40.

 Minden valóban úgy volt, ahogyan azt a néni mondta Gábornak és Lázár Pistinek.
Az utca végén, ahol már házak sem voltak, csak a nagy semmi és pár darab meglehetősen öreg fa, ott volt néhány sír.
Némelyik épphogy kilátszott a földből, és a sor végén a fából készült kereszt, ami el is volt dőlve, ráadásul törött is volt.
- Nem látszik rajta a felirat – vizsgálgatta Gábor.
- Pedig olyan régen nem lehet itt! Néhány év alatt nem megy így tönkre se hótól, se esőtől, se semmitől! – mérgelődött Lázár.
- Pedig semmilyen friss sérülés nincsen rajta – csóválta fejét az író.
- Nem értem! – dühöngött a nyomozó, és ekkor Gábor fejében újabb lehetőségek születtek meg.
- Pisti! – mondta hangosan.
- Na?
- Mi van akkor, ha ez a kereszt eredetileg nem is itt volt?
- Mégis hol lett volna?
- Mi van, ha idehozták? Az igazit meg elvitték innen – vélekedett.
- Annak meg mi értelme lenne? – hitetlenkedett Lázár.
- Az, hogy valami nagy szemétség van itt! Ez nem lehet véletlen! – pattant fel Gábor – Jó, nem vagyok egy Sherlock Holmes, de nem fura, hogy se az írás nem látszik, se a dátum, ráadásul ki is van törve „egész véletlenül” a kereszt? Ráadásul „elvileg” az ürge csak néhány éve halt meg! Valaki pedig azért tette ezt ide, hogy ha ne adj isten sikerül eljutnunk idáig, akkor legalább nyoma van annak, hogy Légrádi tényleg feldobta a talpát!
- Ez kicsit még zavaros! – fogta a fejét Lázár.
- Azért végzett ilyen hanyag munkát, mert nem is sejtette, hogy idáig eljutunk! Hát nem érted? Most lépéselőnybe kerültünk! – vált teljesen izgatottá Gábor.
- Na, várj csak! – csitított Lázár, majd nyugodt hangon elkezdte közölni a tényeket, egy-egy kérdést beszúrva, fel-alá járkálva:
- Mi most itt vagyunk, ugye?
- Pont itt! – bólintott Gábor.
- Mi most itt vagyunk – jelentette ki Lázár – Itt a sír is. A fejfa megrongálva, pedig nem is olyan régen halt meg a csóka.
- De nem ám!
- Egyáltalán nem hiteles az „álcája” a rohadéknak! Azt hitte, ha valami csoda folytán el is jutunk idáig, csak legyintünk, mondván Légrádi Attila úgyis meghalt, igaz? – nézett Gáborra.
- Igaz bizony!
- Senki nem tudja, hogy mi most itt vagyunk. Légrádiról sem volt semmi infó az adatbázisban, fogalmunk sem volt róla, hogy meghalt, ami teljességgel hihetetlen! – rúgott a hóba.
- De nem ám! És mi van akkor, ha nem is halt meg? – tette fel a legfontosabb kérdést Gábor, amire unokabátyja megtorpant.
- Ez az, amit csak egyféleképpen tudhatunk meg! Csak kell hozzá pár dolog!
- Miféle dolgok? – kezdett gyanakodni Gábor.
- Ásó, lapát, csákány meg ilyesmi.
- Mi?! – kerekedtek ki Barabás szemei – Ki akarod ásni?!
- Muszáj! – győzködte unokaöccsét – Csak így tudhatjuk meg biztosan, hogy van-e valaki ebben a sírban!
- És ezt mégis, hogy képzelted? A tökünknél fogva fognak fellógatni minket, és kitesznek a rendőrkapitányság tetejére, ha ez kiderül!
- Nem fog kiderülni, hidd el! – mondta Lázár.
- Á, persze, hogy nem! Mindennapos dolog, hogy két ökör a mínusz negyvenben fényes nappal egy rég elhagyott temetőben kiássa a legutolsó sírt csupán azért, hogy meggyőződjenek arról, van-e benne valaki! Te megvesztél?!
- Te mondtad az imént, hogy itt valami nagy szemétség van! És fáj belátnom, de igazad is van! Itt valami nem kóser!
- Tudom mit mondtam, de exhumálásról szó sem volt!
- Arról sem, hogy fényes nappal csináljuk – vigyorgott Lázár – Elmegyünk, és beszerezzük, ami kell. Éjfél után valamikor pedig visszajövünk. Csak nem lehet olyan mélyen – nézett reménykedve a fejfára Lázár.
- Éjszaka? – nézett kérdőn Lázárra Gábor.
- Éjszaka.
- Éjszaka, a semmi közepén egy temetőben kiásni egy hullát?
- Nem értem, mi kifogásod ellene? – erőltetett vigyort Lázár.
- Neked totál elment az eszed!
- Akkor csak egy dolgot mondok – köszörülte a torkát a nyomozó.
- Hallgatlak! – vágta csípőre kezeit Gábor.
- Gondolj a családodra, akiket Brüsszelig kellett repíteni, hogy biztonságban legyenek. Gondolj a levelekre, amiket a gyilkos hagyott neked. Gondolj a meggyilkolt nőkre, a két gyerekre, és Evelinre is. Aztán gondolj arra, hogy még nincs vége. És ha minderre gondoltál, akkor gondold át újra az egészet. Talán most vége lehet. Mire odaérsz a kocsihoz, döntsd el! – hagyta ott Lázár az írót, majd az autó felé indult.
Gábor fújt egy nagyot, és ha nehezen is, de el kellett ismernie: ha bizonyosságot akarnak, elkerülhetetlen az, amire Lázár készül… 

folyt.köv.