Üzennek a hegyek
Ülök egy kidőlt fatörzsön,
Nem hallom a város zaját,
Kicsit szoknom kell a csendet,
Hogy halljam az erdők szavát.
Szívemhez nyújtóznak a hegyek,
Minden szépség és tisztaság
Hever most lábaim előtt,
És mint a lián, úgy fon át.
Itt vagyok, hol kócos felhők
Karcolják hegyek üstökét,
Égbenyúló csúcsok felett,
Langyos esőket sír az ég.
Csak nézem, ahogy simogat
Csillogó sziklaköveket,
Lágyan zúgó patakot szül,
Lassan ballagó vizeket.
Lenézek a hegy lábához,
Ezüstlevelű fák alatt,
Tarka pillangók ébresztenek,
Szívemben alvó álmokat.
Erdőillatot hord a szél,
Felém száll a város felett,
Régóta tudom egy napon,
Üzennek értem a hegyek.
|
|