Nem szólított engem ez a világ,
De sorsom útja mégis elhozott,
Köztetek élek számkivetetten,
Mint falkából száműzött farkasok.
A véletlen szült engem a földre,
Most hívatlan vendégként itt vagyok,
Bár több ezer gyermeki estémen,
Nem ölelt át más csak a csillagok.
Nem vagyok bűnös, mégis vezeklek,
Múló életem néma alkonyán,
Ne fuss el tőlem kérlek messzire,
Hogyha a magány partján rám találsz.
Ne menekülj el gyáván előlem,
Szeress engem, mert én gyenge vagyok,
Nem vigyáznak rám többé az égen,
Nem simogatnak már a csillagok.
Ha majd egyszer, végre eljössz hozzám,
Úgy ölelj akkor, úgy szeress engem,
Hogy te is elhidd, én is elhiggyem,
Volt értelme, hogy megszülettem.