22.

Gábor kissé feszült volt, amikor beléptek a pályaudvaron levő közkedvelt gyorsétterem ajtaján.

Lázár sem volt épp a nyugalom mintaképe, de mégis jobban kezelte a szituációt.

- Hol van? – nézelődött mindenfelé Gábor.

- Szerintem a kávézó mögött lesz az emeleten. Azon sem lepődnék meg, ha már tudná, hogy itt vagyunk.

- Pazar. Ezt a gyökeret is imádni fogom – csóválta fejét elégedetlenül Barabás, de ekkor unokabátyja újra felvilágosította:

- Szóval akkor nem kötekedsz, nem bunkózol, nem vágod a pofákat, csak kussolsz, vili? – nézett szigorúan.

- Miért vagy velem ilyen morcos? – vágott ártatlan fejet az író.

- Mert ismerlek már, mint a rossz pénzt! Szóval kussolj, és gyerünk! – indult el Lázár, őt pedig kissé vonakodva, de követte unokaöccse.

Amint egyre közelebb értek Patkós Elek asztalához, Gáborban új lehetőségek merültek fel azt illetően, hogy miképp is kéne viselkednie?

Elvégre is ő egy sikeres író, akinek halálosan megfenyegették a családját, ráadásul a gyilkos bárhol is bukkanjon fel, mindig ír néhány „kedves” sort Gábornak.

És most egy ilyen Patkós Elek akarja neki megmagyarázni, hogy mit lehet, és mit nem?

Enyhe ijedtsége átváltott némi haragba, de ezt már nem volt ideje közölni Lázárral.

Az őszes hajú, nagydarab bajszos középkorú férfi szigorúan dobta le az újságot, miközben alig várta, hogy a két delikvens az asztalhoz érjen.

Lázár lefelé tekintve kissé remegő hangon köszönt:

- Üdvözlöm, uram! – mondta majd helyet foglalt. Patkós mindössze egy bólintással reagált, majd szúrós tekintetét Gáborra szegezte, aki karba tett kézzel méregette a nagyfőnököt.

Patkós ekkor karcos hangján halkan megkérdezte:

- Netán valami gond van? – „érdeklődött”, s ekkor Lázár is felemelte tekintetét.

- Ja, volna némi gond, ha már így megkérdezte – ácsorgott továbbra is Gábor.

- Továbbra is állni fog, vagy leül végre? – kérdezte Patkós, de ez valójában utasítás volt.

- Előbb árulja el, hogy mégis mi a szarért rángatott ide? – tette fel a nem várt kérdést, aminek hallatán Lázár is odafordult unokaöccséhez:

- Anyádba elmész, mit művelsz? – kérdezte idegesen.

- Fogd be a pofád Pisti! – szólt rá, majd ő is leült. Patkós egyetlen pillanatra sem vette le tekintetét az íróról, aki szintén határozottan méregette a főnököt még annak tudatában is, hogy az könnyedén múlt idejűvé varázsolhatja őt.

- Javaslom, kezdjük az elején – köszörülte meg a torkát Patkós – Azért van most itt, mert elcseszte. Méghozzá csúnyán. És maga is! – mutatott Lázárra.

- Uram, tudom, hogy elkövettünk néhány hibát, de beláthatja, elég közel kerültünk a gyilkoshoz.

- Na persze, aki ezek után még óvatosabb lesz! Tudtommal nem csak Lázár nyomozó dolgozik a rendőrségnek, sőt, történetesen másik három nevet is fel tudok sorolni, akik ezen az ügyön dolgoznak! Maga mégis eltitkolta előlük az információt, ráadásul ezt a kretén tollforgatót vitte magával, aki majdnem szerencsétlenséget idézett elő a diszkóban! Ezt mivel magyarázza?

- Kretén? – kérdezett vissza Gábor.

- Kuss legyen Gabesz! – szólt rá most Lázár, és ez hatásosnak bizonyult.

- Szóval? – tette karba kezeit Patkós.

- Uram, ön is tudja, hogy Barabás úr fontossága megkérdőjelezhetetlen a nyomozás szempontjából! Ő az egésznek a kulcsfigurája! – érvelt, és ekkor Gábor megint hozta a formáját:

- „Barabás úrnak” szólítottál? Ez igazán kedves tőled! – vigyorgott, ám ekkor megint a nagyfőnök vette át a szót, miközben a már jól ismert kivágott újságcikkeket dobta az asztalra, melyeken az író diszkóbeli ámokfutása szerepelt.

