Miért sírok én? 

Viharos éjjelen kémlelem az eget,
Helyemet nem lelem régóta már.
Valahol, valaki biztos még emleget,
Érted Fáj a Szív: engem valami vár…

Rég nincs semmi, nem érzem,
Ott állok egymagam a világ tetején.
Sebeimből apránként biztosan elvérzem,
S kezdődhet a vég, egy új élet elején…

Magamra hagytak nagyon régen
Egy kínzó emlék börtönébe zártak
Cellám kulcsát rejtették a mélyben,
Ám szellemeim mégis rátaláltak…

Hát kelj már fel a sírodból!
Most, még egyszer világosíts fel!
Adj egy darabot dicső múltadból,
Míg tanításod értelmet nem nyer!

Ijessz rám az éj leple alól,
Rázd le nemes húsod csontodról!
Álmomban a pokol csendesen dalol,
Kérlek, adj nekem sok gondodból!

Még ma sem értem, miért van így?
Csak testem fiatal, lelkem vén?
Ezerszer elmondtad: a világ irigy,
Akkor miért sírok mindig én?

Ujjaim hegyéről csepeg a vörösbor,
Az alkohol mámora nyomja szét elmém
Darabokban esik szét a néhai sötét kor,
Hol azt hittem, a Nyugalmat lelném.

Mi csillog a szemedben? Öröm ez, vagy bánat?
Miért állsz e gyilkos szikla peremén?
Rég nem vagy, de könnyeid közt mégis látlak,
Ne sírj, kérlek! Majd helyetted is sírok én...