47.

 Alex a telefonbeszélgetés után alig félórával összehívott mindenkit, aki érintett volt az ügyben.
Kaszás, Csatári, Tamás, valamint egy kisebb csapat mindenre elszánt kommandós gyűlt össze egy nagyobbacska teremben, hogy a lehető legalaposabban átbeszéljenek mindent.
Corradi egy táblára írta és rajzolta a legfontosabbakat, miközben a többiek feszült figyelemmel kísérték minden mondatát:
- A helyzet az, hogy az ellenség csak Csatári dokit engedi oda. A doki odaviszi a mi kis adattárolónkat, hogy Lavina azt „kiéhezve” csatlakoztassa a laptophoz. Ezzel a momentummal meg is ásták a saját sírjukat – vigyorgott kajánul Alex.
- És mi lesz az orvossal, ha a többiek rájönnek, hogy alaposan rá lettek szedve, és a csatlakoztatott eszköz maga a fegyver ellenük? – tett fel egy jogos kérdést az egyik kommandós.
- Szerencsére a doki is be lesz biztosítva. Hogy miképpen, az egyelőre maradjon titok. Lényeg az, hogy nem eshet bántódása – mondta meggyőzően Alex.
- Honnan fogjuk tudni, hogy mikortól áll rendelkezésünkre az a hetven perc? – érdeklődött most Kaszás.
- Mikor a doki felszáll a gépre, Lavina szabadon engedi a pilótát. Amint a pilótát meglátjuk, vagy megérkezik a hídhoz, mind egyszerre beállítjuk az órákat.
- De ez így nem lesz pontos, nem? – tárta szét kezeit az eddig csendben figyelő Tamás.
- Valóban nem – ismerte el Alex – Mi csak egy hozzávetőleges időpontot fogunk tudni, plusz-mínusz néhány perc eltéréssel. A pontos időt csak a doki fogja tudni, és remélhetőleg elég időnk lesz mindenre. Nem egész hetven perc tényleg nem a világ, de a semminél több. És most csak ennyi idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megmentsük a fél világot. Az óráinkat a megfelelő időben hatvan percre fogjuk állítani, hogy ha csúsznánk is egy kicsit, maradjon néhány perc tartalékunk – ismételte újra az idő fontosságát Alex.
- Mi garantálja, hogy azonnal megnézik az adattároló tartalmát? – jött egy újabb kérdés.
- Lavina mielőbb el akar tűnni innen. Ők nem fognak cicizni, a lehető leggyorsabban menekülőre fogják a dolgot. Ehhez viszont meg kell bizonyosodniuk arról, hogy azt kapják, amiért jöttek. Főleg a nő lesz nagyon kíváncsi, így mielőbb meg akarja majd nézni.
- És mi lesz akkor, amikor majd szembesülnek a valósággal? – szólt közbe Kaszás.
- Az egy kicsit „durva” lesz, de tudni fogják, hogy esélytelenek. Egyetlen menekülési útvonaluk, hogy elhagyják a gépet, de azzal egyenesen a karmainkba futnak – mosolygott elégedetten Alex.
- Azt hiszem, valamit elfelejtettünk! – állt fel izgatottan Tamás.
- Mit? – kezdett kíváncsi lenni Alex.
- Ha meglátják, hogy amit kaptak az egy bomba, akkor nemes egyszerűséggel bedobhatják a laptopot a csatornába, aztán elhúznak! Az egy dolog, hogy mindenképpen robban, de ezzel nincsenek még sarokba szorítva, maximum felidegesítjük őket! – emelte hangját Tamás.
- Jó a meglátásod, de elmondom, hogy ez a lehetőség miért nem jöhet szóba -  köszörülte a torkát az olasz – A laptop csatlakoztatva lesz mindvégig. Magyarán töltésen lesz, összeköttetésben a gépen levő áramforrással. Ha az adattároló benne van már a gépben, az pedig tölt, akkor már tehetetlenek lesznek, ugyanis ha kihúzzák a konnektorból, robban. Mindenféleképpen robban. Ez a kis USB stick sakkban fogja tartani az egész gépet, és vele együtt a „személyzetét” is. Érted már, Tamás? – kérdezte a fiút.
- Már igen. Pazar – dicsérte – Akkor lépjünk most egyet előre: megvannak, sarokba lettek szorítva, utána mi következik?
- Egy ravasz csellel közelebb kerülünk, letartóztatjuk őket, és a te segítségeddel leállítjuk a bombát. Utána pedig hazamegyünk. Ez így elmondva sem tűnik sok időnek. Gyorsan, halkan, precízen! Ez a lényeg! – tapsolt egyet önelégült ábrázattal Alex.
