38.

 Gábor jóval éjfél után ért már haza, nyugtató és alkoholmentesen.
A tartalmas nap teljesen kimerítette, és nem vágyott már semmi másra, csak arra, hogy összebújhasson Evelinnel, és pihenjen egy jót, mielőtt unokabátyjával meglátogatnák a problémás házaspárt.
Evelint illetően azonban csalódnia kellett, mert a nő helyett csupán egy cetlit talált az asztalon, melyen ez állt:

 „Csak türelmesen, kedves íróm! Haza kellett mennem, reggel be kell segítenem a munkahelyen egy darabig, és otthonról egyszerűbb.

Ha végeztem hívlak!

Csókollak!

Evelin”

- Hát erről ennyit! – mondta csalódottan Barabás, majd nyújtózott egyet, és egy gyors zuhanyzás után lefeküdt aludni.
Gyorsan eljött a másnap reggel, és vele együtt Lázár is.
Nem volt vesztegetnivaló idejük, minden egyes szalmaszálba megkapaszkodtak, ami egy kicsit is közelebb vihette őket a megoldáshoz.
A hó továbbra is megállás nélkül szakadt, az ablaktörlő lapátok alig győzték a rohamot.
A kocsiban ülve a nyomozó közölte az aznapi tervet:
- Szóval megnézzük mi a helyzet ezzel a két szerencsétlennel, kikérdezzük a nőt is a megerőszakolós ügy miatt, aztán ha semmi különlegeset nem találunk, visszamegyünk az irodába és tovább keresgélünk a gépen – foglalta össze röviden Lázár.
- És mi a helyzet Vetróval és Molnár kisasszonnyal? – érdeklődött az író.
- Henrietta hívott ma reggel, hogy össze kéne ülnünk, megbeszélni pár dolgot, meg újra átnézni az aktákat.
- Normális volt?
- A megszokotthoz képest eléggé.
- Mit válaszoltál neki?
- Azt, hogy újabb nyomot találtunk, amin elindulhatunk, de ezt az infót sajnos nem adhatom ki neki. Mi tagadás, nem nagyon örült, aztán mondtam, hogy délután mindenképpen felhívom.
- Megnyugodott?
- Á! – legyintett Lázár – Mérgesen lecsapta a telefont. Gondolom, most megy siránkozni Patkóshoz, meg talán Krisztiánhoz is, de szerintem azok is elhajtják.
- Kár érte, egész jó csaj lehetne, ha nem hordaná magával mindenhova azt az arab kinézetű görény Vetrót.
- Szóval bejön mi? – vigyorgott Lázár.
- Nem tagadom, szeretem az ilyen nőket – ismerte el Gábor – Ha Evelinnel nem próbálnánk meg valami békülés félét, talán rá is hajtanék a csajra.
- Általában „jól” kijöttök, amikor találkoztok! – nevetett fel hangosan a nyomozó.
- Ilyenek ezek a nők – legyintett az író – Imádja ő is ezt a kis „játékot”, amikor szívatjuk egymást meg beszólogatunk a másiknak. Látom rajta, hogy megőrül értem, csak ez most ugyebár nem az ismerkedős része a dolgoknak. Talán teszek egy próbát, ha vége az egésznek. Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok Evelinnel.
- Te telhetetlen öntelt marha! – bökött oda viccesen Gábornak Lázár – Neked egy nő sosem elég?
- Ezért is váltam el.
- Nem félsz attól, hogy egymagad fogsz megöregedni? Hogy senki nem lesz melletted, mikor már nem leszel akkora sztár, mint most?
- Valahogy nem – ismerte be őszintén – Szeretek egyedül lenni. Szeretem a függetlenséget, szeretek azt tenni, amit akarok, és rühellem, ha valaki be akar szabályozni. Nekem senki ne mondja meg, hogy mikor és milyen állapotba menjek haza, meg azt se tegyék szóvá, ha esetleg elfelejtek hazamenni pár napig. Megértem, hogy ezt egy nő sem kultiválja, éppen ezért igyekszem olyan emberrel lenni, aki ezt lenyeli.
- Értelek, de Evelin mégsem nyeli le, nem? – tért rá a fontos kérdésre Lázár.
- Valóban nem. Pöröl velem ugyan, de megváltoztatni nem tud. Legalábbis eddig nem tudott. Ha megelégeli, úgyis elhagy. Én meg jó nagy barom leszek, ha elveszítem, de ez van. Csináltam már nagyobb gondokat is magam körül – ismerte el, mire Lázár jót nevetett:
- Ne haragudj, de sosem felejtem el, amikor azok a fényképek buktattak le a válásod előtt! – nevetett hosszan.
- Ezt ne hozd már fel, az annyira gáz volt! – fogta a fejét Gábor.
- Két újság címlapján is ott virítottál abban a bárban, ahol a topless csajjal léptél le! Ráadásul ő volt a kiszolgáló, a vendégek meg vártak addig, amíg ti valamelyik félreeső helységben „szórakoztatok”
- Honnan tudhattam volna, hogy csak egyedül volt akkor a kasszánál? Mellesleg részeg voltam, akkoriban kezdett beindulni a szekér.
- Hát jó alaposan beindult! Még az is látszott a fotókon, ahogy a csaj igazgatja a falatnyi feszülős nadrágot magán, miután előkerültetek– mondta gúnyosan Lázár.
- Ejtsük a témát, nem akarok erről többet beszélni. Már ezerszer megbántam, hisz emiatt váltunk el. Mindegy. Messze van még? – érdeklődött az író, amint felfigyelt rá, hogy Vecsésre értek.
- Elvileg két utcával arrébb van – nézett Lázár a GPS-re, majd pár perc múlva egy körforgalom után valóban befordultak abba az utcába, ahol elvileg a házaspár lakott.
Lassan leparkoltak a ház előtt, ami pont úgy nézett ki, ahogyan azt az író elképzelte.
Elhanyagolt udvar, omladozó vakolat, a tető már félig le is volt esve, ráadásul eléggé a város szélén volt az egész, félúton Gyál felé.
- Hát – dőlt a kocsinak Lázár – Nem épp egy wellness központ.
- Ezt a rohadó fakerítést mi tartja még állva? – vizsgálódott Gábor.
- Gondolom az a huszonöt centi hó, ami beborít itt mindent.
- Szerinted itthon vannak? – érdeklődött Barabás.
- Fogalmam sincs. És mivel nem látok se csengőt, se vérengző ebeket, kár lenne kiabálni. Szóval akár be is sétálhatunk, a kapu úgyis félig le van szakadva. Csak vigyázzunk, nehogy az egész leessen!
- Hát akkor menjünk! – indult előre az író…

folyt.köv.