nézd a körmeim, beszakadt címkék azok, s mindegyik külön-külön egy-egy vers, amibe nem kezdtem még, de ami réges rég készen van és papírra vár és hangra és figyelemre, csöndre két zajos perc között;
nézd meg csak őket, és ne csodálkozz, címkék azok, hogy el ne felejtsem fehér papírom előtt a tegnapok örömeit, hogy ne felejtsem ez elmúlt és elapadt könnyeket, a halaszthatatlant és a már hasznavehetetlent, az életet magát, a napok versenyét;
