18.

( 18+ )

Dr. Somfai Félix körül látszólag lecsillapodtak a dolgok, és így már ő maga is kizárólag a munkájára koncentrálhatott.
Arról ugyan semmit nem tudott, hogy ügyvédje, aki egyben szeretője is volt vajon mire ment Barabással, de túlságosan nem foglalkoztatta.
Örömmel töltötte el, hogy úgy érezte, leszálltak róla a nyomozók, és a továbbiakban álmatlan éjszakák sem gyötörték.
Újra a kellemes hőmérsékletű rendelőjében ült, vele szemben egy fiatal, de lelkileg nagyon megtört nővel, aki sírás nélkül a padlót bámulva öntötte ki a szívét.
Szamosi Sztella kedves arcú, hosszú szőke hajú hölgy volt, helyenként lila tincsekkel.
Rövid farmerja alig takarta formás fenekét, és hibátlan keblei is odavonzottak volna minden férfi tekintetet, kivéve Somfaiét.
A doktor némileg szánakozva nézte a nőt, és kissé meg is lepődött azon, hogy ilyen szerelésben, hogy lehet hozzá menni rendelésre?
Szíve szerint elhajtotta volna, de a nem túl tehetős bolti eladó mégiscsak kiperkálta a nem kevés összeget Somfainak, aki így megpróbálta előítéletek nélkül hallgatni Sztellát:
- Kérem, mondjon el nekem mindent. Csak úgy tudok segíteni, ha a legapróbb részletekkel is tisztában vagyok. Előttem nem kell titkolnia semmit, garantálom, hogy minden kettőnk közt marad – nyugtatta meg a nőt, aki belekezdett.
- Tudja, én nem vagyok prűd. Kimondom, amit gondolok, és sosem kertelek – igyekezett felkészíteni a doktort, aki egy kedves mosollyal nyugtázta, és egyben bátorította is Sztellát:
- Hát jó – mondta a nő, majd elkezdte – Van egy pasi. Egy építkezésen dolgozott közel az üzlethez, ahol én pénztáros vagyok. Szinte minden nap bejárt, még akkor is, amikor szabadnapos volt. A kasszasoron láttam, hogy engem keresett a tekintetével, és ha a másik kolleganőmnél nem is volt senki, nálam pedig kígyózott a sor, akkor is hozzám jött oda.
Az első alkalmak még nem is annyira érdekeltek, elvégre mindennaposak a beszólások, szexuális ajánlatok. A fiókomban már annyi névjegykártya sorakozik, hogy lassan ki kell ürítenem.
Aztán ez a pasi egyre jobban nyomult, egyre erőteljesebben, és nem tagadom, felkeltette az érdeklődésemet. Régóta nincs senkim, egymagam élek albérletben, amit ha kifizetek hó elején, alig marad valami. Persze van némi megtakarított pénzem, de azt úgy kezelem, mintha nem is lenne. A lényeg, hogy azon kaptam magam, hogy folyton rá gondolok – mosolyodott el.
- Úgy érti, érzelmileg kezdett kötődni a férfihoz?
- Nem – nevetett fel megint a nő, de folytatta – Dugni akartam vele. Mindenáron érezni akartam, és arról fantáziáltam, hogy egyszer csak kiránt a pénztárból, leszaggatja rólam azt az idióta egyen-nadrágot, és kegyetlenül megkúr hátulról. Jesszusom, miket beszélek! – kapott a szája elé, de ez most valahogy tetszett Somfainak. Sőt, izgatni kezdte ez a lazaság, ez a természetesség, és, hogy mindezt egy nő váltotta ki belőle:
- Kérem, folytassa a saját stílusában. Se több, se kevesebb. Csak folytassa – mosolygott a doki, akinek a klíma ellenére verejtékezni kezdett a homloka.
- Szóval… Engedtem neki, sőt, alig vártam, hogy randizni hívjon. Milyen elfuserált egy szó ez, „randi.”
- De nem pont erre várt? – kérdezte a doki, aki alig várta a választ.
- Eleinte nem érdekelt, aztán meg csak azt akartam, hogy leteperjen. A két véglet volt nálam, a romantikázás, meg ezek a nyálas baromságok kimaradtak.
Így felajánlottam neki, hogy nálam, a lakásomban is vacsorázhatunk.
- Erre ő? – sürgetett Somfai.
- Nem kellett kétszer mondanom. Még aznap este meglátogatott. A romantikus vacsora végül egy fagyasztott pizza megsütése lett, de már közben is csak egymással foglalkoztunk, ha érti, mire gondolok…
- Sajnos nem értem – mondta Somfai – Kérem, el sem hinné, milyen fontosak a részletek! – mondta ezt megkérdőjelezhetetlen komolysággal, és Sztellának sem kellett több:
- Szóval… Amikor a pizzát néztem meg a sütőben, úgy hajoltam le előtte, hogy szinte mindent láthasson. Fontos, hogy ha a pasit felizgatja a miniszoknya és a falatnyi fehérnemű látványa, akkor még többet akarjon látni. És ő akart is…
