7.

 Lendvai rezzenéstelen arckifejezéssel, mondhatni nagy közönnyel figyelte a vért a mosdóban, és a falra írt sorokat.
Kovács Gabriellát természetesen sokkal jobban felkavarták a látottak, míg Varga Richárd inkább a tanárnőt és a takarítónőt kérdezgette, miközben szorgalmasan jegyzetelt.
Pásztor a mosdóban ácsorgott Zsigmond mellett a felirattal szemben, izgatottan várva valami reakciót a nyomozóktól. Természetesen Lendvai most sem hazudtolta meg magát, nemes egyszerűséggel ennyit mondott:
- Ez bizony vér – nyugtázta, de Krisztián sem várt sokáig a válasszal:
- Na ne vicceljen, mi azt hittük, hogy ketchup! – mérgelődött.
- És mi ez a szag? – szaglászott Lendvai meg se hallva Krisztián kiakadását, akinek erre is volt válasza:
- „Ez a szag?!” – ismételte – Ha érdekli, telehánytam a klotyót, amikor megtudtam, hogy úton van ide!
- Nem, Pásztor, cseppet sem érdekel – mondta nyugodt hangon.
- Fejezze ezt be! – szólt közbe most Kovács Gabriella, szigorú tekintetét Krisztiánra szegezve.
- Már maga is leszól? – döbbent meg – Pedig örülnünk kéne, hogy nyolc év után újra együtt a nagy csapat! – mondta cinikusan Krisztián, majd Lendvai elgondolkodva vizsgálgatta a mosdót:
- Felettébb érdekes, hogy csurom vér minden, ugyanakkor hulla sehol nincs. A kora reggeli órákban kik tartózkodnak az épületben? – kérdezte a nyomozó Zsigmondtól.
- A büfés hölgy, a portás, a takarítók, egy-egy tanár nulladik órát tart, és néhány diák – sorolta.
- Mennyi az a „néhány?”
- Sajnos elég kevés. „Nem tudnak felkelni” – mondta gúnyosan.
- Előfordulhat, hogy valaki bemasírozott ide anélkül, hogy bárki is észrevette volna? – kérdezett most Kovács Gabriella.
- Nem tartom valószínűnek, de előfordulhat – bólogatott Zsigmond.
- Ennyi erővel akár egy diák is tehette. Esetleg maga Pásztor Krisztián – nézett Lendvai gúnyos mosollyal a srácra, aki persze azonnal reagált:
- Roppant vicces.
- Nem viccnek szántam.
- Akkor meg menjen a picsába!
- Mit mondott nekem? – kapta fel a vizet Lendvai, de most újra Kovács szólt közbe, míg Varga Richárd a háttérből szemlélte az eseményeket.
- Fejezzék be! – csitította őket – Krisztiánt én hivattam ide, hátha tud valamiben segíteni.
- És mégis miben? – hitetlenkedett Lendvai.
- Nyolc évvel ezelőtt ő maga volt a célpont, és most megint ugyanebben az iskolában történt valami…
- A „valamin” van a hangsúly – emelte ki cinikusan a nyomozó – Azt sem tudjuk még, hogy mi a helyzet! Vér van, de a „gazdája” nincs meg.
- Talán… - bátorkodott közbeszólni Varga – Talán érdemes lenne újra megvizsgálni az „üzenetet.”
- És mégis mi a fenét vizsgáljunk rajta, elárulná? – kérdezte Lendvai.
- Úgy értem, hogy a tartalmát: „Míg nyugaton a múlt egy szikrát eléd tár,
Keleten csak fájdalom, szenvedés, és halál, ami vár…” – ismételte, majd közbelépett az eddig csendben meghúzódó földrajztanárnő:
- „Kelet és nyugat.” Égtájak! Mindkettő égtáj! – mondta izgatottan.
- És? – vonta meg a vállát Lendvai.
- „Míg Nyugaton a múlt… Keleten csak fájdalom…” – mondta folyamatosan, s ekkor Pásztor fejébe is bevillant a lehetséges megoldás:
- Kelet! – kiabálta.
- Mi?! – grimaszolt Lendvai.
- Kelet! – ismételte – Földrajzilag most mely részén vagyunk az iskolának?
- Biztosan keleten. Izgi – gúnyolódott Lendvai.
- Nem! – vágta rá a földrajztanárnő – Ez a nyugati oldal, ha minden igaz.
- „Míg nyugaton a múlt egy szikrát eléd tár, Keleten csak fájdalom, szenvedés, és halál, ami vár…” – olvasgatta Krisz, majd Gabriella számára is világossá vált a dolog.
- Jesszusom! – kapta szája elé kezét a nő.
- Keleten csak halál, ami vár! – mondta hangosan és határozottan Krisztián Lendvainak.
- Mit jelentsen ez? – kérdezte értetlenül az igazgató, míg Lendvai komolyra fordult arckifejezése is megvilágosodásról árulkodott:
- Ez azt jelenti, hogy amennyiben „van” áldozatunk, akkor a Keleti szárnyban kell keresnünk. Pontosan ott, ahol a Kollár gyereket tíz éve megölték…
- Nyolc, uram – helyesbített megint Kovács.
- De az a terem már régen be van falazva! – értetlenkedett Zsigmond.
- Talán valaki újra órát tartott ott. Méghozzá biológiát – mondta életunt képpel Krisztián.
- Kicsit ízetlen a tréfája! – szólt a férfire Gabriella.
- Az élet is az, telis tele ócska tréfákkal. Nézze csak a jelenleg kialakult helyzetet – mosolygott Krisz, majd Gabriella is elismerte magának, hogy valóban érdekes volt a szituáció.
- Talán bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban „megszűnt-e” a terem, vagy megnyitották – lépett közbe Lendvai.
- Ne hívjak erősítést? – lépett közbe Varga Richárd.
- Azzal kezdte! Nem kell még erősítés! – szólt rá a már ismert mogorva stílusban Lendvai – De ha nem tud csendben maradni, akkor maradjon itt, és kaparja le ezt a szart a falról! – mutatott a vérre Lendvai, majd mielőtt bárki bármit is mondhatott volna, a nyomozó elindult a folyosón a Keleti szárny irányába.
A többiek pedig – a két tanár kivételével – követték…

folyt.köv.