prímszám
prímszám
(mely rád is mért kezet majd mint végzetet hívsz rám)
Elrepülnek. Messze, távol. Nemrég szemünk
előtt lejtette el táncát számos évad.
Melengető szó mint hó hull. Megébredünk,
kutatva a kérdést, ami választ még ad.
Napra nap jő. Estre éj száll. Kora reggel
pirkadtával itt hagytál, majd integettél.
Amit adtál, nyárként tetted. Mit én, azt meg
zúdítottam rád, mint metsző hideget tél.
Időnk száll és hoz ránk enyhet megint. Részem
ebben mi lehetne, mára kiviláglott:
Jöttöd napjának ünnepén felidézem,
tavasz eléd miképpen bont ki virágot.
Megkutatva mind a múltat s jelent, résen
vagyok. Látva, hogy nem dúl a bú duálban,
s töprengve e szókba öltött jelentésen,
teszek most víg vizitet a budoárban.
Csodás egy nap. Ritka nő vagy. Elismerem,
elernyőzve szállhat feléd csak tekintet
s megverselt sor. Ha szavalni el is merem,
emlékszem még, szavad hajdan mire intett.
Nem kétség ez. Nem is egység. Sem feledés
lőporába rajzolt kanóc. Bár okoztam
csalatkozást, örömet is, szemfedel és
hant sem feledtetheti már mi kettőnkkel:
mit éltetett kacagva és miket ölt el
benned s bennem az, amiről álmodoztam.
Álmodni ér. Az ébredés a kelletlen és korholt tempó.
Alanyát attól még megleli,
épp mivel bolond és emberi...
S ha meglepett is a pirkadat
meg e sok, papírra bírt adat,
legyen e neked kedves nap ünnepe vidám, boldog. Meg jó.
Persze efféle kórképet, nem a hóképleten riadva, csak vad dinka ad –
te ne feledj el engem, sem eszmén, sem tetten: a mi kiadatlan Adynkat.
És csak mert nem veszem ezt sem komolyan, sem túl könnyedén,
attól még nem volnék a fel nem ütött, megunt könyved én...
Egyenes szó ha gyarlón szavaló vagy ha valló, azt, akit nem sért esten,
sem virradatkor, mert nem izgat a kor: azaz téged – az Isten éltessen!
2018. 02. 26.
|
|