11.

A kora délutáni órákban Klári a szokásos ügyeket intézte telefonon, míg egyik alkalmazottjuk, a meglehetősen nagydarab és kíváncsi természetű Karcsi a lakáson várta Krisztiánt.

A férfi fekete rövid haját fésülgette az irodának kinevezett helységben, miközben Klári értetlenül nézett rá:

- Te Karesz, elárulnád, miért fésülgeted állandóan azt az egy centis hajadat?

Karesz ekkor lassan a nő felé fordult, és szép lassan, csendben, a tőle megszokott „mérsékelt” stílusban válaszolt:

- Vakarom, mert jól esik – mondta a legkisebb arcizomrándulás nélkül.

- Mi esik jól? – kerekedtek ki Klári szemei.

- A fésülködés. Szeretem, mert vakargatja a fejbőrömet.

- Jesszusom! – rázta a fejét a nő – Remélem Krisztián minél előbb hazaér – mondta.

Karesz mit sem törődve főnökasszonyával újabb felfedezést tett az asztalára tekintve:

- Ez mi? – kérdezte Klárit, miközben odasétált.

- Micsoda?

- Hát ez! – nyúlt oda egy kenőcsös dobozért.

- Ja, ez? Kézbalzsam – válaszolt a nő.

Karesz úgy forgatta kezében a dobozt, mint aki most lát először ilyet életében.

- A tiéd? – kérdezte Klárit.

- Igen.

- Mire jó? – faggatózott tovább.

- A száraz kézbőrre – válaszolt unottan.

- Neked száraz a kezed? – tágultak ki Karesz szemei.

- Te most direkt csinálod ezt? – fogta a fejét.

- Jól van, na! Csak megkérdeztem – sértődött meg a nagydarab férfi, és ezeket olyan hitelesen alakította, hogy ilyenkor még a felidegesített Klári is hajlamos volt egy percre megsajnálni.

- Igen Karesz! Száraz a kezem, és ezzel szoktam kenegetni. Elég gyorsan felszívódik. Érted már?

- Igen, értem.

- Ragyogó – könnyebbült meg Klári is.

- Az én kezem is száraz. Kipróbálhatom? – nézett reménykedve a nőre.

- Csak nyugodtan.

- Köszi! – örült.

- Nem kell belőle sok! Bár a te kezeidet elnézve…

- Nagyon kedves tőled, hogy megengeded – hálálkodott, miközben boldogan masszírozta kezeit.

- Kérlek – mondta a már lassan „idegcsőd” szélén álló nő.

- Hol lehet Krisztián?

- Látod, azt én is szeretném tudni! – nézett az órájára Klári, amikor is meghallották a bejárati ajtó jellegzetes nyikorgását:

- Most jött! – mosolygott Karesz.

- Van Isten! – pattant fel Klári, majd kirohant a szobából.

Krisztián ekkor már a konyhában volt, és a hűtőben kotorászott. Párja sértődötten megállt mögötte, majd kicsit mérgesen belekezdett:  

- Hol a fenében voltál? – jött a kérdés – Mindjárt fél három van! Karesz cirka két órája rád vár!

- És? – kérdezte halkan, a vállát vonva a férfi – Kikészítette a várakozás?

- Nem, engem készített ki a vele való társalgás! – mondta, majd megakadt a szeme a vodkás üvegen, amelyet Krisz kitett az asztalra, miközben poharat keresett.

- Te iszol? – kérdezte meglepetten.

- Ma már nem megyek sehova – válaszolt, és Klári ekkor vette észre, hogy valami baj van:

- Mi történt? – kérdezte az asztalhoz sétálva, majd ő is leült párja mellé.

- Semmi.

- Ismerlek már! Mi történt?

- Semmi – rázta a fejét, miközben töltött magának a vodkából, és egyetlen húzással el is pusztította.

- Ne hazudj nekem! – emelte mutatóujját Klári – Mi a baj? – tette fel újra a kérdést, de Krisz csak mélyen hallgatott.

A várakozással teli csendet Karesz törte meg, aki megunván a magányt kisétált a szobából, miközben továbbra is kezeit kenegette:

- Szia főnök! – üdvözölte Krisztiánt.

- Szia Karesz – köszönt vissza – Bocs, hogy megvárattalak, de nem tudtam előbb jönni.

