MADARAK

Álmomban még könyörögsz, hogy újra beléd marjak,
Legyek vad, s fekete, mint az égben szálló varjak!
Pedig eldobnálak, de hozzám mégis hű
Elképzelt világomban ez a dög, ez a keselyű!

Én csendben néztem, tűrtem, ahogy szívembe varrta,
Hogy vádollak-e? Igen! Tolvaj vagy, te szarka!
Ám mielőtt ő elmondaná legutolsó imáját,
Repül felém hollóhad, s viszik szemem világát.

De ha újra jő a napsugár, fészkel majd a gólya,
Nem lesz, aki hibáztat, nem lesz, ki felrója,
Csak Te, és én, a remény, az akarat,
S lelkünket csak röpítsék, röpítsék a madarak!