46.

 A szirénák természetesen már jóval azután lettek hallhatóak, miután Gábor sikeresen végzett Vetróval.
Mentőre is szükség volt, mivel Evelin is és Lázár is súlyos sérüléseket szenvedtek el.
A halottas kocsi pedig nem csak a szerencsétlen járőrt, hanem gyilkosát is készült elszállítani.
Barabás sem volt jó bőrben, de neki csak kezeit kellett rendbe tenni a belefúródott szilánkok miatt.
Már hajnal négy óra is elmúlt, de Evelinék háza előtt és persze benn is nagy volt a jövés-menés.
Patkós és mindenki más fáradhatatlanul tette a dolgát, míg az író próbált egy kis lelket önteni barátnőjébe, aki már a hordágyon feküdt a mentőautóba:
- Sajnos eltörtem a hajtűt, amit tőled kaptam – viccelődött Gábor, és ez tetszett párjának is:
- Bolond! – nevetett.
- Hogy érzed magad? – simogatta a nő kezét, akinek már mosolyogni is volt ereje.
- Az a szemét alaposan elintézett, de sokkal rosszabbul is járhattam volna – válaszolt a nő.
- Jó kezekben vagy – csókolta meg Gábor – Amint itt végzünk, sietek a kórházba – mondta Gábor, majd rövid búcsú után kiszállt a mentőautóból, de a mentős persze rászólt:
- Barabás úr!
- Igen?
- Önnek is velünk kellene jönnie, hogy megröntgenezzük a kezét – mutatott az író bekötözött tenyereire.
- Ígérem, hogy néhány órán belül ott leszek! – paskolta meg óvatosan a mentős vállát – És köszönöm! – hagyta ott a férfit, aki becsukta az autó ajtaját, és szirénázva elsiettek a kórházba.
Gábor visszabicegett a konyhába, majd az udvarra, ahol még Vetró is feküdt.
Molnár Henrietta döbbenten guggolt volt társa holtteste fölött, és értetlenül nézte azt:
- Hát… - sóhajtott Gábor – Nagy szemét volt szerencsétlen. Még a hajtűmet is eltörte – mondta erőltetett szomorúsággal Barabás.
- Látom, maga nem változik. Még ilyenkor is van kedve viccelődni – állt fel a nő egyetlen arcizom mozdulata nélkül.
- Szerintem jobb, ha viccelődök, mintha Evelint siratnám.
- Ez igaz – bólogatott Molnár.
- Talán piszkálja a lelkiismeret? – ismerte fel Gábor a helyzetet.
- Nem könnyű szembesülnöm azzal, hogy végig egy brutális gyilkos volt a társam, aki bármikor végezhetett volna velem is. A kezemet is tűzbe tettem volna ezért a szemétládáért! Hogy lehettem ennyire vak?! – mondta dühösen a nő, de ekkor Patkós termett mellettük Lázárral, aki szintén alaposan be volt kötözve:
- Ezt jól elintézted Gabeszom! –nézett elismerően Lázár.
- Már megszoktam, hogy isteni jelzőkkel illetnek – vigyorgott most felszabadultan az író, és láthatóan Molnár kisasszony is megengedett magának apró mosolyt.
- Nahát! – lepődött meg Gábor – Nem is tudtam, hogy kegyed ilyet is tud!
- Akkor most láthatja – bökte meg a nő Gábort.
- Én viszont most beülök a rendőrkocsiba, és követem Evelint a kórházba – mondta fáradtan Lázár.
- Jól van a keze? – kérdezett ezúttal Patkós.
- Összevarrták. Ez a görény alaposan megvágott – fogta kezét Lázár.
- Menjen csak! – küldte Patkós – Később benézek magához! – köszöntek el Lázártól, és ekkor a rendőrfőnök Gáborral elsétált Vetró holttestétől, mögöttük lemaradva Molnártól.
- Szeretném, ha alaposan leírna minden részletet egészen onnantól kezdve, hogy minden törvényt megszegve kiásták azt a sírt.
- Ha nem ássuk ki, most elég gyászos napunk lenne – válaszolt Gábor.