Csak annyit éreztem a következő pillanatban, hogy erősen megmarkol hátulról, és tépi, szakítja, rágja le rólam a tangát.
- És milyen volt ő maga?
- Úgy érti jó volt-e?
- Úgy értem, mennyire volt jó? Milyen volt a technikája, a pénisze, hogyan érezte magát az idő alatt, míg a férfi magáévá tette?
- Miután rendesen kinyalt, benyúltam a nadrágjába… Óriási farka volt. Soha ekkorával még nem volt dolgom azelőtt, így mondanom sem kell, alig vártam, hogy beleüljek, vagy, hogy belém tolja – vörösödött el a nő, majd folytatta – Nagyon nagyot dugtunk. Egész éjjel, a lakás minden szegletét végigkeféltük. Reggel pedig arra kért, hogy orálisan elégítsem ki. Megtettem. Ezt követően fogta magát, és lelépett dolgozni – zárta mondandóját Sztella, és Somfainak sem sikerült visszafognia magát.
- Megbocsát egy percre? A bejárónőm csipogott – hazudott a zsebében levő kis kütyüre nézve, és már rohant is ki a kastély legtávolabbi mellékhelységébe.
Valósággal ömlött róla a víz, miközben letolta a nadrágját, és kezébe vette férfiasságát. Néhány határozott mozdulat elegendő volt ahhoz, hogy segítsen magán, s az alapos mosakodást követően visszatért a rendelőbe.
Sztella furán nézett Somfaira:
- Jól van, Doktor úr?
- Igen, minden rendben, csak egy problémás beteget kellett lenyugtatnom telefonon – válaszolt, majd visszaült a helyére – Szóval a férfi otthagyta magát. Mi történt ezek után?
- Minden megváltozott. Ritkábban járt be az üzletbe, inkább egy másik kis közértet választott reggelente. Biztos forrásból tudom.
- Szóval a lényeg annyi, hogy megkapta magát, aztán pedig ejtette. Ezért van itt? – kérdezte döbbenten a doki – Ne értsen félre, de nők milliói járnak hasonló cipőben, mégsem keresnek fel emiatt szakembert.
- Nem is ez az oka annak, hogy felkerestem önt! – emelte a hangját kissé sértődötten Sztella.
- Akkor nem egészen értem – vallott Somfai.
- Teherbe estem azon az éjszakán. Vitán felül áll, nem is védekeztünk, hagytam, hogy bennem élvezzen el, szóval nem kérdéses.
- Ó – jött a röpke reagálás – Így már valóban érdekes. És mit szándékozik most tenni?
- Csak pár hetes a magzat. És amikor ez a srác megtudta, hogy mi történt, onnantól kezdve eltűnt. A kollegái még járnak be, tőlük érdeklődtem felőle, de falaznak neki a szemetek! Állítólag sürgősen vissza kellett mennie vidékre, és persze senki nem tudja a telefonszámát, de elhiheti, már nem is érdekel – legyintett a nő.
- Ez érdekes! – tette keresztbe lábait a doki – Ilyet hasonló esetben még senki nem mondott. Kíváncsivá tett, Sztella!
- Meg akarom tartani a gyereket! – mondta ellentmondást nem tűrve – Akkor is, ha az apja totálisan szarik az egészre! Ugyanakkor mégis kissé bizonytalan vagyok, hogy mi lenne a helyes jelen helyzetben. Mint említettem, egymagam élek albérletben, és nem akarom a gyerekemet kilátástalan jövőbe szülni. Az apjára pedig nincs szükségem. Egy olyan ember, aki nem vállalja a felelősséget a tetteiért, hanem inkább elfut, az én szememben nem férfi! – emelte a hangját – Most pedig tudni akarom, hogy önnek mi a véleménye erről, illetve azt, hogy milyen lehetőségeim lennének a jövőben? Továbbá van-e garancia arra, hogy a gyerek viszonylag rendezett körülmények közé szülessen? – várt ki Sztella, és ezen most a doki is elgondolkodott.
Hirtelenjében szimpatikussá vált neki a nő, és elhatározta, mindenképpen segíteni fog neki:
- Nézze, Sztella – köszörülte meg a torkát – Adjon nekem két napot. Csak kettőt. Van egy remek, megbízható ügyvédem, aki teljes egészében különleges – mosolyodott el a doki.
- De nekem nem futja ügyvédre – mondta a nő – Az ön díját is épphogy ki tudtam szorítani.
- Azt nyugodtan semmisnek veheti. Kötelességemnek érzem, hogy segítsem az ilyen csodás embereket, mint ön. A pénzzel pedig nem kell foglalkoznia, sem az ügyvéd úréval, sem pedig az enyémmel. Garantálom, hogy amennyiben kitart a terve mellett, semmiben nem fog hiányt szenvedni – mosolygott az orvos, és ez valamelyest Sztellát is megnyugtatta.
A következő percekben még beszélgettek, majd a nő elhagyta a rendelőt, és ezzel együtt a kastély területét…

folyt.köv.