Vigasztalan álmok

Vizes ágyam körbeölel, siklik kezem válladon,
Szenvedélyed testemben él, s szerelmünk az álladon
ér véget, de téved,
Mert nem halál a szerepünk, csak fullasztó az élet,
Mit ránk szabott egy szoros sors, egysoros
kis létünk mondd, miért is lenne korcs?
Ha nem kell az a másik, ki az életeddel játszik,
S vigasztalan álmaidban pengeélre állít,
Nekem sem kell másik, ki boldogságra vágyik,
De nem hiszi, hogy minden szava emlékkönyvet állít,

Hol betű voltam száz oldalon, de megfakult a borítóm,
Bánatom, mint kósza farkas teliholdra vonyítom,
S ha fény borítja várad, én majd visszatérek egyszer,
Nem feledlek soha, bennem mindig ott leledzel,
Mert elolvadt a hó, és csak fakó kép, hogy kívánom,
Hajnalban még mellé bújok, de csak megszokásból imádom!

Bűnös vagyok, - jól tudom – és bűnös minden tett,
Ne félj többé semmitől: az idő az én rabszolgám lett!