28.

 Minden úgy történt, ahogyan Lázár Pisti szerette volna. Nem egészen egy óra elteltével az iskolát és környékét ellepték a rendőrök és négylábú kollegáik.
Mindenkinek megvolt a maga dolga, egyesek az iskolát kezdték átvizsgálni belülről, míg mások tanácstalanul kávézgattak a már teljesen kiürült ebédlőben.
Gábor a többiektől kicsit eltávolodva telefonon beszélt Brüsszelben tartózkodó családjával, ám ezúttal igyekezett rövidre fogni.
Vetró és Molnár is csendben fürkészték a kutyákat, akikkel alaposan megszagoltatták a kisfiú kabátját.
Lázár idegesen rohangált, miközben másodpercenként zaklatta a zsarukat:
- Van már valami?                              
- Még nincs, uram.
- Mégis mennyi időre van szükségük, mi? Maguk szerint rohadtul ráérünk? – kiabált, de a kollega ezúttal nem szólt vissza.
Gábor a telefon letétele után megpróbálta lenyugtatni unokabátyját:
- Próbálj meg lecsillapodni, nagy szükség van most arra, hogy higgadtan gondolkodj! – lökte meg Lázárt Gábor.
- Bocs, nem tudtam, hogy pszichológiát is tanultál! – gúnyolódott a nyomozó, de az író ezt most nem vette fel.
- Látod azt? – mutatott Vetróra és Molnárra Gábor, akik árgus tekintettel figyelték a kutyákat, mikor találnak végre valamit.
- Ezek érdekelnek most a legkevésbé.
- Akkor kicsit próbálj meg rájuk is koncentrálni, mert ahogy ezek viselkednek, az nekünk csak hátrány. Semmilyen infót nem mondanak el.
- Mert nincs is nekik – válaszolta meg a kérdést Lázár – Abból élnek, amit tőlünk elcsípnek, vagy megosztunk velük.
- Fogadjunk két rugóba, hogy ha a kutyák öt percen belül nem találnak semmit, ők is megszagolják a kabátot, aztán négykézláb fognak a földön mászni – vélekedett az író.
- Molnár kisasszonyt még elviselném abban a pozícióban, de azt az arab képű gyökeret inkább ne is említsd. Szívem szerint most azonnal lelőném!
- Ha mákod van, a gyilkosunk tesz egy szívességet, és kinyírja neked ezt a barmot.
- Ezt fel se rónám neki később – vigyorodott el Lázár.
- Akkor majd megírom neki levélben. Hátha előbb találunk a következő áldozatra, mint ő – mondta Gábor, majd az imént lehordott zsaru büszkén kiáltott Lázárnak:
- Valami van! – indult meg a kutyák után – Szagot fogtak!
- Csak önök után! – vigyorgott Molnár Henrietta Lázárékra, akik szintén elindultak a négylábúak után.                                                             
Olykor határozottan, olykor kissé bizonytalanul forgolódtak a kutyák, mintha kissé kellemetlennek éreznék, hogy nem mindenhol makulátlan a szimatuk.
Az iskolától már jócskán eltávolodtak, ennek ellenére azonban nagy egyetértésben vezették a nyomozókat, akik közül Hajdú Krisztián szólalt meg elég nyűgösen, miután megismerte az útvonalat:
- Na ne! Már megint? – elégedetlenkedett.
- Eléggé úgy tűnik – fogta kicsit a fejét Lázár, mikor rájöttek, hogy talán egy villamosmegállóra vannak a Nyugati pályaudvartól.
- Ennek ez a mániája? A Nyugati? Kezd egy kicsit unalmassá válni nem? – vélekedett Vetró.
- Vagy inkább túl okos – elmélkedett tovább Lázár.
- Ezt, hogy érti? – szólt közbe Molnár Henrietta is, de ezt a kérdést már a gyors észjárású Gábor válaszolta meg.
- A kutyáknak már így sincs könnyű dolguk. A Nyugatinál meg millió ember fordul meg rövid időn belül. Ott el fogják veszíteni a nyomot – mondta csalódottan Barabás, és ekkor némileg csend ereszkedett rájuk.
