19.

 Barabás Gábor két nappal később a kora reggeli órákban ült az asztalnál, és maga elé bámulva kávézott kibontott kócos hajjal.
Kissé nehezményezte, hogy unokabátyja nem jelentkezett a gyilkosság illetve a diszkós incidens óta, de mivel ő sem erőltette meg magát, és nem hívta fel Lázárt, nem aggódta túl a dolgokat.
Amolyan vihar előtti csendnek érezte a másodperceket, melyek most súlyos és fájdalmas teherként nehezedtek vállaira.
Még az sem izgatta fel, hogy Evelin hófehér köntösében sétált le a konyhába egy újabb adag kávét főzni.
Ha más nem, a hófehér köntös a gyönyörű Evelinen mindig felkeltette Gábor érdeklődését és vágyait.
Ezúttal azonban ez sem „segített.”
A nő kiment a postaládához az újságokért, amelyek már a hajnali órák óta ott várakoztak gazdájukra…

 Gábort ideiglenes kómájából csak az orra elé dobott napilapok ébresztették fel, és persze Evelin már jól ismert kioktató stílusa, csípőre tett kezekkel:
- Mi a szar ez? – kezdte a tőle megszokott módon.
- Nekem újságoknak tűnnek – vonta meg vállát Gábor, ám ekkor a nő megforgatta úgy az újságokat, hogy három címlap is ott virított Gábor előtt Gáborral.
Az egyiken ez állt:

„A sikeres író lefejelte a tőle autógrammot kérő rajongót”

A másikon pedig:

„Barabás Gábor eltörte rajongója orrát a szórakozóhelyen”

A harmadikon:

„Verekedett és lövöldözött az író a fiatalok között. Csodával határos módon senki nem sérült meg”

- Jó kis kitalációk – dobta arrébb az újságokat Gábor, majd ivott a csészéből.
- Mégis mi a francot műveltél, mi? Egyáltalán mit kerestél abban a diszkóban? És honnan van fegyvered?
- Erről nem akarok beszélni. Később mindent elmondok, de most inkább ne menjünk bele – próbálta csendben lerázni Evelint Gábor, ám ez cseppet sem volt ilyen egyszerű.
A nő lesöpörte az asztalról Gábor kávéját, aki fapofával tűrte az egészet:
- Most azonnal válaszolj, vagy tűnj el innen! – kiabált Evelin.
- Miféle stílus ez? – ráncolta szemöldökét a férfi.
- Talán az újságírók nem tudják, de én látom, hogy Pisti is ott van a képen! Elmosódva ugyan, de ott van! Szóval utoljára kérdezem: mit kerestetek ott? – vágta ismét csípőre kezeit, és ekkor az író is felpattant a székből, s ezúttal nem fogta vissza magát:
- A feltrancsírozott nő barátnőjéhez mentünk egy összegányolt bérházba, ahol meg is találtuk a csajt átszúrt torokkal és egy újabb nekem címzett levéllel! Ráadásul a csaj nyakát egy hajtűvel szúrták át! A gyilkos még a lakásban volt, de gyorsan reagált, így sikerült ellógnia, és aztán a diszkóig menekült, ahol leütötte a kidobót, elvegyült a tömegben, aztán meglógott! Remélem kurvára elégedett vagy! – üvöltött, majd ő is a lesöpört egy narancslével teli poharat, amit épp Evelin ivott, de ezek után folytatta:
- Azt a gyereket pedig azért fejeltem le, mert nem bírtam lerázni magamról! Kiszúrtuk a tettest a tömegben, de nem tudtuk lekapcsolni, mert az a szétszívott kölyök feltartott! Most meg ezek a rohadt szennylapok mindenféle baromságot összehordanak, de egy cseppet sem érdekel sem ez, sem pedig az állandó nyavalygásod!
- De én…
- Nem fejeztem be! – csitította a most alaposan megszeppent nőt – Állandóan nyavalyogsz, és baszogatsz valamiért, és ebből kurvára elegem van! Neked nem felel meg a rád vigyázó rendőr, mert „derogál”, hogy mindig a nyomodban van, és az életedet óvja! Tudod mit? Innentől kezdve leszarom, mit csinálsz! Menj ki a kocsijához, és közöld vele, hogy nem tartasz igényt a szolgálataira!
Aláírok mindent, nem gördítek akadályt semmi elé, csak fejezd be ezt az állandó vérszívást, mert elvonod a figyelmemet mindenről!
Neked soha semmi sem jó, mindenben csak a hibát keresed, és állandóan elégedetlenkedsz! Hát ebből most lett elegem! – mérgelődött a férfi, majd elindult az emeletre, de párja utána sietett és még most is támadni próbált:
- Neked lett eleged? Akkor mit szóljak én, mi?! – lökte meg Gábort.
- Ne érj hozzám! – figyelmeztette – Hagyj békén!
- Én békén hagynálak te nagyképű majom, de az a szemét mindenkit bevont a gyilkos kis játékába! Mindent tud rólam, ide küldözgeti a rohadt leveleit, és mindezt csak miattad!
- Mi az, hogy miattam? – állt meg Gábor a szoba előtt – Miért én tehetek arról, hogy egy beteg állat nőket gyilkol válogatott módszerekkel, és nekem küldözgeti a leveleit Daniel Jones néven? Ebben miért én vagyok a hibás, mi? – mutogatott magára, majd Evelin halkabban, de annál határozottabban vágta a férfi fejéhez:
- Daniel Jonest te hoztad létre! Tudom, miről beszélek, ugyanis olvastam a könyvet! És mivel Daniel a te „gyereked”, így a titkos kis rajongód is valamilyen szinten a te szüleményed, csak pechedre rohadtul valóságossá teszi mindazt, amiről te két sör és pár Frontin közt írsz a laptopodba a meleg szobába! Úgyhogy nehogy még te legyél felháborodva!
- Ha hallanád magad milyen szánalmas vagy! Csak ezzel tudsz előjönni? Másod nincs is? – tette karba kezeit a férfi.
- Szerintem nem én szedek napi három, olykor négy szem Frontint, miközben egyre sűrűbben még holt részegre is vedeled magad! Akkor ki a szánalmas, mi?! – vágott vissza Evelin, és erre most Gábor sem tudott mit mondani, de a nő befejezte a mondatot:
- Már nem is tudom, hogy a gyilkos tart-e sakkban téged, vagy a gyógyszer és a pia, amibe menekülsz. Szerinted? – kérdezte könyörtelenül a nő:
- Baszd meg, Evelin! – reagált röviden és tömören Gábor.
- Néztél ma már tükörbe? – kérdezte már kicsit szánakozó hangon a nő – A szemeid alatt nem is táskák, hanem bőröndök vannak. A hajad kócos és igénytelen, ráadásul a borotvát sem nagyon találod. Őszintén sajnálom – sóhajtott nagyot – Valami nagyon nem jó most – hajtotta le fejét elcsendesedve a nő.
- Tudod mit? Megoldom én a kérdést! – tárta szét büszkén kezeit Gábor – Keresek egy szatyrot, beledobok pár cuccot, aztán lelécelek! Le én! – erősítette meg, de Evelin most nem szólalt meg.
Talán nem is akart valójában. Úgy érezte, hogy kis ideig tényleg jobb lehet neki a megzavarodott Gábor nélkül.
Vagy talán örökre…

folyt.köv.