- Túlságosan leegyszerűsíted a dolgokat, Alex! – állt fel Kaszás, majd a táblához sétált. Elvette olasz kollegájától a krétát, majd ő maga rajzolt egy kisebb térképet:
- Itt a híd, és itt lesz a gép – mutatta – Sajnos kissé távolabb, mint kellene. Rossz látási viszonyok, esetleg köd, és máris a szó szoros értelmében, sötétben tapogatózunk. Felelőtlenség lenne kizárólag a pilóta megjelenésére alapozni, és ahhoz mérten a perceket számlálni. Ne feledjük, kivel, kikkel állunk szemben. Lavina könnyen módosíthatja a tervet, és végül nem engedi el a pilótát, ahogyan azt ígérte. Valami sokkal biztosabb dologra van most szükségünk, amire talán nem is gondolnának. Ki kell használnunk a terep adta csekély lehetőségeket – vázolta a magyar.
- Egyetértek, ugyanakkor arra lesz emberük, hogy a gép körül teljes mértékig szemmel tartsák a terepet, és megnehezítsék a dolgunkat. Nem tudunk csendesen a közelükbe férkőzni, éppen ezért kell a percekre hagyatkoznunk – mondta el újra Alex az állát dörzsölgetve.
- Igazad van, de volna itt még valami, amiről megfeledkezel – mosolygott Kaszás.
- Mire célzol? – nyíltak nagyra Alex szemei.
- Talán nem kell kizárólag a pilótára hagyatkoznunk, és megközelíthetjük őket már a doki érkezése előtt, amíg te és Tamás a hídnál várakoztok – mondta Kaszás, majd felrajzolt valami nagyon fontosat a táblára, amelyből Alex is könnyen kikövetkeztette, hogy mire gondol magyar kollegája.
- Megtévesztés – suttogta felismerve a lehetőséget Alex – Ez az! Ez sikerülhet! Nekem miért nem jutott ez eszembe!? – csapta össze tenyerét az olasz.
- Ilyen a kreatív elme. Annyira jó az ötleted, hogy érdemes továbbfejleszteni – vigyorgott Kaszás, majd elégedetten a kommandósokra nézett:
- Uraim! – dobta el a krétát – Nem kell vastagon öltözni, mert holnap este strandolunk egyet. A víz bizonyára hideg lesz, és olyannyira összemegy majd a tökünk, hogy egy hétig sem láthatjuk viszont legféltettebb kincsünket – nevetett fel.
- Ugyanakkor ezzel a húzással mi leszünk a legtökösebb legények – bólogatott elismerően Alex.
- Te nem, te zselézett hajú digó – nevettek nagyot mind, és most Tamás is elmosolyodott – Te csak várakozz a hídnál cigivel a szádban, amíg jelt nem adunk az alig pár fokos vízből, hogy indulhattok – fejezte be mondókáját.
- Úgy lesz, haver! – csapott magyar kollegája vállára Alex.
- Még jó, hogy nem tudok úszni – ismerte el Tamás.
- Holnap este, egészen pontosan kilenc órakor indulunk innen. Mindenki készüljön fel, mert nem lesz egy kéjutazás. Hozzatok fürdőgatyát és naptejet, holnap Lavina keni be a hátatokat Senoriták! – öntött beléjük lelket Alex, de semmi szükség nem volt rá, mivel Kaszás ennél elszántabb, tökéletesebb kis csapatot nem is hozhatott volna össze.
A megbeszélés befejeztével Tamás és Csatári visszasiettek arra a kis klinikára, ahol az elmúlt hetekben Tamást is felkészítették.
Erdős doktornő már izgatottan várta őket az alkalmi műtőben, hogy utoljára alaposan megvizsgálja a srácot:
- Felszedett pár kilót, és erősebb is lett. Minden rendben lesz, ha majd sor kerül az utolsó előtti beavatkozásra – bátorította a fiút.
- Köszönöm – bólintott Tamás, miközben Csatári doki már csak egy szál trikóban és alsónadrágban „pózolt” a műtőben. Ezúttal Tamás próbálta kicsit jobb kedvre deríteni a szívsebészt:
- Ilyen az, amikor a hóhért akasztják – erőltetett vigyort – Ne aggódjon doki, túl lehet élni, nekem elhiheti – kacsintott.
- Elhiszem – bólogatott – Elhiszem, Tamás – ismételte, majd felfeküdt a műtőasztalra.
- Aludja ki magát, doki! Holnap hosszú éjszakánk lesz – búcsúzott tőle Tamás, majd amint elhagyta a műtőt, Erdős doktornő beadta kollegájának a szükséges injekciót. Ettől a perctől kezdve már csak a következő nap estéje számított… 

folyt.köv.