Magad maradsz

Magad maradsz végül, mától farkasokkal hálhatsz,
Hangod sem ér hozzám el, bárhogy ordibálhatsz,
S ne fékezd a világot, a láng már úgysem lobban,
Fogadjuk el mind a ketten: elfogytam én onnan.

Magányt fúj a szélvihar, majd elsöpör a város,
Fájó szívem mezsgyéje már veled nem határos,
Térdig érő hóban-sárban léptem is csak megtorpan,
Hogy is tudnám elfogadni? Onnan én már elfogytam…

De hol van az a régi év, és hol van már a napja,
Hol van az a pillanat, mi lelkem elragadja,
Hol van már az ősi tűz, hol van, mi úgy éget?
Miért kéne újraélni, ha elveszítlek téged?

Tudhatnád, hogy véget ér, tudhatnád, hogy nem lehet,
Tudhatnád, ha feltámadok, úgyis újra eltemet,
Tudod jól, hogy lényem olykor bele-bele rokkan,
Tudod jól, s én is tudom: elfogytam már onnan…