42.

 A nyomozó még egy kis ideig lámpával a kezében vizsgálgatta a koporsót, és ezt már unokaöccse sem bírta cérnával:
- Mit tökölsz még annyit? Feszítsd fel, aztán lépjünk le, mielőtt kiszúrnak minket! – siettette rokonát, de az tovább szemlélődött.
Kezével óvatosan elsöprögette a havat és a földet a koporsóról, majd megszólalt:
- Ezt nemrég valaki már kinyitotta – mondta csendesen.
- Mi van? – ráncolta szemöldökét Barabás.
- Mondom ezt nemrég valaki már kinyitotta! – ismételte ingerülten Lázár, miközben Gábor szemébe világított.
- Ne világíts már rám! – fordult el az író – Kiégeted a szememet.
- Hát ez érdekes – fordult vissza Lázár.
- Duma helyett inkább nyisd fel, ha már valaki megspórolta nekünk a kemény melót.
- Hát legyen! – válaszolta Lázár, majd egy határozott mozdulattal lerántotta a koporsó fedelét.
A látvány nagyjából az volt, amit vártak, és ugyanakkor mégis más.
A koporsóban valóban ott volt egy holttest, és Gábor kíváncsian fürkészni kezdte azt a lámpa fényénél:
- Hűha! – tette szája elé a kezét – Ezt még lehet „tunkolni”
- Nincs nálam kenyér – válaszolt a nyomozó, majd tökéletes higgadtsággal vizsgálgatni kezdte a maradványokat, mígnem a koporsó aljában megpillantott valamit.
- Le kéne jönnöd ide! – szólt Gábornak.
- És mégis minek?
- Van valami a maradványok alatt, de egyedül nem bírom megemelni.
- Már csak ez hiányzott – dünnyögött az író, majd beletörődve leugrott a szűkös kis lyukba.
Így már hárman voltak a sírgödörbe, ennek következtében alig fértek el.
- Hogyhogy még nem rókázol? – kérdezte Lázár Gábort.
- Kezdem megszokni a megcsonkított holttesteket, és a gyerekeket a föld alatt. Egy elásott csontváznál több kell már, hogy kidobjam a taccsot.
- Akkor gyerünk! Arrébb teszed, vagy kiveszed, ami alatta van?
- Tuti, hogy én meg nem fogom! – mondta határozottan – Emeld fel, és én majd csukott szemmel alá nyúlok!
- Ahogy akarod – bólintott Lázár, majd letette a lámpát és kesztyűvel a kezén óvatosan megragadta a maradványokat, és megpróbálta arrébb emelni a szerencsétlent.
Gábor eközben elfordította fejét, és benyúlt a koporsó aljára.
- Jézusom – mondta, majd öklendezni kezdett.
- Ha belerókázol a koporsóba, esküszöm, hogy felrúglak! – fenyegette meg Lázár.
- Igyekszem – nyögte Gábor, miközben megmarkolta azt a valamit, ami a test alatt volt.
- Csak húzd ki! – javasolta Lázár.
- Próbálom, de nem megy! Odafagyott, vagy mi.
- Erősebben próbáld! Siess már! – sürgette őt a nyomozó.
- Jól van már! – vett erőt magán Barabás, majd egy határozottabb mozdulattal kirántotta azt a valamit, amin addig a csontváz feküdt.
A lendülettől ő maga is hátraesett, de a szűkös helyen nem borult akkorát.
Közben Lázár is elengedte a testet, mivel már nem volt szükség arra, hogy arrébb „tessékelje”
- Mi az? – kérdezte a feltápászkodó Gábor.
- Még nem tudom – fogta meg a lámpát Lázár nyomozó, majd végül még kijjebb húzta a bizonyos tárgyat.
A lámpa fénye megvilágította a tárgy kilétét:
- Hát ez egy fakereszt – állapította meg Gábor.
- Ez bizony az. És gyanítom, hogy ennek nem pont itt lenne a helye – forgatta a keresztet, míg végül láthatóvá vált rajta az írás:

„Itt nyugszik Vetró Attila”

- Te is azt látod, amit én? – tátotta nagyra száját Gábor.
- Ez nem lehet igaz! – emelte hangját Lázár.
- A mocsok szemét patkány! – köpött egyet az író.
- Van ott még valami! – mutatott a koporsó mellé a nyomozó, ahol egy kis igazolványtartó hevert, amit valószínűleg a kereszttel együtt rántottak ki.
Gábor azonnal kezébe vette a tárgyat, és elkezdte kiszedegetni belőle az iratokat:
- Személyi, jogsi, meg minden! És mind Vetró Attiláé!
- A rohadt anyját! – dühöngött Lázár, majd kimászott a sírból, Gábor pedig követte őt.
- Ezt nem teljesen értem! Akkor ki az a Légrádi?
- Légrádi soha nem is létezett! Ezt a szerencsétlent hívták Vetró Attilának! Az a patkány meg idejött, hogy eltüntesse a nyomokat, és úgy élt tovább, mint Vetró Attila!
- De az aktákban nem ez szerepelt!
- A rohadéknak szabadabb kezet adtak, mint nekünk bármelyikünknek! Biztosan meghamisította a rendőrségi adatbázist, vagy ilyesmi! De az biztos, hogy Vetró Attila ez az ember! – mutatott a koporsóba Lázár.
- És most mit teszünk? – kérdezte izgatottan Gábor.
- Teszünk arról, hogy ez a fejfa tényleg a rohadék sírjára kerüljön! – rúgott dühösen a hóba Lázár – Ő a gyilkos! Ő ölte meg a nőket, a gyerekeket, és ő fenyegette meg a családodat is! Molnárt meg úgy használja, ahogy csak akarja! Általunk tud minden lépésről, mindenről, amit azért tettünk, hogy elkapjuk! Ezért járt mindig egy lépéssel előttünk az a rohadék!
- Ugye megmondtam, hogy zsaru a tettes! – kiabált már Gábor is, és erre a távolból ugatni kezdtek a kutyák.
- Gyorsan ássuk vissza! Aztán felhívjuk Patkóst is!
- Az éjszaka közepén?
- Szerinted érdekel? Közöljük vele, hogy mit találtunk!
- És aztán? – érdeklődött a továbbiak felől Gábor
- Visszaadjuk Vetrónak a keresztet, meg az iratait. Biztos odáig lesz, hogy megtaláltuk.
- Ebben egészen biztos vagyok – ráncolta dühösen a szemeit Gábor…

folyt.köv.