- Nem érdekes – legyintett – Jól elbeszélgettem addig a főnökasszonnyal, és még kézbalzsamot is kaptam! – büszkélkedett.

- Ez mennyire hülye – súgta Klári párjának.

- Szállítasz ma még valahova? – kérdezte Krisz.

- Ma már nem.

- Akkor most menj haza nyugodtan. Holnap majd felhívlak.

- Biztos? – kérdezte döbbenten főnökét Karesz.

- Biztos! – mondta határozottan, majd percekkel később, ha nehezen is, de sikerült kitessékelni Kareszt.

Krisztián ezek után újból visszaült az asztalhoz Klári mellé, majd megint töltött egy pohár italt magának.

A rövidke csönd után Klári megunta a szótlanságot, majd újra megkísérelte a beszélgetést:

- Nos, mi a baj? Kibököd végre? – erőlködött Klári, s eztán párja belekezdett.

- Azt hiszem… Valami állat folytatja azt, amit Halmos tanárnő nyolc éve félbehagyott…

- Micsoda??? – döbbent meg a nő, aki láthatóan még semmit nem értett az egészből.

- Ezért kerestek reggel! Emiatt kellett bemennem. Valakit ma megint meggyilkoltak az iskolában, méghozzá elég brutálisan!

- Szentséges Isten! – kapta szája elé kezeit Klári. Szemei kitágultak a rémülettől, ahogyan újra visszaemlékezett a nyolc évvel korábban történtekre.

- Borzalmas látvány volt…

- De mégis, mi történt? – kérdezte idegesen Klári.

- Reggel bementem, és Zsiga felráncigált az emeleti mosdóba, ahol tiszta vér volt minden. Ráadásul egy üzenet is volt a falon, vagy versike, vagy mittudomén! – csapott az asztalra mérgesen.

- És utána?

- Megérkezett két régi „kedves” ismerősünk is – mondta sejtelmesen Krisz.

- Kik?

- Lendvai és Kovács Gabriella. Emlékszel rájuk?

- Nehéz lenne elfelejteni őket – mondta mérgesen Klári.

- Aztán a vérrel felírt üzenetből arra következtettünk, hogy a Keleti szárnyban kell tovább keresgélnünk, mert a mosdóban a véren kívül semmit nem találtunk.

- A kémia laborba mentetek? Oda, ahol Kollárt is megölték? – kérdezte félve.

- Igen – bólogatott Krisz – A terem a történtek óta nem üzemelt. Befalazták a nyílást, de most valaki újra „megnyitotta.” Bementünk, és ott megtaláltuk a felakasztott diákot, méghozzá egy tizenegyedikes tanulót… - halkult el Krisztián.

- Mi is tizenegyedikbe jártunk akkoriban – nyugtázta halkan, könnyező szemekkel Klári.

- Pontosan! És itt jön a lényeg, hogy nekem mi közöm is ehhez az egészhez! – csapott megint az asztalra dühösen Krisztián.

- Micsoda?

- A „kémiában” is volt egy vérrel felírt üzenet a falon, amiben a tettes az én nevemet is megemlítette – mondta Krisztián, majd újra szörnyű csend ereszkedett rájuk, amíg Klári fel nem tett egy kérdést, amelyet ő maga sem akart még gondolatban sem feltenni:

- Azt hiszed, hogy… Úgy gondolod, hogy… A tanárnő él???

- Biztos vagyok benne, hogy nem! – mondta határozottan – Ott voltam, amikor főbe lőtte magát! Az agyveleje az egész képemet beterítette – emlékezett vissza.

- Hát akkor? – tárta szét kezeit a nő.

- Valaki őt utánozza. Valaki, aki közel állt hozzá, vagy jól ismerte a nyolc éve történteket. Esetleg velem van valami baja, vagy nem tudom…

- Most mi lesz? – kérdezte halkan, miközben megragadta párja kezeit.

- Fogalmam sincs – mondta tanácstalanul – De azt hiszem, nem csak én, hanem te is nagy veszélyben vagy – fejezte be a mondatot Krisztián.

Néhány percig még meredten ültek az asztalnál, miközben jól tudták: fekete felhők gyülekeznek az égen…

folyt.köv,