39.

Egy kevés időnek el kellett telnie ahhoz, hogy Adél újra valamelyest magához térjen a sokkból, ami érte.
Férje joggal érezte nyeregben magát, pláne úgy, hogy a nőnél még a fegyver sem volt ott.
- Iszol még egy kis bort, Drágám? – mosolygott Lóránt, Adél pedig egyre hevesebben vette a levegőt, miközben megismételte korábbi kérdését:
- Miért csináltad? – nézett fel csillogó szemekkel, de még tartotta magát.
- Hol is kezdjem? – gondolkodott el a férfi, majd hátradőlt a székben, és beszélni kezdett. Mindvégig magabiztos volt, és a gúnyos kis mosoly folyamatosan ott volt szája szegletében, ahogyan a megtört nő reakcióit figyelte:
- Amikor a házasságunk kezdett megromlani, sokáig azt hittem, hogy idővel rendeződnek a dolgok. Hittem, nagyon is hittem benne, hogy ez csak egy kis hullámvölgy, de sajnos be kellett látnom, hogy tévedek. Ekkor felkerestem Dr. Somfai Félixet. Szükségem volt valakire, aki meghallgat, figyel rám, és olyan tanácsokkal lát el, amelyek elősegíthetik a házasságom megmentését.
A doki a fülembe ültette a bogarat, hogy esetleg szeretőt tartasz, és ez az oka mindennek – nevetett fel, majd folytatta:
- Akkor még nem sejtette, hogy mi mindent fog elindítani ezzel az aprócska kis felvetéssel. De mindegy is. Lényeg, hogy sokszor bőgve hagytam el a rendelőjét, mígnem egyszer úgy döntöttem: magam járok utána a dolgoknak. Felfogadtam egy magánnyomozót, hogy kövessen téged esténként, amikor „az irodában kellett maradnod jelentéseket írni”.
Ezek után gyorsan kiderült a turpisságod, Drágám! – nevetett fel, miközben Adél lehajtott fejjel, szótlanul hallgatta a történetet:
- Szóval ez a nyomozó hiteles fényképeket készített rólad, meg a társadról is. És ezek kicsit sem voltak ínyemre, ugyanis egyértelműen imádtál vele kefélni – csapott most az asztalra, aztán tovább beszélt:
- Elmondtam a dokinak a történteket. Kiakadtam. Elhatároztam, hogy kinyírom mindkettőtöket, ám Somfai ezt nem vette komolyan. Elsőre legalábbis – vonta meg a vállát – Aztán, ahogy egyre jobban belemerültünk a beszélgetésekbe, rájött arra, hogy nem vagyok beszámítható. Legalábbis szerinte nem. Kezdte elhinni azt, hogy tényleg meg fogom tenni. Ezért megfenyegetett – halkult el.
- Mivel fenyegetett meg? – szólalt meg most először Adél.
- Azzal, hogy kitálal a rendőrségnek, ha bármi is történik vagy veled, vagy azzal a disznóval! Sakkban tartott a rohadt poharával, meg az egyértelműen bizonyítéknak vehető hangfelvételeivel. Totálisan meg voltam lőve, mígnem rájöttem arra, hogy mit is kell tennem – mondta büszkén, és ekkor Adél folytatta egy pillanatra a sztorit, aki érezhetően kezdett magára találni:
- Olyan embereket öltél meg olyan módszerekkel, hogy az egyértelműen a dokira terelje a gyanút – mondta csendesen.
- Hát… Az első nem volt olyan egyszerű – vallott – Először nem is akartam kinyírni a szerencsétlent, de a végén annyira felhúzott, hogy szét kellett vernem a mocskos pofáját! Amikor leálltam, nem éreztem sem megbánást, sem sajnálatot. A koponyájának darabkái mindenhol ott voltak abban a raktárban, és én büszke voltam arra, amit tettem. Ott hagytam mellette egy tavirózsát is, amit csak ráijesztés céljából vittem. Úgy gondoltam az ürge megint nekiesik a feleségének, aki a virágból rájön arra, hogy Somfai keze van az egészben, s így kivonhatom őt forgalomból. De sajnos nem így lett – mosolygott megint – Szerencsére összebarátkoztam az idióta Simonnal, aki egy kis „fényképes papírért” bármire hajlandó volt, így beszerezte nekem a tavirózsákat. Közben el kellett hitetnem a dokival, hogy kezdek tisztán látni, és lassan túl leszek az eszelős és hirtelen ötletemen. A szerencsétlennek fogalma sem volt arról, hogy mi zajlik a háttérben, ahogy arról sem, hogy te ki vagy?
- És honnan tudtál a betegekről, és a problémáikról? – kérdezett megint a nő, miközben egyre inkább feléledt benne a gyilkos ösztön.
- Természetesen a felvételeket is Simon szerezte meg nekem az irodából. Néha elég volt pénzt adnom neki, de olykor fenyegetnem kellett, ami mindig hatott.
Így aztán hála neki minden adott volt. Rengeteg felvételt meghallgattam, amiket utána a kertész vissza is csempészett. A drogos gyereket is így sikerült becserkésznem, de őt már élvezettel szurkáltam, cseppnyi kétség sem volt bennem.
