Csontkezével kopog az ablakon,
karmol a fagy, füstszemű az éjjel,
sötét takaró alatt hallgatom,
hogy ölelkezik kint a csend a széllel.
Görnyedek a szobámban mint aki fél
ha éjfélt üt a falon az óra,
csak kertemben szalad vígan a tél,
nyomokat rajzol rá a friss hóra.
Behunyom szemem, várom a reggelt,
a szél elhordja tán a havat is,
azt ígérted addigra itt leszel,
a csenddel megbírkozom magam is.
Jó lenne, ha jönne már a tavasz,
nem marna tovább, sóként az idő,
hogyha eljössz és végleg itt maradsz,
szemünk fényétől a fű újra kinő.