10.

 Néhány óra elteltével az iskola újra teljesen más arcot festett.
Nem jöttek-mentek a diákok a szünetekben, és a büfében sem kígyózott a sor.
A tanulók többségét még idejében visszafordította egy rendőr a bejáratnál, mivel többségüknek csak a holttest megtalálása után kezdődött volna az első óra.
Kizárólag az igazgató, néhány tanár, a takarító személyzet, a portás és a büfés tartózkodott ekkor az épületben.
A rendőrök ott nyüzsögtek mindenhol, majd a halott srác testét is elszállították.
Mindenki tette a dolgát, Kovács Gabriella a tanárokat, Varga Richárd pedig a takarító hölgyet faggatta, míg Lendvai a büfében hallgatta meg a döbbent Ágikát, aki persze semmit nem értett az egészből:
- Hölgyem, kérem, próbáljon meg visszaemlékezni arra az időpontra, amikor ön megérkezett az épületbe – próbálta segíteni a büfést.
- De hát… Én semmire… Semmire… Istenem – fogta a fejét a nő – Árulja el, mire kellene emlékeznem?
- Valami szokatlanra, valami furcsára. Lehet, hogy volt valami nem teljesen hétköznapi, csak esetleg elsiklott felette?
- Nem tudom – rázta a fejét a szipogva a nő.
- Kérem, ez most nagyon fontos. Erőltesse meg egy kicsit magát, hátha bevillan valami – próbálkozott.
Ágika újra mély gondolkodásba kezdett, de akárhogy is erőlködött, semmi nem jutott eszébe:
- Nézze, uram – kezdte – Én minden reggel ugyanabban az időpontban jövök be. Az elsők közt érek ide, jóval az előtt, hogy egyetlen diák is megjelenne az épületben. Szendvicseket csinálok, feltöltöm a hűtőt, átnézem az árukészletet, aztán szükség szerint előre megírom a rendeléseket. Ez minden.
- A rendeléseket e-mail-en adja le? – mutatott a pulton heverő laptopra.
- Egyik felét igen.
- És a másikat?
- Telefonon. De miért olyan fontos ez? – kérdezte értetlenkedve.
- Ma reggel is adott le rendelést a gépén?
- Elkezdtem összeírni, de még nem küldtem el.
- Tudja – vakargatta fejét Lendvai – A gyilkosság szinte biztosan abban az időpontban történt, amikor már maga is itt volt. A tettes mégis át tudta vonszolni a halott testét az aulán, és aztán a Keleti szárnyban szépen befejezte a művét, miközben bontási munkákat is végrehajtott. Ez azért kicsit furcsa – gondolkodott el Lendvai, Ágika azonban most nem szólt közbe.
A nyomozó agytekervényei újra beindultak, és többször is lejátszották a látottakat, miközben különböző lehetőségeket vett számításba:
- A takarítók már maga előtt itt vannak? – kérdezte Ágikát.
- Igen, tudtommal ők öt körül jönnek.
- Várjon meg, máris jövök! – állt fel a székből, majd az egyik csoportszobába rohant, ahol Kovács Gabriella Kardos Eszter földrajz tanárnőt hallgatta meg:
- Volna rám egy perce négyszemközt? – súgta a nő fülébe.
- Hogyne! – kelt fel a székből – Máris jövök – majd arrébb sétáltak, ahol senki nem hallotta őket:
- A büfés senkit nem látott, senkit nem hallott, nem észlelt hullát átráncigáló tettest az aulán, egyáltalán nem tud semmit. Ez minden – vonta meg a vállát Lendvai, de Gabriella ismerte már ezt a kifejezést. Tudta, hogy valamire mégis rájött a nyomozó:
- Az lehetetlen! – emelte hangját a nő – Észrevétlenül ezt nem lehet megcsinálni, akármilyen korán is van! Itt a portás…
- Az most is részeg! – legyintett Lendvai.
- Itt a büfés…
- Később jön.
- És a takarítók?
- Éppen ez az! A takarítók hajnalban nem a főbejáraton, hanem egy másik, az ő számukra fenntartott ajtón közlekednek, ami a keleti szárnyrészben van. Szóval, amikor a takarítók megérkeznek, még a portás sincsen itt.
- Mit akar ezzel mondani, uram? – ráncolta szemöldökét Gabriella.
- Azt, hogy egy cseppet félrevezettük saját magunkat – vigyorgott.
- Pontosabban? 
- A mi kis gyilkosunk először nekiállt a bontásnak, hogy oda bevigye a srácot. Ott volt ideje bőven tevékenykedni, hiszen az égvilágon senki nem zavarta azok után, hogy bejutott a kémia laborba. Gondosan visszarakta a plakátot, és elvégezte a művét. Érti már? – kérdezte.
- Kezdem megérteni! – csillant fel a szeme a nőnek – Először odavitte a fiút keleti szárnyba, és miután végzett vele, csak aztán ment át a mosdóba! Akkor már nem volt túl feltűnő, akár ki is cselezhette a takarítókat, és mindenki mást, mivel abban az időpontban még alig vannak az épületben. S miután végzett, kereket oldott. A többit pedig tudjuk…
- Bizony ám! – bólogatott elégedetten – Megfordította a dolgokat, ez nem is kérdés.
- Van ennek valami jelentősége? – kérdezte Gabriella.
- Az égvilágon semmi, és mégis roppant fontos a lépés az ő szemszögéből. Így nem szúrt szemet senkinek. És ezzel egy marha nagy baj van. Pontosabban kettő – mutatta ujjával.
- Éspedig?
- Egyrészt nagyon okos, másrészt pedig bevonta a kis játszmájába Pásztort is. Így aztán még izgalmasabb lesz a történet. Rengeteg kérdés cikázik most a fejemben, szükségem van egy kis nyugalomra – mondta Lendvai.
- Mit akar tenni?
- Sétálok egy kicsit.
- Úgy értem a későbbiekben – pontosított a nő.
- Most csak sétálok egy kicsit – mondta halkan újra, majd magára hagyta Kovács Gabriellát, akit már cseppet sem lepett meg a nyomozó fura viselkedése.
Lendvai kikapcsolta most a külvilágot, és egy kis sétára indult az épületben, így a nyugodtabb részeken volt lehetősége gondolkodni a kérdéseken, és a lehetséges válaszokon.
A büfé mellett elhaladva azonban Ágika feltartóztatta egy percre:
- Tudja… - kezdte – Ha jól láttam, Pásztor Krisztián is magukkal ment a Keleti szárnyba. Ugye?
- Mire akar kilyukadni?
- Hát… Ő az egyik beszállítóm, és csak érdekelne, mi köze van ehhez az egészhez?
- Ezt magánemberként kérdezi, vagy tán aggódik a szállítója miatt?
- Inkább magánemberként – mosolygott Ágika.
- Nos, hölgyem – várt ki Lendvai – Aki kíváncsi, hamar megöregszik – fordított hátat, majd elindult, de a nő utána szólt:
- Nem mond semmit?
- Nem mondhatok semmit – kiabált vissza – De ha végez egy kis kutatómunkát, akkor maga is rájön.
- Mire?
- Köszönöm az együttműködést! – zárta rövidre Lendvai a beszélgetést. 

folyt.köv.