Egyszóval mindent a kezetekbe adtam. Mindent, ami Somfaihoz vezetett. Az áldozatokat, akik a doki betegeinek életét keserítették meg, és a tavirózsákat is. Mindent, ami őhozzá vezetett, tőlem kaptátok. Csak a megfelelő pillanatot kellett kivárni, hogy elkapjátok, aztán én is könnyedén végezhettem volna veled is, és a kis szeretőddel is! Ha Somfait végre kivonjátok a forgalomból, akkor nincsen, aki sakkban tartson engem! De sajnos több hiba is becsúszott, amikre nem számítottam – ismerte el.
- Például Barabás, igaz? – kérdezte Adél.
- Mi tagadás, az író eléggé felkavarta a dolgokat, de végül az is megoldódott. Sajnos rosszkor voltatok rossz helyen.
- És Somfait miért kellett megölnöd? – kérdezett megint a nő, aki valóban egyre inkább kezdett magára találni, de férjének ez nem tűnt fel:
- Mint mondtam, rengeteg felvételt meghallgattam, de az enyémmel sosem találkoztam. Hiába mondtam Simonnak, hogy csak az enyémet keresse, ő nem találta sem a bögrét, sem a lemezt.
Aztán megtudtam – méghozzá tőled – hogy megtámadjátok a dokit. Nos, ez is váratlan fordulat volt, így gyorsan kellett cselekednem, és még előttetek megtalálni az ellenem szóló bizonyítékokat. Kicsit kicentiztem a dolgokat, de végül sikerült. A doki egy olyan rejtekhelyen tartotta az én anyagomat, amit még ti sem találtatok meg. Miután átadta a lemezt és a nevemmel ellátott poharat, átvágtam a torkát. Nekem kellett elvégezni a ti munkátokat, mivel ti képtelenek voltatok eltüntetni a barom Somfait. Azt hittem ezek után minden rendben lesz, de időközben megérkeztetek…
Én lőttem rátok mindvégig, miközben Simonnal próbáltam védeni magam.
Aztán szerencsétlenségemre „a haverod” pont eltalált. Innen már nem volt visszaút. Simont még jóval azelőtt lőttem meg, túl sokat ficánkolt. És minden jó is lett volna, ha ez nem talál el – mutatott vérző felkarjára.
- És akkor mire volt jó a mese a kikapcsolódásról, az utazásról? – kérdezte újfent a nő.
- Valamelyik tengerparton könnyebben megszabadulhattam volna tőled. Nem keltett volna akkora feltűnést – vonta meg a vállát.
- Okos! – bólintott Adél – Roppant okos!
- Köszönöm! – hajolt meg – A baj csak az, hogy immár az én vérem is ott van a kertben, nem csak a kertészé és esetleg Somfaié.
- Attól tartok, ennél nagyobb bajod is lesz, Kicsim! – erőltetett némi vigyort Adél.
- És mégis mi? Talán letartóztatsz? – kérdezte nevetve.
- Simán megtehetném Nemes Attila, Balog Boldizsár, Somfai Félix és egy bolond kertész meggyilkolása miatt – mondta a nő.
- Kis apróság, Drágám, de Barabást kifelejtetted – javította a nőt.
- Attól tartok, te tévedsz, Kicsim! – mosolyodott el megint Adél – Barabás Gábor ugyanis nem halt meg – mondta, és ezzel egyetlen pillanat alatt letörölte a korábbi magabiztos tekintetet Lóránt arcáról.
- Te most csak… viccelsz, igaz? Csak blöffölsz! – emelte a hangját.
- Attól tartok nem – mondta – Az utolsó szavai a metrón azok voltak, hogy „látta a tettest”. Azaz látott téged.
- Fogalma sincs arról, hogy ki vagyok. Hogyan is tudna nekem kárt okozni? – próbálta menteni a menthetőt, de most feleségénél volt az előny.
- Csak elhintettük, hogy meghalt. Pontosan azért, hogy biztonságban legyen egészen addig, amíg fel nem ébred. Túl van az életveszélyen, és már csak idő kérdése, mikor tér magához. Jelenleg egy számomra is ismeretlen helyen tartják, ahol egy kisebb hadsereg vigyáz rá. Szóval nem elég velem végezned, őt is meg kellene találnod. Ehhez mit szólsz, de elmeháborodott görény? – kérdezte egyre idegesebben Adél.
- Hazudsz, te ribanc! – üvöltött férje is, de még ülve maradt.
- Gondolkozz csak el, szívem. Ő egy író. A fantáziájából él. Olyan személyleírást fog adni rólad, hogy még a jó kurva anyádat is lesittelik egy életre! Nincs az a forgatókönyv, ami megmenthetné a mocskos életedet, te undorító mocskos állat! Értesz te engem? Felfogod, amit mondok? Mindenképpen meg fogsz dögleni! – vált teljesen ingerültté a nő is.
Már csak percek kérdése volt…

folyt.köv.