ARRA AZ ESETRE

Arra az esetre…
Nekem ne mondjátok, mert én szóltam!
Jéghidegen öleltelek, előtte Bukott diák voltam,
De kevés már az örömöm, mint (néha) benned a lihegés,
Állandóan letaglóz az egyenes ágú kiesés!

Hát most gyászba hullok érted, mert gyűlöllek már VILÁGOM!
Éj közepén rád virradok, hogy elmúlásod zihálom!

 …

Arra az esetre…
Ha eme szerelem majd lemezem játssza,
Sikítva ordít a prosti nagyvilágba,
Hogy ezt láttam reggel, délben, fél ötkor és hatkor,
Hangom olyan Isteni, de mégsem lettem faktor,
Csak selejtezett hús, egy megállói rejteken,
Hol vérfarkasok hálnak összerágott mellemen…

…

Arra az esetre…
Ha e mese a hepiendjét végre elém tárja,
S ha már nem mér több csapást szívem tájékára,
Akkor ott leszek a télben, és mondom 27-szer,
Hogy nem gondoltam többet rád, csak egy hét alatt kétszer…

... 

Arra az esetre…
Ha nem ébrednék fel, én szóltam!!!
Jéghidegen öleltelek, mint egy bukott diák holtan,
De kevés már az örömöm, csak gödrömben a pihenés,
S a benned meglelt lihegés egy újabb trükkös kiesés…

Hát irigylem a mezőt, a tájat, irigylem a Holdat,
Irigyellek Téged is, mert nincs benned több holnap…

S míg néma az én kiáltásom, vagy elhalkul a szavam is,
A rajzalapodról Kedvesem, most radírozom magam is…