Nem illik hozzád már ez a város,
Hiába is gyűrt alád éveket,
Nomád szívedben megbúvó álmok,
Kémények felett szállnak réveteg.
Úgy lépdelsz, mintha még füvön járnál,
Átlebegsz a poros utak fölött,
Ha állsz, mintha nem is járdán állnál
Hanem réten, pogány virágok között.
Eső után úgy érzed, menned kell,
Mint akit valami már űz nagyon,
Vagy csak megállsz magadban, merengve,
Hogyha alkony csorog a tűzfalon.
Reggel arra ébredsz, hogy a kakas szólt,
Pedig csak zsibongnak a verebek,
Hallasz zúgni toronyból harangszót,
Ahogy kondul a lelked megremeg.
Ha az égen kócos felhő szalad,
Gondolatod rajtuk hazaszáll,
Oda, hol öreg diófák alatt,
Hófehéren álmodnak a tanyák.