Nem kér, nem ragad, nem ró, nem tagad,
ha vad szenvedély ejti rabul. Alkata hallgat,
szavát hogy társa önként beváltsa,
s boldog, ha minden jól alakul.
Rabjaként hajának,
szemének, ajkának
vallani szükséged:
hogy benne üdvösséged lapul.
Mindig ád, mindig áld, kívánja: csak lába
lépéseit várd, s már ne elmenőben...
Hogy érezd a szív minden kínját,
felperzselt vagy ívelt hídját
a drága, imádott Ő-ben:
a Nőben.
