SZALMASZÁL

Ha már nem lehetek várad, és nem élhetek érted,
nem remélek emlékezni, s az sem kell, hogy értsed,
de miért van, hogy szívem érted mindig harcba száll,
s miért van, hogy kapaszkodóm csak egy gyönge szalmaszál?

Némán ülök ágyamon, de szerelmet még sejtek,
Tudatom sem tiszta már, és daganatos sejtek
marnak, ölnek, és testem is csak arra vár,
szakadjon el végre az utolsó kis szalmaszál,

Mert

fényképeddel alszom, Ő még azt hazudja: VAGY,
beteges vak képzeletben még betegebb agy
lassacskán eltemet, semmi jót nem jelent,
hogy nem érinthet vágyam, sem halálos ágyam
üresen tátong, reszket, káoszomban rendet nem tett
lelkem csak vár, belém hálni alig jár egy ötlet,
mi romba dönthet mindent, ami csodálat,
mi kell, hogy megbocsássak?