44.

 Evelin ezen az estén a tőle megszokottól később aludt el, de mintha megérzett volna valamit, csak hánykolódott az ágyában.
Hiányzott neki Gábor, és fogalma sem volt arról, hogy a férfi miért nem hívta őt fel.
Próbálta nyugtatgatni magát, mivel többször is előfordult hasonló eset, de ez most más volt.
A fiatal nő fura csörömpölésre, és a szomszéd kutya ideges ugatására ébredt éjjel kettőkor.
Álmosan ült fel az ágyban, majd mérgesen ezt mondogatta:
- Így is alig tudtam elaludni, most meg ez a hülye dög is felébreszt! – mérgelődött.
Természetesen nem tudott azonnal visszaaludni, ráadásul meg is szomjazott.
Mivel azonban semmi ihatót nem talált ezúttal a szobájában, erőt vett magán, kikelt az ágyból, és hófehér köntösében lesétált a konyhába.
Ekkorra már csönd volt, és a szomszéd kutyája is elhallgatott.
Evelin felkapcsolta a villanyt a lépcsőházban, hogy véletlen se lépjen félre a fokokon, majd beszűkült szemekkel óvatosan lesétált.
Még a hűtőig sem jutott el, mikor kopogtattak az ajtón.
Furcsa módon cseppet sem lepődött meg ezen, mivel Gáborral már sok esetben előfordult az, hogy éjszaka ért haza és kizárták.
Evelin mit sem sejtve kikulcsolta az ajtót, de nem szeretett írója állt ott, hanem Vetró Attila.
Arcán elégedett mosollyal, fekete kabátban hátra tett kézzel üdvözölte a nőt:
- Üdvözlöm hölgyem!
- Magát már láttam valahol – ráncolta szemöldökét Evelin, aki „kómásan” nem gondolt bele abba, hogy egy ismerős férfi mit keres az éjszaka közepén az ajtóban.
- A nevem Vetró Attila. Legalábbis sokan így ismernek – hajolt meg.
- Á, rémlik! – csettintett – Maga is valami nyomozó, vagy mi…
- Olyasmi – vigyorgott szüntelenül.
- És minek köszönhetem a késői látogatást? Egyáltalán, hogy tudott bejönni az őrtől? – kezdett feléledni a nő, aki kíváncsian nézett ki Vetró válla fölött az utca felé.
- Sajnos a járőr nem felelt meg a feladatnak, ezért el kellett vágnom a torkát – mondta nemes egyszerűséggel Vetró, majd Evelin kikerekedett szemekkel, földbe gyökerezett lábbal figyelte, ahogy Vetró Attila felemeli csurom véres kezeit.
Fekete kesztyűjéről már lassan csordogált le a szerencsétlenül járt járőr vére, miközben véres vadászkésével játszott.
Beljebb lépett, ördögi vigyora folyamatos volt és elégedett, miközben a félelemtől megbénult Evelinnek arra sem volt ereje, hogy elfusson.
- Maga… maga ölte meg… őket? És a leveleket is maga írta? – próbált lassan hátrálni a rémült nő.
- Bevallom nem mindig volt ínyemre a dolog, de vannak bizonyos kötelességek, amiknek eleget kell tenni. Levél pedig most is van nálam – vigyorgott, közben folyamatosan sétált a nő felé.
- Mégis miféle kötelességről beszél? Mit ártottak magának azok a nők, a gyerekeik, vagy Gábor és a családja?
- Sajnos maga nagyon sok mindent nem tud, és remélem nem haragszik meg rám, de most nincs időm elmagyarázni a dolgokat – vált kicsit komolyabbá Vetró, majd egy gyors mozdulattal a nő felé nyúlt, akinek elsőre sikerült kitérnie támadója elől, de másodjára már nem járt szerencsével.
Mivel az egyetlen menekülési útvonal az emelet volt, Evelin felfelé akart futni, de Vetró a haját megmarkolva rántotta vissza a nőt.
