...Nem is a fájdalom, mi naponta gyötör,
Sem görcs hűlt parazsa: pokoli mély gyönyör;
Nem a remény holta, mi rög alól ásít,
Így adva tudtomra, mint fed majd el pázsit...
Nyúzom csak a létet, s kínlódom rá mélán,
Látván, cudar sorsom minő véget mér rám.
Lehetnék világnak – szépnek – bár halottja,
Vagy tulajdon lelkem komisz kárvallottja.
