Vagyok élet borához egy felfúrt, kifújt lopótök,
alak, ki farkasok közé ványadt, vézna kopót lök.
Illatozom, mint mezei virág trágyás rögökön,
mosolyfakasztó szavaim teli torkon röhögöm.
Elmerengő tekintetem áthatol vad ősködön,
felkrákogott átkaim már szotyolaként köpködöm.
Agyereim áramán el gyorshajtásért meszelnek –
mind, ki visszariad ettől, igazságot neszel meg.
