35.

A nyomozók belátták, hogy valóban jobban járnak akkor, ha ezúttal háttérbe szorulnak.
Ennek megfelelően tisztes távolságot tartva a kommandósok mögött követték az eseményeket.
A Kisre leadott, de célt tévesztett lövés után újra tüzelni kezdett a tettes, de a sötétben persze senki nem látta az irányt.
A maszkosok közben igyekeztek egymással lekommunikálni a történteket:
- Védd magad! – jött az utasítás, miközben valaki egy szobor mögött lelt fedezéket, míg más hasra vágta magát az egyik bokor takarásában.
- Igyekszik távol tartani minket! Meg kell tudnunk, honnan lő!
- És mégis, hogyan csalogassuk elő? Még a tavat sem tudjuk megközelíteni! – váltak egy pillanatra tanácstalanná.
A helyzetet valóban megnehezítette, hogy a tó mögött egy kisebb részen sűrűn sorakoztak a fák, eléggé széles sávban elhúzódva.
Ezen rész mellett volt Simon viszonylag tágas lakrésze, és a szerszámos épület is, amelyet szintén a bolond kertész felügyelt.
A kommandósok és a gyilkos között pedig a tó, ami sokáig legyőzhetetlen akadálynak tűnt.
Olykor viszonoztak a vélt irányba egy-egy lövést, de többet nem tudtak tenni.
- Az éjjellátókat! – mondta a kommandós, s ezek után mindenki feltette a speciális szemüveget.
Néhány percnyi csend ereszkedett rájuk, miközben óvatosan pásztázták a terepet.
Az egyik kerti vasasztal mögött megbújó Adél és Patrik is várakozott:
- Most meg mi van? – suttogott a nő.
- A rohadék már a kezdetektől fogva bohócot csinál belőlünk! – mérgelődött a férfi.
- Lehet, hogy már nincs is ott – szegte le a fejét Adél.
- Add ide a fegyveredet! – kapta ki a kezéből Patrik.
- Mi az ördögöt művelsz? – kérdezte a nőt.
- Elég ebből a kurva helyzetből! Előcsalogatom! – mondta dühösen, majd mielőtt a nő visszatarthatta volna, Patrik kilépett a fedezékből.
Mindent egy lapra feltéve indult a tó irányába, miközben mindkét kezében fegyvert tartva lőtt hol az épület irányába, hol a fák felé.
- Maga megőrült?! – üvöltött rá a kommandós – Azonnal jöjjön ide!
- Keressék! – kiabált, miközben épp a lába előtt szakadt ki egy darab a földből, jelezve az újabb lövést.
- Azonnal jöjjön ide!!! – üvöltött megint a maszkos.
- Keressék már azt a szemetet! Rajtam is mellény van! – válaszolt vissza, miközben futni kezdett a híd felé:
- Csináljanak már valamit! – kiabált a fegyvertelenné vált Adél is, s eközben Patrik elérte a hidat, de az újabb lövések közül kettő is eltalálta.
- Patrik!!! – ugrott ki az asztal mögül a nő, de az egyik kommandós rávetette magát, s ezzel talán az életét mentette meg.
Csendes Patrik az őt eltalált lövések következtében a hídról egyenesen a tóba zuhant, majd hirtelen csend lett.
A földön fekvő Adél lerázta magáról a kommandóst, de utána már ő sem moccant:
- Uram – szólt halkan az egyik maszkos az Adélt leteperő kommandósnak.
- Figyelek.
- Azt hiszem, tudom, hol van.
- Mit látott? – kérdezett vissza nagyon csendesen, és a nő is figyelt.
- Amikor a nyomozó a hídra ért, hirtelen megmozdultak a bokrok a fák és az épület között. Azon a kis részen, ami talán a legsötétebb ott – mutatott óvatosan.
- Ezek szerint Csendes jó irányba lőtt, és ezzel kiugrasztotta a nyulat a bokorból.
- Én is így gondolom, de most nem látni semmit.
- Sejtem mit akar a nyomozó – vált világossá számára a terv.
- Lőjük szét a sarkot? – kérdezte a kommandós.
- Nem! – mondta határozottan – Csendes valószínűleg a híd lábánál várakozik. Most nekünk kell kiugrasztanunk a rohadékot, hogy ő le tudja szedni! Jelezz a többieknek, másfél perc múlva szólok, és indulunk! Cikk-cakkban haladunk a híd felé, de ne lőjetek! – nyomta meg a mondat végét.
- Úgy lesz! – bólintott, majd Adélra nézett a kommandós.
- Maga itt marad, és még véletlen sem mozdul! – figyelmeztette, miközben átadta neki a fegyverét – Ne felejtse el visszaadni, ha végeztünk – próbált viccelődni, és ezen Adél is mosolygott:
- Úgy lesz! Csak kapják el! – mondta a nő, majd miután letelt a másfél perc, az osztag vezetője felkiáltott:
- Indulás! – adta ki az utasítást, majd négyen négy oldalról ugrottak ki, és haladtak a híd irányába valóban kiszámíthatatlan, gyors mozgással.
Alig húsz méterre lehettek a hídtól, amikor is újabb lövések csapódtak be a kommandósok közt, akik azonnal hasra vágódtak.
Innentől a másodperc tört része alatt zajlottak az események:
Az utolsó lövés után Csendes Patrik emelkedett ki a híd túlsó felénél a vízből, és mindössze egyetlen lövést adott le célarányosan…
Pár másodperccel később egy huppanás jelezte, hogy valaki a földre esett.
- Jöhetnek, de óvatosan! – utasította a többieket Patrik, akik mind el is indultak.
Egyikük kisegítette a vízből a fiatal nyomozót, a többiek pedig az épület sarkánál vizsgálódtak.
- Itt van! – kiabáltak, és ekkorra Adél is odaért. A földön pedig maga Simon feküdt, aki vállból erősen vérzett az őt ért lövés után.
- Nem… én nem… Nem én… - sírta el magát, de ez persze senkit nem hatott meg.
- Nézzenek oda! – mondta büszkén Patrik – Barabás utolsó tippje bejönni látszik! A kertész, aki közel sem annyira hülye, mint amilyennek mutatja magát – mondta elégedetten, majd végképp ártalmatlanná tették Simont, bár így sem jelentett már sok veszélyt senkire.
- Nem akartam, hogy így lásson… Sosem akartam, hogy így lásson engem!!! – bőgött hangosan, majd elhurcolták onnan a kertészt.
Adél aggódó tekintettel nézett a csurom vizes Patrikra:
- Jól vagy? – fogta meg a kezét.
- Igen, minden rendben – paskolta meg magán a golyóálló mellényt, és ekkor egy női hang kiabálni kezdett:
- Segítség! Segítsen már valaki! – jött a zokogó hang.
- Ez meg mi? – kerekedtek ki Adél szemei.
- Odabenn! – mutatta Patrik, majd amint beléptek a szerszámokkal teli épületbe, megpillantották a földön kuporgó Terikét. A nő ruhája és kezei egyaránt véresek voltak:
- Hol sérült meg? – vette azonnal kezelésbe Adél a nőt.
- Ez nem az én… Nem az én vérem… A doktor úré… – zokogott továbbra is hangosan.
- Nyugodjon meg, kérem! – ölelte át Patrik is – Vége van…

 folyt.köv.