Mindenki tudta, hogy ez így lesz.
A némaságot a Lázárból hirtelen kitörő düh törte meg:
- A szemét rohadt életbe! – üvöltött, majd haragját az egyik busz megállójában felszerelt kuka bánta, amit szinte ripityára rugdosott.
A járókelők és a buszra várakozó utasok rémülten figyelték az önuralmát teljesen elveszítő nyomozót, és többen inkább el is mentek onnan.
Senki nem szólt most közbe, hagyták, hogy Lázár kitombolja a felgyülemlő feszültséget.
- A BKV ezért csúnya bosszút fog állni – erőltetett poént Gábor a kukára mutatva.
- Menjünk tovább! – emelte a hangját Hajdú, és ekkor mindenki folytatta a már nem túl hosszú utat a Nyugatiig, ahol valóban elvesztek a nyomok.
A kutyák tanácstalanul szimatoltak a pályaudvar bejárata előtt, de már semmi érdemleges nem történt.
- Valami biztosan van itt! – forgolódott Lázár, majd hirtelen elbújt az épphogy magát megmutató nap, és szemerkélni kezdett a hó.
A nyomozó ekkor előkapta mobilját, és hívta Patkóst, aki a második csörgés után felkapta a telefont:
- Na, végre nyomozó! – szólt bele türelmetlenül – Itt vagyok a GBS épületében, maguk mégis hol a fenében vannak?
- Itt vagyunk a Nyugatinál, uram!
- A Nyugatinál? – hökkent meg Patkós Elek – Mit keresnek ott?
- Az iskolában megtaláltuk a halott nő fiának a kabátját. Ezért kellettek a kutyák, akik ide vezettek minket, de sajnos itt elvesztek a nyomok.
- És most mit vár tőlem? – tért a lényegre a nagyfőnök.
- Kérem, küldjön még ide embereket, mert biztos vagyok benne, hogy találunk valamit a pályaudvar környékén!
- Szóval azért riadóztassak mindenkit, mert magának „megérzése” támadt? Lefogadom, hogy Barabás is ott van!
- Igen uram, itt van ő is, de ezt most én kérem. Ha tényleg van itt valami, akkor azt rövidesen megtaláljuk, de ehhez még több emberre lesz szükség! – hadarta el, és ekkor Patkós nagyot fújt. Akkorát, hogy azt még szinte a többiek is hallották a telefonon keresztül.
- Ajánlom, hogy igaza legyen! – figyelmeztette.
- Ha tévedek, holnap után nyugdíjba vonulok – ajánlotta fel Lázár, de ezt persze cseppet sem gondolta komolyan.
- Legyen! Megnyomom a vészcsengőt, de akkor is kell egy kis idő. Addig találják fel magukat! – zárta le a beszélgetést Patkós, majd köszönés nélkül lerakta a telefont.
Ekkor Gábor lépett oda Lázárhoz:
- Miért vagy ilyen biztos a dolgodban?
- Azt hiszed, csak neked lehetnek jó megérzéseid?
- Valami olyasmi.
- Anyádat. De ha már itt tartunk, érdekelne a te véleményed – bökte oda Gábornak, de most Vetró szólt megint közbe.
- Ha esetleg az enyém érdekelné, elmondanám, hogy…
- De a tiéd cseppet sem érdekel, bunkó! – lökte odébb Vetrót, majd csak Gáborra koncentrált, aki válaszolt:
- Stílusos lenne az első gyilkossághoz közel szemétkedni – vélekedett.
- Szóval egyetértesz velem? – sürgette a választ Lázár.
- Azt hiszem igen – bólintott Gábor, bár teljesen biztos ő sem volt a dolgában – Tisztában vagy vele, hogy ha tévedsz, a hátunkra rúgják a seggünket?
- A kulcsszó a „ha!” – emelte ki – Ha tévedek… De nem fogok – mondta olyan meggyőződéssel, amilyennel Gábor még sosem találkozott unokabátyja által.
- Akkor jó – bólintott az író – Csak ön után, nyomozó…

folyt.köv.