- Tudom – ismerte el Patkós – Azt majd elsikálom valahogy.
- Kösz főnök! – bólintott Gábor – Mikorra legyen meg a „jelentés?”
- Aludja ki magát, aztán álljon neki! Addigra talán Lázár nyomozó is rendbe szedi magát, és mindent közösen kidolgozunk.
- Ez ennyire húzós? – kérdezte hitetlenkedve az író.
- Nagy szart kavartak azzal, hogy kiásták a sírt, de mint mondtam ezt majd én elintézem. Ezért is kell, hogy közösen találjuk ki a legmegfelelőbb sztorit.
De ez már mellékes. A lényeg, hogy elkaptuk.
- Csak az a kár, hogy ilyen későn – hajtotta le fejét Gábor, de ekkor Patkós a vállára tette kezét:
- Mindezen már kár rágódni, úgyhogy javaslom, hogy felejtse el. Máskülönben fel fogja emészteni. Amúgy pedig nehezemre esik elismerni, de… Szép munka volt! – bólintott elismerően Patkós, majd otthagyta Gábort az udvar közepén, hogy további teendőinek eleget tegyen.
Molnár Henrietta látszólag nehezen hagyta ott volt társa holttestét, de mikor azt betették a zsákba, már nem volt maradás.
Ezek után Gábor lépett oda hozzá:
- Remélem nem ért félre, de a segítségére lenne szükségem – mondta őszintén Gábor.
- Mit tehetek önért? – kérdezte kedvesen a nő.
- Patkósnak kisregényt kell írnom erről az egészről, de nem tudom, hogyan álljak neki, vagy mit szabad és mit nem. Tudna segíteni?
- No! – mosolygott úgy a nő Gáborra, mint még soha – Az írók gyöngye nem tud megfogalmazni egy jelentést? Ez érdekes!
- Nem erről van szó, félreért! – sütötte le szemeit Gábor, és ezúttal kicsit zavarban is volt. Ez az érzés alaposan bosszantotta, mivel csak akkor fordult vele elő ilyen, ha valaki nagyon tetszett neki.
- Akkor miről?
- Vannak bizonyos részletek, amikről nem tudom, hogy a valóságban, egy ilyen ügynél szabad-e beszélni? Regényt írni a sok esetben laikus olvasóknak teljesen más. Pisti most egy kis ideig biztosan jegelteti magát, én meg nem akarok késlekedni. Ez minden, de tudja mit – vált megint zavarttá az író – Hülye ötlet volt, majd megoldom Patkóssal – mosolygott Barabás, majd el akart menni onnan, de Molnár Henrietta visszatartotta:
- Ne adja fel ilyen könnyen! – húzta vissza kabátjánál fogva – Természetesen segítek! – bólintott – Ez most tényleg olyan, amit nem árt felügyelni, és nekem sem lesz egyszerű Vetróról jelentést írni. Ráadásul engem is megszorongatnak majd, mivel végig ott volt mellettem.
- Köszönöm – csókolta meg Gábor Molnár kezét hálája jeléül.
- Felírom a címemet – kereste meg noteszét kabátja zsebében a nő, majd írni kezdett.
Gábor elsőre megállapította, hogy egy cím írása nem igényel ennyi tollvonást, mint amit a nő produkált.
Kecses mozdulattal kitépte a papírt, majd ennyit mondott:
- Most mennem kell, rengeteg még itt a dolgom. Délután nézzen be, és egy óra alatt összedobjuk azt a jelentést.
- Köszönöm! – vette el a papírt Gábor, majd magára hagyta őt a nő. Az író ekkor megnézte a címet:

„Gárdony utca 10, V./8

Minden egyes részletet alaposan írjon le előre, nehogy valami kimaradjon! Három után bármikor jöhet, utána együtt megyünk a kapitányságra!”

Gábor vegyes érzésekkel dugta zsebre a papírt, egyfelől boldog volt, másfelől kicsit úgy érezte, mintha megcsalni készülne Evelint.
Nagyon várta már a délutánt…

folyt.köv.