32.

 A mentők gyorsan a helyszínre értek, majd az eszméletlen és súlyosan sérült írót a legközelebbi kórházba szállították.
Időközben ugyanebben az épületben vizsgálták Szamosi Sztellát, míg a nyomozók a műtő előtt várták meglehetősen ideges állapotban a fejleményeket Barabás állapotával kapcsolatban.
Kis csak ült, és bámult maga elé, mellette pedig Adél temette tenyerébe arcát, Patrik pedig fel-alá rohangált.
- Ezzel csak felbosszantasz! Ülj már le! – szólt rá a nő.
- Örülök, hogy téged mindössze ennyi bosszant! A helyedben én most csendben maradnék! – rejtette szavai mögé magánéleti csalódását is.
- Ezzel mégis mit akarsz mondani? – állt fel Adél.
- Csak azt, hogy Barabással kellett volna menned! Neked fegyvered is volt, ő viszont tök esélytelenül ment a gyilkos után!
- Szeretnélek emlékeztetni, hogy nekem azzal a szegény nővel kellett maradnom, akit kis híján teljesen „kipakoltak!” – vágott vissza jogosan a nő, és az eddig csendben elgondolkodó Kis szólt közbe:
- Fejezzék be mind a ketten – mondta halkan, de határozottan – Ez egy kórház, ha üvöltözni akarnak, menjenek ki az utcára!
- De én…
- Semmi de! – emelte most hangját a kopasz nyomozó – Adél azért maradt a nővel, mert én erre utasítottam őt. Az író pedig a saját feje után ment, ahogy mindig is szokott. Úgysem tudtuk volna visszatartani. Maguk is tudják, én is tudom. Tisztában volt azzal, mekkora kockázatot vállal azzal, ha egy ilyen eszelős állat nyomába ered. Nem vakmerő volt, hanem felelőtlen, és hülye! – állt fel Kis is dühösen – Most meg itt fekszik ebben az átkozott műtőben, és azt sem tudjuk, ki jön-e onnan élve! Maguk meg itt egymást piszkálják ahelyett, hogy a valódi problémával foglalkoznának – huppant vissza a nyomozó, s ekkor Adél és Patrik is kicsit magukba roskadtak.
- Pedig majdnem megvolt. Nagyon kevésen múlott – mondta Csendes.
- Gábor felépül, és elmondja nekünk, ki az – bólintott magabiztosan Kis – Ő még látta is azt a szemétládát – halkult el, majd a többiek is mellé ültek.
Hosszas csend ereszkedett rájuk a műtő előtt, miközben fogalmuk sem volt arról, mi zajlik odabenn.
Aztán az éjszaka kellős közepén az egyik orvos kilépett a műtő ajtaján, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a három nyomozó valósággal nekirontott:
- Mondjon valami jót, doktor úr! – kérte szinte Kis.
- Ugye életben marad? – érdeklődött reménykedve Adél, míg Patrik csak szótlanul várta, hogy mit mond a doki, aki nagylevegőt vett, és így szólt:
- Sajnálom – szegte le a fejét – Barabás úr meghalt – mondta ki a szörnyű igazságot, majd a nő tette fel az ilyenkor szokásos kérdést:
- Hogy… hogyhogy meghalt? Ezt, hogy érti? – kerekedtek ki a szemei.
- Túl sok vért veszített, és a közelről leadott lövések létfontosságú szerveket találtak el. Mi mindent megpróbáltunk… Őszintén sajnálom – tette kezét Adél vállára, majd kihasználva a pillanatnyi „szünetet”, visszalépett a műtőbe.
Csak álltak ott továbbra is szótlanul, mint az út szélén hagyott kisgyermekek, miközben emészteni próbálták a hallottakat.
Miután valamelyest magukhoz tértek, mindegyikőjük a tőle elvárható stílusban reagált.
Adél zokogni kezdett, Patrik dühének pedig a folyosón levő kávéautomata látta kárát.
Kis pedig csak ennyit mondott halkan:
- Nem kellett volna utána mennie. Minek ment utána? – kérdezte saját magától, mintha választ várna, pedig nem várt.
Adél rohamos léptekkel elindult a lépcsőház irányába, és kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant lefelé.
Patrik is igyekezett utána, de már jóval a kórház bejáratától arrább érte csak el a nőt:
- Várj! – ragadta meg a kezét – Ilyen állapotban nem mehetsz sehova!
- Mégis miről beszélsz? – kérdezte könnyes szemekkel a nő.
- Gyere át hozzám, aludd ki magad, most nem lehetsz egyedül! – próbálkozott.
- Á, szóval innen fúj a szél? – lökte arrébb a férfit – Te önző számító dög! Így akarsz visszaélni a helyzettel?
- Félreérted a dolgot! – próbált kihátrálni Patrik, de már késő volt:
- Felfogtad te egyáltalán, hogy mi történt? A barátunk, Gábor odafönn fekszik holtan! – kiabált.
- Én is tudom!
- Nem tudsz te fenéket sem! Azt hiszed, hogy bánatomban meggondolom magam, és szétteszem a lábam neked, hogy valamelyest enyhüljön a fájdalom, amit érzek?
- Jézusom, Adél! – lépett közelebb – Hallod te magad ilyenkor? – kérdezte, de a nő megint ellökte magától.
- Mi fáj neked jobban? Az, hogy Barabás meghalt, vagy az, hogy véget ért a mi kis szappanoperánk?
- Te teljesen begőzöltél! Hogy mondhatsz ilyet? Nem visszaélni akarok a helyzettel, csupán azt mondtam, gyere oda, beszélgessünk kicsit, aztán mehetsz vissza a „boldog házasságodba!” – mondta cinikusan.
- Most mit gúnyolódsz? Tudtad jól, hogy egyszer vége lesz!
- Persze, hogy tudtam! Csak azt nem gondoltam volna, hogy gondot fog okozni neked egy újabb hazugság arról, hogy hol töltötted az éjszakát – vágta oda az övön aluli mondatokat, melyre a válasz egy irdatlan erejű pofon volt Adéltól.
- Örülj neki, hogy ezt nem ököllel kaptad! – mondta dühösen a nő, és ezzel le is zárult a kettejük vitája – Aljas vagy! Nagyon aljas! – vágta még oda, majd elviharzott a helyszínről.
Patrik leforrázva állt ott még egy darabig, miközben alaposan elgondolkodott a történteken…

folyt.köv.