Elmentél és üres lett a liget,
Szomorúan álldogálnak a fák,
Virágszirmok peregtek a földre,
Bokrok sűrűjébe bújt el a nyár,
A tó a medrében némán reszket,
A kihalt utakon senki nem jár,
A fákon a levél meg sem rezzen,
És némán úszkálnak a vadkacsák,
Hűvös szél suhan most a fák között
Amerre megy mindenre rálehel,
És a tó partján a sétányokon,
Magányosan állnak a nagy füzek,
Üres a padunk is a vár mögött,
Nem álmodozik most rajta senki,
A föléje hajló vén fák alatt,
Jó volt nekünk mindig megpihenni,
Most nagy a csend a néma ligetben,
Mert elmentél és veled ment a nyár,
Kicsit lehunyta szemét a világ,
Egy kicsit alszanak most majd a fák,
Itt állok a tó partján egyedül,
A szemem behunyom és álmodom,
Látlak ahogy az úton jössz felém,
És megcsillan a nap a hajadon.