Politika II.
Víziók egy estén (strófákban megfestvén)
Sokaljú beszédek, nagyívű ötletek
S béke, mi szolgálja, másba hogy köthetek.
Megrokkant víziók, lázba fűzött álmok:
Leszerepelt aktor, álnokká lett tálnok.
Tantaloszi kínok, taigetoszi folklór:
Sosem kért segítség — és akkor sem jókor.
Szélütött makogás leromlott koromról,
Megriadt emlékkép kisebbik húgomról.
Annak is éve már, hogy őt csak hallhattam,
Annak is vége már, hogy neki vallhattam.
Azzal is több vagyok, hogy okkal kevesebb:
Azáltal délcegebb, hogy jóval kehesebb...
Toportyán indulat féregnyi magamban,
Seregnyi ötletek túlfűtött agyamban;
Felpuffadt vízbe-fúlt szövevény-hínárban:
Gajra tett magyarság nyúlfarknyi lírámban.
Kénytelen vállalás szabados eszmékben,
Képtelen tálalás darabos esszékben.
Ronggyá nyűtt katarzis, amikor verselek:
Meghorpadt vízsugár, amivel perzselek.
Zöldellő fák tövén alázuhant mókus,
Bogumil téveszmén felhízlalt parókus.
Kancsal ha csal: bambán objektívbe bandzsál —
Helyből hülye fószer vátesszé avanzsál.
Lecövekelt testem mozgásba ha lendül,
Elménk ha azonos hullámhosszon pendül —
Marhaság ha lassan a felleget éri,
S recézett tempónk már idegünket méri:
Nos, akkor — csak akkor! — bő lére eresztve
Fekszem majd napjaink vágányán keresztbe,
Hazudva vagányul, merészen állítván:
Alanyként volnék én magamban állítmány.
Réveteg élednek (ha)talmi ideák,
Latolgatni kezdem: ki mester, ki deák?
Álom-képzet támad, s nincs erőm leintsem:
Politikus vagyok! — épphogy csak nem isten...
Felvállalt rögeszmém kiteljesül majdan:
Nem remélt erővel úrrá leszen rajtam,
S valóként élem meg mindazt, mi csak ábránd:
Lovagi erénynek festve meg az ármányt.
-------
Magam is nép fia: grunderkölyök vótam —
Persze, hogy zabrálok. Feküdnék tán hótan?!
Iskolám s karrier grádicsát kijártam:
Segget nyaltam? — na bumm! Rá egy jót piáltam.
Szendeségnek mondott vakmerő táncomon
Röhögök mindegyre. Barikád-sáncokon
Perdülök én tova, ellógván a harcból:
Bő dézsmát lejmolok a köznépi sarcból.
Arcátlan szólammal ingerlem a népet,
Javait úgy nyelem, mint gyermek a pépet.
Kakasülős tyúkként mihaszna kárálok:
Barázdám temetvén lesz abból várárok.
Éretlen ifjakat tömeggel átejtek,
Elgörbült szándokom leplezi már rejtek.
Önérdekből fűzött szavaim korszakot
Lehelnek — plebejus híveim borszagot.
Ország meg a háza számomra jó terep:
Tucatszám tenyésznek köröttem kóklerek.
Tova nem enyésznek, sem többre nem jutnak —
Elvetélt dolgokon vég nélkül vajúdnak.
E csapatban érzem magam én csak otthon:
Máshol vagy a népet, vagy az ájert rontom...
Szitával merítem köznek a friss vizet,
Majd lesem sóváran: ugyan már mit fizet?
Kazalnyi ötletem kamatra levédem:
Azt, mi jussom nékem, kijárom keményen.
Senki ne hihesse: prolival van dolga! —
Zúghat itt a jónép, mint dalban a Volga.
Lényegem a közjó: véremben a jóság...
Aki ellenem mond, vigye el a kórság!
Vagy ha ez sem elég, hát ott a hatóság —
Igazamat védem. Emberi gyarlóság.
Zárnom kell soraim, még mielőtt tettleg
Mások meg ezt velem cselekszik esetleg.
Rohanvást távozom — lelkem oly izgága —,
Vár rám egy szép konszern igazgatósága.
Sokat nem bíbelődöm, hiszen hát okkal
Tömnek engem fentről — dokumentumokkal...
Tervem így sorjában mind valóra válik:
Tökig lében úszom — vagy ha nem, hát vállig.
És a nép, akit e földnek Isten adott?
Hát miért csak reményt, mért nem lóvét hagyott
Akolnyi birkájának a fő-fő Lélek?
Jótékony ha vagyok, ugyan miből élek?!
Énreám követ már az vessen elsőnek,
Aki nem tart attól, hogy majd belelőnek!
S finomra szűrt elvem bizonyul igaznak:
Csóró az remélhet. Él addig a gazdag.
Érdekből kevertek, haszonra avattak:
Legbelsőbb szerveim ön-gőgtől dagadtak...
Bőröm alatt tenger hasas bankó lapul
S irhám, mit elviszek — vegyétek alapul.
-------
Itt tértem magamhoz: elapadt a hagymáz...
Agyam csak szikrányi ötleteket hangyáz:
Tudom, mit képzelek. S cáfolata nincsen
Álmodott képzetnek, hogy megnyugvást hintsen.
Lélekemelőnek bízvást nem mondhatom
Igéknek bús sorát, min csendült szózatom.
Szerencse kegyeltje — és közrendű vagyok...
Magam után eszmét: nem lóganét hagyok,
Mint az állítólagos oly fene nagyok.
Efféléktől rútabb napjaink világa:
Akad, ki tanultabb — s akad, aki állja
Sarat is, számlát is... S komolyan ha vesztek,
Sem tehettek semmit. Maradjatok. Veszteg.
Budapest, 2005. 05. 02.
|
|