55.

 Négy nappal később Neumann Tamás túl volt a műtét utáni nehéz időszakon.
Már mellkasából sem lógott ki a cső, és a katéter sem kellemetlenkedett tovább.
Ugyanabban a szobában feküdt, ahol korábban is lábadozott még a szörnyűségek előtt.
Jó kedvűen nevetgéltek párjával, és alig várták már, hogy újra együtt lehessenek.
Közben kutyájuk, a kis Kolbász is hazakerült végre.
Az önfeledt és boldog csevegést Csatári doki szakította meg. Az ajtón belépő szívsebész megkönnyebbülten, széles mosollyal nyugtázta a fiatal pár gondtalan turbékolását:
- Minden a legnagyobb rendben? – érdeklődött Tamásnál.
- Nagyon remélem, de ezt csak ön tudhatja – viccelődött a fiú.
- Bármi panasz, rosszullét, akármi? – kérdezősködött továbbra is Csatári.
- Semmi gond. Kicsit gyenge vagyok még, de ez cseppet sem izgat – mondta, majd megcsókolta Klaudiát.
- Sokkal jobb erőben van, mint az első alkalommal. Ezáltal természetesen gyorsabban is fog felépülni, ezt garantálom – mondta magabiztosan a szívsebész.
- És a keze? – szólt most közbe a nő – Mi lesz a kézremegéssel?
- Azt a kis nyomkövetőt is sikeresen eltávolítottuk, amíg aludt a fiú. Nem okoz több kellemetlenséget a keze – válaszolt a doki, majd újra megkönnyebbült sóhaj hagyta el Tamás száját:
- Nem szívesen mondom ezt Doki, de köszönöm! – nyújtotta felé kezét.
- Ugyan – jött zavarba kicsit az orvos – Ezt az egész kalamajkát én okoztam…
- Tény, hogy rendesen megszívatott, de legalább nem hagyott szarban. És, ha jobban belegondolok, ez az egész talán egy egész világ érdeke volt – ismerte el.
- Apropó! – vette át a szót Klaudia – Mi lett az előző billentyűvel?
- Végleg megsemmisítettük. Alex Corradi is természetesen ott volt, amikor végleg véget vetettünk annak a kis sorscsapásnak.
- És, hogy van a melle, doki? – tért rá Tamás.
- Már jobban, köszönöm – simogatta meg felsőtestét az orvos.
- Alaposan összezavartuk őket ezzel, hogy azt hitték, magában van a billentyű – nevetett fel Tamás.
- Azért ettől a kis „ál” vágástól szívesen eltekintettem volna – vigyorgott a doki.
Az ajtóban ekkor megjelent Alex és Kaszás is.
- Na, hogy van a mi kis betegünk? – érdeklődött Alex.
- Innentől kezdve már csak jobban! Minden perc múlásával közelebb kerülök ahhoz, hogy végre a feleségemmel lehessek, és új életet kezdjünk! – mosolygott Klaudiára, majd újból megcsókolták egymást.
- Örülök, hogy minden rendben van! – bólogatott elégedetten Kaszás is.
- Köszönöm nektek, hogy nem mondtatok le rólam, és az életetek árán is megvédtetek. Soha nem felejtem el! – hálálkodott a két zsarunak Tamás.
- Elég köszönet az nekünk, hogy sínen van az életetek – válaszolta Alex – Ugyanakkor eleget kell tennem egy ígéretemnek…
- Mi volna az? – vált kíváncsivá Tamás, majd Corradi felmutatott három darab belépőjegyet, és kiosztogatta. Klaudiának, Tamásnak és Kaszásnak.
- A mindenit! – ujjongott Tamás – Jegy az olasz szuperkupa döntőjére! Roma- Inter összecsapás a San Siróban!
- Bizony ám! Csak, hogy lásd veszíteni a kék-feketéket.
- Akkor is ezt fogod mondani, amikor a kapitányunk a magasba emeli a trófeát? – incselkedett Tamás.
- Majd rájössz, barátom! – mosolygott Alex.
- Két hét múlva szerintetek leszek olyan állapotban, hogy utazhatok? – aggódott kicsit az időpont miatt a fiú.
- Nem lesz gáz, mindent előre megtervezek addig – nyugtatta meg Corradi.
- Remélem az a selejtes szívem bírni fogja az izgalmakat – nevetett Tamás, és ekkor Alex közelebb hajolt a fiúhoz, és így szólt:
- Nálad nagyobb, és erősebb szíve nem sok embernek van! Ezt sose felejtsd el! – szorította meg Tamás kezét Alex.
- Köszönöm – mondtam – És köszönök mindent, amit értünk tettetek…
- Lesz még alkalmad meghálálni – kacsintott az olasz – Csak én megyek el innen, Kaszás itt marad. De amint rendezem a dolgokat, hívlak majd!
- Várni fogom.
- Nekem viszont mennem kell – szólt közbe Csatári – Várnak a betegek, de jövök még! Viszlát!
- Viszlát, doki! – köszöntek el egy időre tőle.
- Most azonban nekünk is indulnunk kell – nézett órájára Kaszás – Ezt a tésztazabáló olasz digót még ki kell vinnem a reptérre, mert a végén itt marad a nyakunkon – piszkálta kollegáját, azután elbúcsúztak Klaudiától és Tamástól, majd eltűntek a folyosón.
Az ifjú házaspár hálásan tekintett a két zsarura, akik a legtöbbet tették azért, hogy Neumann Tamás megmeneküljön.
A folyosón sétálgatva persze újra előtérbe kerültek a kutyák, és kutyafajok:
- Szerzek egy ilyen Kurt Russel terriert – mondta nemes egyszerűséggel Kaszás.
- Ez nem igaz – rázta fejét elégedetlenül Alex – Még ennyit sem voltál képes megtanulni? Mondtam már, hogy az Russel Crowe terrier, te szerencsétlen!
- Uraim! – szólt közbe az egyik betegszobából kilépő Csatári – Az még most is Jack Russel terrier! – vigyorgott a doki, majd továbbment a következő szobába.
Alex és Kaszás érdeklődve egymásra néztek, majd a magyar kommandós továbbindulva így szólt:
- Inkább beszerzek egy tacskót. Vagy egy macskát.
- Kemény döntés előtt állasz, nem irigyellek – nevetett Alex, majd hosszasan elbeszélgettek a házi kedvencekről, mielőtt végleg autóba pattantak, és elindultak a repülőtérre…

 VÉGE