35.

Miután valamelyest „legalizálták” a dolgokat Patkóssal, Gábor és Pisti kocsiba pattantak, hogy Pisti irodájában folytassák tovább:

- Nem is volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottam – vélekedett az író.

- Én azért annyira nem vagyok odáig. Patkós burkoltan közölte a szabályokat. Még nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom neked adni a hozzáféréshez szükséges infókat.

- Jaj, már! – csapott a kesztyűtartóra Gábor – Mitől parázol? Amint vége van, engem nem is érdekel az egész, hidd el! Mellesleg nem hinném, hogy olyan nagy ügy lenne egy teljesen új kód, vagy mit tudom én mi, ha ennek vége.

Szerinted érdekelnek engem azok a rendőrségi szarok?

- Szerintem igen – mondta nagy meggyőződéssel Lázár.

- Hát akkor tévedsz. Mert cseppet sem mozgatja a fantáziámat. Kizárólag a mostani ügy miatt vagyok rákattanva. Nem is értem, hogy eddig miért nem néztétek meg? – kérdezte joggal az író.

- Elhiheted, hogy megnéztük! Gondolod, pont ezt hagyjuk ki? Szerintem ezzel kezdték!

- Várjunk csak! – emelte mutatóujját Barabás – Mi az, hogy „ezzel kezdték?” Kik? Te nem is néztél bele?

- Ha nem tűnt volna fel, én végig a terepen voltam vagy veled, vagy nélküled! Nem az irodában meresztettem a seggemet a gép előtt, hanem a helyszíneken nyomoztam! – válaszolta sértődötten Lázár Pisti.

- De ha nem te, akkor mégis ki volt ezzel megbízva?

- Ha jól tudom Noémi, és Krisztián.

- És? – kérdezősködött tovább – Mit mondtak?

- Csak azt, hogy semmi érdemlegeset nem találtak. És ha ők azt mondják, az úgy is van! – nyomta meg a hangot Lázár.

- Miért vagy olyan biztos ebben? – ráncolta szemöldökét Gábor.

- Ugye most nem kételkedsz abban a két emberben, akikkel évek óta együtt dolgozom? Kemény zsaruk, és profin végzik a munkájukat! Eszedbe ne jusson még egyszer rendőrt gyanúsítani, mint a pályaudvaron tetted! – figyelmeztette Lázár unokaöccsét.

- Miért vagytok ezen úgy kiakadva? A gyilkos is profin végezte a munkáját, vagy tévedek?

- Te nem vagy tisztába a szavaid súlyával Gabesz! Itt más törvények uralkodnak, mint a te fantázia világodban! A regényekben bármit megtehetsz, de a valóságban másképp mennek a dolgok! Itt nem dobálózhatsz kedvedre azzal, hogy „ez a gyilkos, meg az a gyilkos, meg biztosan rendőr volt a tettes”, mert ha nem az lennél, aki vagy, már akkor letartóztathattak volna ezért!

- Látom, hiába tépem a pofámat, te csak azt hallod meg, amit hallani akarsz! Leragadtál annál, hogy „zsaru a gyilkos!” – mondta mérgesen Gábor.

- Ha ennyire nem bízol bennünk, akkor minek állíttattál rendőrt Evelin háza elé, mi?

- Ugyan már! Te is tudod, hogy a mi emberünk nem holmi járőr egy ház előtt! – hitetlenkedett továbbra is.

- Úgy érzem, hogy lenézel minket!

- Pedig pont ellenkezőleg. De mint mondtam semmi értelme a pofázásomnak, mert nem nagyon akarod megérteni, hogy miről ugatok!

- Akkor áruld el nekem végre, hogy mit akarsz mondani, mert baromira unom az állandó nyafogásodat! – teremtette le Lázár.

- Csak azt akartam közölni, hogy amint ennek az egésznek vége, úgy vége lesz a kettőnk dolgának is. Már ami a rendőrséget illeti.

- Éspedig?

- Nem fogok többet se segíteni, se tanácsot adni, se fényképeket nézegetni, semmit! Vége! Csak a saját dolgaimmal akarok foglalkozni, nem pedig azzal, hogy ki, kit, mikor és hogyan ölt meg. Szarok rá!

- Szóval szarsz rá? – kérdezett vissza Lázár – Nem vagy te egy kicsit nagyképű?

- Egy cseppet sem.

- De igen! Te komolyan azt gondolod, hogy nélküled meg fog állni az élet? Tényleg úgy hiszed, hogy a hülye tanácsaid meg gondolataid nélkül a rendőrség képtelen lesz ezek után bármit is megoldani?

- Ugyan már! – legyintett Gábor – Jól tudod, hogy nem erről van szó! Csak te egyszerűsíted le olyan szintre, ahogyan neked kényelmes.

- Á, szóval én vagyok a hülye?!

- A francba már veled hát nem unod még? – mérgelődött az író.

- Téged unlak már rohadt módon! Mindenkivel szembe kiállok érted, néha még az állásomat is veszélyeztetve, de te csak nyafogsz, meg rókázol!

- Nyugi, mint mondtam már nem kell sokáig elviselned! Ha elkapjuk a férget, akkor azért, ha meg ő talál rám előbb, akkor azért! Remélem, kibírod még ezt a kis időt velem.

- Már amennyiben tényleg „kis idő” lesz! – vágta rá Lázár.

- Emiatt nem kell aggódnod. Közeleg a vége. Érzem. Ha végre valahára odaérünk az irodába, megnézzük azokat az aktákat, vagy miket, és aztán már nem sok fog elválasztani.

- Hát ezt őszintén remélem – mondta morcosan Lázár majd a hátralevő negyed órában már nem szóltak egymáshoz, míg az irodához nem értek…

folyt.köv.