45.

 Tamás és Alex kisétáltak a szobából, kis időre magára hagyva Jánost, hogy valamelyest rendbe szedhesse magát.
Ahogy Tamás az üvegen át a megtört gyógytornászt leste, egyre inkább eluralkodott rajta a gondolat, hogy talán ő maga is képes lett elég „kegyetlenné” válni ahhoz, hogy túlélhesse ezt az egészet.
Alex is észrevette, hogy a srác alaposan beletemetkezett a saját kis gondolataiba:
- Hé! – bökött felé – Jól vagy?
- Persze, minden oké! – mondta meggyőzően a fiú – Csupán azon agyaltam, hogy nem lesz-e baj ebből? – mutatott az alaposan leamortizált Jánosra.
- Ebből nem baj lesz, Tomi! – vigyorgott Alex – Ezért megkúrnak minket szárazon! – erőltetett mosolyt az olasz.
- Nem hangzik túl jól – rezzent össze Tamás.
- Nyugi, nem lesz gáz! Majd kiokoskodjuk! – kacsintott sejtelmesen most Kaszás.
- Letelt a tíz perc – állt fel Alex – Menjünk!
- Öt perce sincs, hogy kijöttünk! – nézte az óráját Tamás.
- Részletkérdés! – vágta rá Corradi – Induljunk! – mondta, majd Tamás is eleget téve a dolognak, visszasétált az orrát törölgető Jánoshoz.
Alex immáron átvette az irányítást, és élvezettel hozta saját stílusát:
- Na idefigyelj te sunyi kis gyógyparaszt! – kezdte – Most azonnal elmondod, hogy ki az az orosz kurva, és, hogyan lépsz kapcsolatba velük! Ellenkező esetben agyonverlek anélkül, hogy kicsit is érdekelnének a kamerák, világos? – paskolta meg arcát Jánosnak.
- I… Igen! – vágta rá rémülten.
- Helyes! – vigyorgott Alex – Szóval, mit tudni a megbízódról? Hogyan lépett kapcsolatba veled legelőször?
- Én csak… Én csak annyit tudok, hogy a csaj „Natasának” nevezte magát, de sohasem láttam – kezdte.
- Bizonyára az lesz az, akivel ott a raktárban találkoztam! – szólalt most meg Tamás is Alexhez fordulva.
- Ez így pont jó! – tapsolt az olasz – Előtted nem hangzott el a neve, de láttad, a rókalelkű gyógytornász pedig tudja a nevét, de nem látta! Tisztára, mint a vaklármában! – nevetett gúnyosan – Folytasd!
- Szóval telefonon kerestek fel, és öt millió forintot ígértek az információkért cserébe. Pontosan elmondták, mit is kell keresnem, én pedig magamtól is tudtam bizonyos dolgokat a lehetséges személyeket illetően. Csatáriról is pontosan beszámoltak – vallott.
- Végig átvertél te szemét állat! – kapta fel a vizet újra Tamás.
- Nyugi! Elég volt! – csitította Alex.
- Szóval – folytatta János – Tőlem kapták meg azokat a neveket tartalmazó listát, amelyen a lehetséges „hordozók” szerepeltek. Egytől egyig elkaptak mindenkit, és mint tudják: végeztek velük. Megöltek őket, de nem találták meg a kártyát. Egyszer ki akartam szállni ebből az egészből, de már túl késő volt…
- Hogyan terelődött a gyanú Tamásra? – lépett tovább Alex, és erre a kérdésre a fiatal férfi is újra közelebb lépett.
János megint megtörölgette vérző orrát, majd folytatta:
- Biztosan soha nem tudhattam, mindenesetre elegendő bizonyíték szólt amellett, hogy ő az emberük. Talán neki nem tűntek fel a jelek, de nekem igen, hisz minden nap betegekkel foglalkozom, és látom a kórlapokat. Tamás pedig megkülönböztetett figyelemben részesült mind tőlem, mind pedig – első körben – tőlük…
- Mik voltak ezek a „jelek?” – szólt közbe Tamás.
