38.

Míg Csendes és Kis az ügyvéddel voltak elfoglalva, végre Adél is hazaért.
Minden porcikájában érezte a fáradtságot, az elmúlt napok megpróbáltatásait, az író tragikus halálát, valamint a tehetetlenségüket az agyafúrt és kegyetlen gyilkosságok fölött.
Hiába tűnt úgy, hogy megoldódott az ügy, teljes egészében még nem tudott felengedni a csinos nyomozónő.
Mindenekelőtt egy kiadós alvásra volt szüksége, aztán pedig búcsút akart intetni társainak, hogy nyugodtabb körülmények között új életet kezdhessen, és végleg rendezze a sorokat önmagában, és a magánéletében is.
A garázsból a lakásba lépve a már megszokott látvány fogadta.
Férje, Lóránt éppen mosogatott az éjszaka közepén, hófehér pólóban és szürke melegítő nadrágban, Adél pedig megkönnyebbülve vágta le magát a konyhaasztalnál.
- Szia, Drágám! – üdvözölte férjét.
- Szia, Kicsim! – válaszolt a férfi.
- Ilyen későn mosogatsz? Nem tudtál aludni? – kérdezte Adél, miközben lehúzta cipőjét.
- Sosem alszom jól, amíg nem érsz haza. Most pedig végképp nyugtalan voltam, mert tudtam, mire készültök – vallott a férj.
- Szerencsére vége van, de most nem akarok erről beszélni. Borzalmasan fáradt vagyok – hajtotta le fejét a nő.
- Azt elhiszem. Pont ezt szajkózom neked már napok, sőt, hetek óta, hogy túlhajtod magad – mondta kicsit dühösebben Lóránt.
- Jól van, tudom – ismerte el a nő, majd felállt, és hátulról átkarolta férjét – De most aludni fogok legalább tizenkét órát, utána megírom a jelentésemet, és véget vetek az egésznek – csókolta meg férje nyakát.
- Biztosan? – kérdezte Lóránt.
- Akár koccinthatunk is rá ezen a szép nyári éjszakán – mosolygott.
- Ami azt illeti, van még vörösbor – ajánlotta a férfi.
- Az most tényleg jól esne!
- Várj, lemosom a habot, és öntök neked! Te csak ülj vissza, ez a te estéd – fordult meg a férfi.
- Na, nem bánom! – ült vissza Adél a székbe, férje pedig kinyitotta a hűtőt, és öntött neki egy pohár vörösbort.
- Parancsolj! – adta át.
- Köszönöm, uram! – vette el, majd Lóránt folytatta a mosogatást.
- Szóval az első dolgom az lesz, hogy miután aludtam egy kiadósat, megírom a jelentésemet erről az egészről. Ezzel együtt az áthelyezési kérelmet is benyújtom a kapitánynak, amit valószínűleg el is fog fogadni. Mit szólsz hozzá? – kérdezte.
- Ez csodálatos. Ez gyönyörű – mondta fura hangnemben a férfi, és Adél rá is kérdezett:
- Micsoda, Drágám? – kortyolt a borba.
- Hát ez – fordult meg a férfi, tenyerében egy vörös színű tavirózsát tartogatva – A legszebbet neked tartogattam, Kicsikém! – mondta ördögi vigyorral az arcán, majd az asztalra tette a tavirózsát.
Adél szemei kikerekedtek, és pár másodpercig szólni sem tudott a döbbenettől:
- Mi van, Kicsim? Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? Amúgy, remélem tetszik a pohár, amiből iszol – mutatott rá a férfi, és Adél csak ekkor vette észre a már jól ismert betűtípussal gravírozott tárgyat, amin ez állt:
„Hamvas Lóránt”
Rettenetes döbbenet lett úrrá a nőn, ahogy próbálta feldolgozni azt, hogy mindvégig a férje állt a gyilkosságok hátterében.
- Míg el nem felejtem! – emelte mutatóujját a férfi, majd a zsebébe nyúlt, és kivette azt a mini disc-et, ami a pohárhoz tartozott, és az asztalra dobta:
- Íme, a hangfelvételek a Somfaival folytatott beszélgetésekről. Igazság szerint ezekért mentem oda pár órával ezelőtt. Így teljes az este – vigyorgott.
- De… miért? Istenem, add, hogy ez csak egy rossz álom legyen – fogta a fejét a lelkileg megroppant Adél.
- Sajnos ez a valóság, Drágám! Mint ahogyan az is, hogy nincs nálad fegyver sem – mutatott rá az igazságra Lóránt, és ekkor Adélnak is eszébe jutott a kocsiban hagyott tárgy.
- De emiatt ne aggódj! – nevetett fel a férfi – Egy golyó ma már eltalált! – mutatta felkarját, ami eddig fel sem tűnt a nőnek. Szoros kötéssel volt ellátva a már átvérző végtag.
- Ez… ez az, amire gondolok? – kérdezte csendesen a nő.
- Hát, ha arra gondolsz, hogy a társad engem talált el a tóból kiemelkedve, akkor igen. Épp ezért kénytelen voltam feláldozni Simont, aki azóta meg is halt, ha jól tudom. Jól tudom, drágám? – nevetett fel hangosan, de Adél még mindig csak kereste önmagát. Lassan-lassan megpróbált legalább csúnyán nézni férjére, de jelenleg csak egyetlen kérdés foglalkoztatta:
- Miért csináltad? – kérdezte sírásra görbülő szájjal.
- Végre egy értelmes kérdés, Drágám! – örült láthatóan a férfi, majd Adélhoz közelebb húzta az egyik széket, és magabiztos tekintettel, nyeregben érezve magát leült…

folyt.köv.