Összerezzenek, sokszor még ma is,
amikor elsötétedik az ég,
a távolból villám fénye hasít,
ha az utcán megcsikordul egy fék,
amikor a nagy csendben valahol
sziréna búg, hogyha az ég dörög,
házunk előtt kóbor kutya csahol,
vagy egy rossz arcú alak lődörög,
szívem szerint lerohannék eléd,
mert néha, te már olyan vagy nekem,
mintha nem is csak a társam lennél,
hanem egyetlen féltett gyermekem,
szeretnélek, én olykor megszidni,
ha a munkából később érsz haza,
azt csak ürügyként szoktam mondani,
hogy már rég kihűlt a vacsora,
pedig még ott melegszik a tűzön,
és lehet, te rajtam azt sem látod,
hogy milyen nagyon megkönnyebbülök.
amikor lesegítem a kabátod,
néha nevetsz, hogyha ezt elmondom,
azt feleled, nem vagy már kisgyerek,
de én érted, akkor is aggódom,
mert szeretlek, és még mindig féltelek.