a „kártya?” – tette fel a kérdést Szabados Csatárinak.
- Oroszországba kellett mennem egy konferenciának álcázott dolog miatt, de tőrbe csaltak. Az lett volna a feladatom, hogy valakibe ültessem bele a kártyát, hogy az illető feltűnés nélkül elhagyhassa az országot, mivel valaki keresztbe akart tenni nekik, és el akarta lopni a kártyát – válaszolt az orvos.
- Szóval ez nem kifejezetten aorta-billentyűnek készült?
- Nem, egyáltalán nem. Ez csak egy „plusz funkció”, ha úgy tetszik. Kompatibilis az emberi szervezettel, és amint látja, képes életben tartani a fiatal és erős szervezetet – mutatott Tamásra.
- Hogyan tudott megszökni onnan? – vágott közbe Alex.
- Mint említettem, valaki rájuk tört. Keresztülhúzták a számításaikat, és akkor tudtam megmenekülni a billentyűvel együtt.
- Miért ültette belém? – förmedt rá dühösen a fiú.
- Mert ha nem rejtem el, több millió ember életét kockáztattam volna. Kénytelen voltam magát választani, értsen meg, kérem – tette össze a kezeit Csatári.
- De miért? – szólt közbe Klaudia is.
- Mert egy életerős, fiatal szervezet! Csak ő képes arra, hogy egy ideig biztos „burokban” és védelemben tartsa a kártyát anélkül, hogy tudna róla. Hinniük kell nekem, maximum egy év múlva kicseréltük volna, ha elül a vihar – mentegetőzött Csatári.
- Mi volt vele a terve? – kérdezte most Alex.
- Ha nem tüntetem el ily módon a kártyát, akkor a hataloméhes nagykutyák leigázták volna vele a fél világot, és ezt nem engedhettem, értsék meg! – emelte hangját az orvos.
- Miért nem szólt a rendőrségnek? – kérdezte Szabados, de Csatári csak elmosolyodott:
- Ugyan már, uram! Jól tudja, hogy senki nem lett volna képes megvédeni, így jobbnak láttam, ha csendben elintézem az ügyet, de sajnos tévedtem – ismerte el.
- Érdekes – elmélkedett Alex – Csúnyán megszívatta a betegét, hogy megmentse a világot. Maga egy pokoli nagy angyal, tudja? – nevette el magát.
- Már megbocsásson, de én ezt nem tartom olyan viccesnek – szólt rá a sértődött Tamás.
- Ki tud még róla? – kérdezett tovább Szabados.
- Csak a doktornő, és én. A műtét alatt a többiek nem tudták, valójában mit is adunk Tamásnak. Rutinfeladat volt az egész – vonta meg a vállát.
- És mi van akkor, ha Tamás meghal? – tért a lényegre Alex.
- Ha erőszakos halált hal, megölik, vagy vonat alá zuhan, vagy minden más, ami nem műtéti akkor megsemmisül ő is, és a billentyű is – mondta határozottan.
- Szóval felrobban? – kérdezett megint Alex.
- Igen – válaszoltak szinte egyszerre az eddig szótlan Erdős Tündével.
- Akkor, hogyan lehet eltávolítani anélkül, hogy meghaljon? – folytatta a kérdések sorozatát Alex.
- Műtéti úton. Olyankor egy gép segítségével mesterségesen leállítjuk a szívdobogást, és kockázatmentesen kicseréljük a billentyűt – adott tájékoztatást az orvos, majd Tamás kínjában elnevette magát:
- Hihetetlen, doki! – tapsolta meg – Alig, hogy kimászok a szarból, maga leönt egy vödör híg fossal! Már nem is tudom, hogy maga a rosszabb, vagy azok a görények?! Van még valami, amiről tudnom kellene? – kérdezte.
- Mire gondol? – ráncolta szemöldökét az orvos.
- Esetleg nyomkövető a herémbe, vagy CD-tár a valagamba építve tele klasszikusokkal? Jut eszembe, újabban folyton Gary Moore dalokat dúdolgatok, lebukott, doki! – erőltette a humort Tamás.
- Kérem, ne húzza fel magát, de valamit még tudnia, tudniuk kell! – nézett körbe Csatári a kíváncsi szempárokra.
