Jó lenne egyszer elindulni,
magamban, zsebre vágott kézzel,
szabad vándorként együtt futni,
dalolni, szárnyalni a széllel.

Egyedül, neki a világnak,
mint akinek nincs semmi dolga,
megtömni útközben pipámat,
s nem gondolni rá mi lesz holnap.

Bejárni a zúgó erdőket,
a halk szavú csendes réteket,
ölelni a nyári esőket
önfeledten, bódult részegen.

Leülni egy folyó partjára
és nézni a pattogó tüzet,
dobni rá néha egy faágat,
vagy jó szagú illatos füvet.

Egy fa alatt pihennék éjjel,
ölelne engem ezer karja,
a tengernyi csillag az égen
lejönne hozzám, s betakarna.

Én meg csak álmodnék szépeket -
hogy újra mosolyog rám anya,
hogy engem is vár a kedvesem,
esténként vacsorával haza.