Evelin hatalmasat zuhant, de életben maradási ösztönei erősebbek voltak, mintsem hogy feladja a kilátástalan küzdelmet.
Rugdosódott a földön fekve, kapálózott, és harcossága némi sikerrel is járt, mert ez alaposan megzavarta Vetrót, akinek kezéből még a kést is sikerült kirúgnia.
Evelin ismét megpróbálta menekülőre fogni a dolgot, ezúttal a bejárati ajtó irányába, de Vetró Attila megint elérte:
- Gyere csak vissza! – mondta, miközben most a köntöst megmarkolva rántotta vissza a nőt.
Evelin megint a földre került, s támadója most nem hagyott lehetőséget arra, hogy a nő elszökhessen.
Felráncigálta fekvő áldozatát, majd néhány kőkemény pofonnal igyekezett le is csillapítani.
A pofonosztás után valósággal felkapta Evelint, és teljes erővel nekidobta őt a hűtőszekrénynek.
Felvette a kését, de ezután sem állt le a brutális férfi, mert újabb kőkemény ütésekkel igyekezett „megnevelni” a nőt, míg végül egy erőteljes mozdulattal feldobta őt az asztalra.
Evelin több sebből vérezve feküdt az asztalon, miközben Vetró a torkát szorongatta:
- Kellett ez neked, te „író lotyója?” – vicsorított a férfi, majd engedett a szorításon.
Evelin teljesen elkészült minden erejével, majd mondani próbált valamit:
- Nem értelek kristálytisztán? – hajolt közelebb Vetró, és ekkor már jobban értette:
- Gábor és Pisti… Gyorsabban meg fognak találni, mint hinnéd… - nyögte.
- Tényleg? – kérdezte – És miből gondolod? – kérdezte, majd elővette fegyverét is, letéve vadászkését.
- Onnan, hogy engem most meg fogsz ölni – suttogta – Ezért hamarosan követni fogsz – erőltette ki a mondatot.
- Látod drágám, ezt teljesen jól látod! Már ami a mondat első felét illeti. Ami meg a többit… – vett nagy levegőt, majd kibiztosította fegyverét – Imádott íród fog nagyon gyorsan utánad menni – mondta, majd ekkor lövések dörrentek, és berontott az ajtón Lázár Pisti, fegyverét azonnal Vetróra szegezve, aki egy másodpercig sem tagadta meglepettségét:
- Nocsak! – ráncolta szemöldökét – A zsaruk gyöngye mit keres itt?
- Elszúrtad kisköcsög! – mondta Lázár – Ereszd el Evelint, és dobd el a fegyvert!
- Hogyan? – kérdezte nevetve.
- Mit hogyan?
- Mégis hogyan talált rám Lázár nyomozó? – vigyorgott.
- Csak a fejfádat találtam meg. Gondoltam elviszem hozzá a fejedet is – célzott még dühösebben Lázár, aki nem volt biztos benne, hogy nem lövi fejbe Vetrót.
- Szóval a sír – csapott dühösen az asztalra Vetró.
- Bizony. De ne csüggedj sokáig, mert majdnem sikerült. Dobd le a fegyvert, és feküdj a földre! Utolsó figyelmeztetés! – lépett közelebb Lázár, de Vetró mintha meg sem hallotta volna, még ő kérdezett:
- Na és az író?
- Mi van vele?
- Hol van?
- Biztos részegen begyógyszerezve fetreng a lakásán, vagy mit tudom én. Feküdj a földre! – ismételte.
- Örömmel hallom, hogy végre lerázta magáról azt az idiótát, még ha rokonok is. Nem lett volna nagy kár érte – mondta Vetró, miközben a földre dobta fegyverét.
- Helyes! – bólintott Lázár – Most lépj el a nőtől, és feküdj a földre!
- Úgy lesz – vigyorgott, és lassan elkezdett leguggolni, ám ekkor Lázár még nem láthatta Vetró kését a háta mögött…

folyt.köv.