Elsírta magát ott fent az ég,
Kioltotta a nap lámpását,
Majd ráterítette a világra,
Komor éj szürke palástját.

Sűrűn hullnak az ég könnyei,
A földön patakként száguldanak,
Az utak mellett az árkokban,
Úsztatnak falevél csónakokat.
.
Mint koronáját veszített király,
Úgy fut, menekül el a nyár,
Nyomában győztes hadsereg,
Száguldanak fekete fellegek.