- Akkor ezt magyarázza meg nagyokos! Lefejelt egy ártatlan fiatalt, majd lövöldözni kezdett a szórakozóhelyen! Mégis kinek képzeli magát? Egyáltalán honnan van fegyvere?

- Az igazság az, hogy az a kiskölök visszatartott, ezért kapott egyet. Ha nem tart fel, talán most nem itt, és nem erről beszélgetünk. Az oké, hogy kár volt lövöldözni, de nem a tömegbe lőttem, hanem felfelé – magyarázta enyhe vigyor kíséretében a helyzetet.

- Nem értem mi a különbség, mivel így is kis híján agyontaposták egymást a fiatalok. Ezt nem tudja kimagyarázni! – förmedt rá.

- Igazából nem is akarom. Elkúrtam, és kész, nincs mit megmagyaráznom. Maguknál ez a szokás? Mindent meg kell magyarázni?

- Úgy van!

- Akkor szarok rá. Én nem tartozom maguk közé. És a véleménye sem érdekel, meg ez az erőltetett szigor sem, amit nekem ki akar mutatni. Teszek rá! És nem azért, mert Barabás Gábor vagyok, az író, hanem mert az én családomat fenyegették meg halálosan, sőt, fél órán keresztül abban a tudatban voltam, hogy talán meg is haltak! Ki kellett menekítenem őket az országból, és az a szemét ráadásul nekem írogatja a rohadt leveleit is. Ezek után meg iderendel, mint valami „bűnöst”, akinek számot kell adnia arról, hogy miért, és hogyan harcol azért, hogy biztonságban lehessen ő is, a párja is, és a családja is?! Szóval ne akarja nekem elmagyarázni, hogy mit tegyek és mit ne, mert ha távol akar tartani az ügytől jobb, ha lecsukat! Ha pedig el akarja venni a fegyveremet, azt is átadom önszántamból, de gondolom, nagyon jól tudja, hogy néhány órával később már másik lesz a kezemben. Szóval döntsön most, vagy hagyjon lelépni a francba innen! – fejezte be mondókáját Barabás, és ezen láthatóan Patkós is elgondolkodott.

A vonásain semmi nem látszott, de legalább nem válaszolt vissza azon nyomban.

Lázár is kivonta magát a beszélgetésből, és csendesen kivárt, mígnem a nagyfőnök újra megszólalt:

- Nem fogom lecsukatni, és a fegyverét sem veszem el. De mostantól kezdve vége a magányos kis „kommandójuknak”, mert nem csak a három másik társuk fog az ügyön dolgozni – vigyorgott sejtelmesen.

- Ezt, hogy érti? – ráncolta szemöldökét Lázár.

- Nem tartozom magának magyarázattal a döntéseimet illetően. Mellesleg kicsit húzódjanak össze, itt is vannak mind a ketten – mutatott Lázárék háta mögé, akik még értetlenül figyelték, ahogy egy meglehetősen csinos nő, és egy jól öltözött férfi sétál feléjük rezzenéstelen arccal.

A nő éjfekete haja egészen karcsú derekáig ért, diszkrét öltözéke pedig még vonzóbbá tette őt.

A dús, fekete göndör hajú férfi pedig egy mappát szorongatva állt meg az asztal mellett, majd Patkós vette át a szót:

- A hölgy Molnár Henrietta, az urat pedig Vetró Attilának hívják. Ők a felmentő sereg!

- De minek nekünk „felmentő sereg?” – nézett értetlenül Lázár, de az újonnan érkezett nő válaszolt:

- Ott, ahol képesek még egy írót is csatasorba állítani, bizony elkel a segítség – erőltetett némi mosolyt, miközben Barabást méregette, aki nevetett egy jót, és a saját stílusában válaszolt:

- Kitalálom! Maguk Scully és Mulder ügynök! Bocs, de a külsejük alapján még nem teljesen tiszta, hogy ki-kicsoda ebben a „legyőzhetetlen párosban”, de már rajta vagyok a témán – vigyorgott, pedig számára is egyértelmű volt, hogy ki is „Scully”, méghozzá nem is akármilyen.

- Ha megengedik, leülnénk – szólalt most meg Vetró Attila, majd arrébb lökdöste Lázárt, és helyet foglaltak…

folyt.köv.