11.

 Bő fél órás út volt Evelinék házától Krisztáékhoz érni.
Mindeközben Gábor folyamatosan idegességtől megfeszítve kiabálta:
- Gyorsabban, gyorsabban!!!
- Próbálok, de mégis mi a baj? – kérdezte a szintén ideges nő.
- Az a levél… Az a kurva levél! – vette szaporán a levegőt Gábor, miközben telefonját nyomkodta, ám hiába hívta Krisztát, a nő nem vette fel mobilját.
- Mi volt a levélben? Mondd már! – sürgette Gábort.
- A gyilkos írta! Aki megölt egy nőt a pályaudvaron pár napja… És most… Most azt írta, hogy végez Martinnal és Krisztával is! Ez állt abban a kurva levélben, de hajts már gyorsabban!
- Jézusom! – szörnyedt el a nő, és még jobban a gázra lépett.
Veszélyesebbnél veszélyesebb manővereket hajtott végre, miközben hihetetlen előzésekbe ment bele.
Nem is volt kérdés, hogy mennyire felmérte a helyzet súlyosságát, ám bármennyire is ideges volt, még így is nagyon jól vezetett.
Közben Gábor már hívta is Lázár Pisti unokabátyját.
- Mi lesz bazmeg vedd már fel! – csapott a kesztyűtartóra, majd mintha ezt meghallotta volna Lázár, felkapta a telefont:
- Mi újság Gabeszom?
- Azonnal induljatok el Krisztához, riassz mindenkit, aki él és mozog! – üvöltött.
- Hé, várjál már! – próbálta csillapítani Lázár – Mi a fene történt?
- Az a kibaszott állat levelet küldött Evelinékhez, amiben megírta, hogy végez a családommal, ez történt!!!
- Kicsoda?
- A picsába veled is Pisti! – dühöngött – Aki megölte a nőt a pályaudvaron, az írt levelet, de induljatok már!!!
- Azonnal! – vágta rá, majd lecsapta a telefont.
- Mindjárt… Mindjárt ott leszünk, nagyon sietek – kezdett könnyezni Evelin is.
- Istenem, add, hogy ne legyen késő! – mondta összeszorítva kezeit, és behunyva szemeit Gábor.
Ettől a pillanattól kezdve senki nem szólt egyetlen szót sem a kocsiban.
Evelin olyan gyorsan hajtott, amilyen gyorsan csak lehetett, nem kímélve saját biztonságukat sem az utakon.
Valóban szinte „csúcsidőt futottak”, ám most egyetlen másodperc is az örökkévalóságnak tűnt…

Nem egészen negyed óra múlva csikorgó fékezés közepette ért oda a házhoz Gábor és Evelin.
Az autó még meg sem állt, de az író már ugrott is ki belőle.
Gábor nem babrált a kulcsokkal, két-három erőteljes rúgás után a zár megadta magát, így szabaddá vált az út befelé.
Evelin szorosan követte párját, miközben az ő szíve is hevesen vert.
A bejárati ajtót már közel sem volt ilyen egyszerű erőszakkal betörni, így azt a valamivel higgadtabb Evelin nyitotta ki, miután kikapta Gábor kezéből a kulcsot.
A bejutás után férfi eszét vesztve rohangált a házban:
- Martin! Kriszta! – hívta őket.
- Martin, merre vagy? – kereste Evelin is, majd miután mindent feltérképeztek, szirénák hangja törte meg a csendet.
- Itt vannak a rendőrök! – lépett ki Evelin, aki ekkor három rendőrautót pillantott meg, és a belőlük valósággal kiugró nyomozókat Lázárral az élen, mögötte pedig Noémi, Krisztián és a rangidős József.
A zsaruk benyomultak, s ezután Lázár adta ki az utasításokat:
- A pincétől a padlásig nézzetek át mindent! Te oda, ti ketten oda, ti meg oda! – mutogatott embereinek minden irányba.
- Nincsenek itt! – robbant ki az ajtón Gábor – Hol vannak, mondd meg, hol? – kapott hisztériás rohamot.
- Nyugodj meg Gabesz!
- Hogy a francba nyugodjak meg, a telefont sem veszi fel! – üvöltött.
- Itt a mobil! – hozta ki Krisztián Kriszta telefonját.
- Keressétek őket, ti meg kérdezzétek ki az összes szomszédot, már úgyis mind kinn vannak! – utasította Lázár a járőröket.
Néhány percnyi tehetetlen csend lett úrrá a ház körül, majd Gábor és a többiek tátott szájjal figyelték, amint Kriszta autója megpróbál leparkolni a ház előtt a rendőrautók mellett.
A nő csodálkozó tekintettel kiszállt a kocsiból Martinnal együtt, majd mindössze ennyit kiabált:
- Mégis mi folyik itt? – nézett értetlenül, Gábornál pedig ekkor eltört a mécses.
Szinte rohant a kapuhoz, hogy magához ölelje volt feleségét és egyetlen fiát.
Nekik természetesen fogalmuk sem volt arról, mi történt, de Kriszta sem most jött le a falvédőről.
Nem volt nehéz azonnal kitalálni, hogy óriási baj történt, csak még azt nem tudta, hogy pontosan mi.
Gábort nem érdekelte senki és semmi, az óriási megkönnyebbüléstől olyan szorosan ölelte családját, mintha most látná őket életében először.
Az örömkönnyek után azonban elengedte a családot, és dühtől elvakultan ordított:
- A kurva anyádat! A szemét kurva anyádat te rohadék! – majd lehajtott fejjel térdre rogyott…

folyt.köv.