- Először is, mert fiatal vagy, erős és szívós. A billentyűd pont olyan, amilyet kerestek. Továbbá feltűnt, hogy Csatári soha nem küldött el koponya ct-re, mellkas ct-re, és az ultrahangos vizsgálatot is csak rendelési időn kívül ejtette meg, mintha ilyen „jó fej” lenne – vigyorgott erőltetetten – Egyedül a kezed remegése zavarta a szokottnál szerintem jobban, de nem tudom miért – vonogatta vállát.
Tamásnak ekkor újra átszaladt agyán a vállában elhelyezett nyomkövető, ami egyszer ugyan megmentette az életét, de minden vágya az volt, hogy újra normális életet élhessen.
Mindenesetre a „kézremegős” információt nem osztották meg Jánossal.
- Már csak egyetlen dolog érdekelne! – nézett szigorúan Alex – Hogy léptél te kapcsolatba velük?
- Megadtak egy mobilszámot, amit egyetlen egyszer meg kellett csörgetnem. Ezt követően egy órán belül visszahívtak egy ismeretlen számról. Gondolom, így volt nekik biztonságos. Elmondásuk alapján úgy megzavarták a telefonvonalat, hogy ha bárki le akarta volna nyomozni a híváslistát, ez a szám a rendőrkapitányságot írta volna ki. Így mindenki biztonságban volt.
- Francba! – mérgelődött Alex – Még bohócot is csináltak belőlünk ezzel a húzással!
- Mi a szám? – tért a lényegre Tamás.
- Hát… Én már nem is tudom… Én csak…
- Kérem a gyújtót! – nyúlt Tamás Alex felé.
- Ne már, János! – kérte az olasz – Azt hittem, ezen már túl vagyunk! – mondta, miközben odaadta Tamásnak a gyújtót.
- Ne, várjanak! – emelte megadásra kezeit – Eszembe jutott! Megvan! – mosolygott.
- Írd fel erre a papírra! – dobott oda egy tollat és egy cetlit az olasz, majd a gyógytornász hevesen írni kezdte a számot.
Miután végzett, Alex nem foglalkozott tovább Jánossal:
- Gyere Tamás! – mondta – Menjünk!
- Adj nekem még egy percet! – kérte a fiú, majd Corradi elgondolkodva csak így szólt:
- Rendben van! – bólintott – De ne bántsd! – figyelmeztette.
- Mindjárt megyek! – válaszolt Tamás, miközben az olasz kiment a szobából.
János kíváncsian nézte a fiút, vajon mit akarhat tőle:
- Már megkaptad, amit akartál nem? – kérdezte.
- De – bólogatott Tamás – Csupán látni akartam utoljára, ahogy te is meg vagy törve, és kiszolgáltatott lettél. Azt kaptad, amit megérdemelsz!
- Szívtelen vagy!
- Fura, hogy ezt mondod. Ugyanis pont azért vagyok ilyen helyzetben, mert van szívem. De te örökre egy utolsó spicli maradsz! Veszélybe sodortál engem és a feleségemet, de azzal, ha megnyerjük ezt a csatát, te is megfizetsz mindenért! – mondta elszántan Tamás.
- Már, ha megnyeritek – vigyorgott János.
- Ezen kár agyalnod, mert ha el is bukunk, arról gondoskodni fognak, hogy még a műanyag lakat is rárohadjon a cellád ajtajára! – mosolygott most Tamás.
- Nekem már úgyis mindegy – legyintett.
- Kívánom, hogy örökké élj a tudattal, hogy mit okoztál másoknak! – vágta oda Tamás, miközben félig már hátat fordított az árulónak.
- Hé! – szólt utána János – Tudok még valamiben segíteni? – nézett kissé bűnbánóan Tamásra.
- Azt hiszem, itt a legnagyobb segítségre neked van szükséged, hogy el tudd viselni önmagadat. Remélem, soha többé nem látlak! – mondta mérgesen, majd becsapta maga mögött az ajtót…

folyt.köv.