- Megköszönném, ha megosztaná – szólt közbe Klaudia.
- Szóval… A keze remegése, nem a véletlen műve – harapdálta szája szélét idegesen az orvos.
- Ez meg mi a lószart jelentsen? – ráncolta szemöldökét Tamás.
- Ami azt illeti, tényleg van egy apró kis nyomkövető a jobb vállában. Azt hiszem, hogy az a kis „golyócska” nyom el egy ideget, ami a keze remegését és olykor fura, megmagyarázhatatlan fájdalmát okozza – vallott az orvos.
Tamás a hallottak után hátradőlt, és Klaudiára nézett:
- Kicsim, keresnünk kéne egy magánorvost! Mengele ehhez képest egy tejfölösszájú hülyegyerek! – mondta a ledöbbent Klaudiának.
- Szóval bele tette a nyomkövetőt Tamás vállába? – dőlt előre a szintén megszeppent Alex.
- Igen – hajtotta le fejét a doktor – A műtét után, amíg aludt, egy injekciós tű segítségével helyeztem el ezt a miniatűr kis poloskát. Olyannyira kicsi, hogy senkinek sem tűnhet fel még a szúrás sem.
- Amilyen miniatűr, olyan erős jelet ad Tamás pontos tartózkodásáról. Így tartották szemmel őt, így figyelték, merre van, mit csinál, és minden mást – mondta ki a doki helyett Alex az igazságot. Csatári csak lehajtott fejjel bólogatott.
- Tud még valaki erről a poloskáról? – tette fel a nagyon fontos kérdést Szabados.
- Senki. Csak mi, akik itt ülünk.
- És a rókalelkű gyógytornász? – vágott közbe Alex.
- Ő sem tud róla. János csak egy báb volt. Hozzáfért azokhoz az információkhoz, amik a rosszfiúknak kellettek. Ő csak leszűkítette számukra a kört, semmi több – mondta a szívsebész.
- Akkor igazából tök mindegy, bennem van-e vagy sem. Így is, úgy is meg fognak ölni, nemde? – vonta meg vállát Tamás, de válasz nem érkezett.
Egyedül Alex szólt a fiatal férfihez:
- Hé, figyelj rám! – tegezte le – Senki nem fog megölni, ezt garantálom neked! – mondta olyan magabiztossággal, hogy a fiatal házaspár majdnem el is hitte a hallottakat.
- Nézd… Hogy is hívnak? – kérdezte Tamás.
- Alex Corradi vagyok. Mint kiderült, az a dolgom, hogy megvédjelek téged, titeket. Bízzatok bennem! – nyomatékosította szavait. Szabados csak csendesen figyelte most az eseményeket:
- Olaszországból jöttél? – kérdezte Tamás kicsit felengedve – Olaszos a neved.
- Igen. Rómából – válaszolt.
- Nos, Alex? Mi lesz most? – kérdezte a fiú. Alex Szabadosra nézett, és vázolta a tervét:
- Uram, ki kell menekítenünk őket.
- Egyetértek – vakarta gondterhelten a fejét Szabados – Van családja? – nézett közben Csatárira.
- Nincsen. Elváltam.
- Gyerek sincs? – folytatta Alex.
- Nincs – válaszolt szomorkásan Csatári.
- Akkor maga is Tamással és a feleségével megy, amíg valamelyest elül a vihar! – utasította Alex az orvost, aki csak bólogatni tudott.
- Velem mi lesz? – kapta fel a fejét Erdős Tünde.
- Maga itt marad, és végzi tovább a munkáját. Szerencsére senki sem gondolja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, tehát nincs veszélyben. Így lesz a legbiztonságosabb az ön számára – nyugtatgatta Szabados.
- Mi hova menjünk? – tért a lényegre Alex.
- Azt is kitalálom mindjárt – intette türelemre az olaszt – Szüksége van valakire?
- Igen – vágta rá – Kaszás is velem jöhetne…
- Megkapja Virgoncot is – nyugtatta meg végleg Alexet, aki elégedetten bólogatott főnökére.
Alig egy órával később a legnagyobb csendben hagyta el a kardiológiát Alex, Kaszás, Virgonc, Csatári doktor, valamint Tamás és Klaudia…

folyt.köv.