halmazati felmentés
Kedvetlen az est, míg koppintja a napot,
Kelletlen billentek rá koszlott kalapot.
Borongós őszidő nyálkásít ámbitust,
Tovatűnt március ásít-ont rám idust.
Elvész tán tevékeny rész már az emberből:
Vészes, mint megéltet vágyat – és nem mert öl.
Kényes egyensúly az, mit tartana alkat,
S kínos a kudarc, mit ápolón takargat.
Szennyesek kezeim: megjárták a fertőt,
El sosem ültettek talajba levert tőt.
Káromon okulnom nem vitt még rá lélek,
És pokolra vesztem, valamit remélek.
Édentől bármerre (keletre? vagy máshol?)
sem különbözök el hitetlen Tamástól.
S lepergő tanulság halmán tipor lábam...
Tegnap éltem azt, mit kiveszek a mában.
Avas olajon sült pimpós kenyérhaj csak
a vacsora-étek, mire kéne hajtsak.
Megéri? Érdemes? Jobban nem lesz részem?
Várom hát mindegyre, végre elenyésszen.
Fel nem lelt tanulság fárasztja az elmét,
Szív sem találhatja abban segedelmét.
Nem származik ebből aktíva vagy haszon –
Abba is fejezem parttalan panaszom.
Már ébred a lélek, szívós, mint vad gyökér,
S mélyére létnek, mint hasba a köldök, ér.
Elaggott kalpagom hajítom jó távol –
S hajadonfőtt győzöm magam jóvoltából!
Sok programbeszédnek iza sok az alja,
Magvaváló érvvel buzgalom takarja...
De mert a fáradság csak behozza árát,
Hitemben lelem fel élet koronáját.
2019. 07. 14. 21:21
|
|