egyensúlyozunk

a megcsorbult optimizmus verse

ez most a csendek csendje
és rend nincsen benne
azt mondod: kellene! hát,
ez a kellemetlen bizonyosság

hogy, ami igaz most ránk
nem hibádzik máshol,
az akárhol fellelt végzett:
távol lenni a szabadságtól;

és így vagyunk mában és tegnapban,
de sejteni már a holnapban,
látni már, ahogy aluszik a fény,
betévedtünk, a mások ünnepén,

kérkedni, barátom nincs is mivel,
egyensúlyozunk a semmivel,
pörgetnek, s amit kitalálunk,
később csak siratunk, bánunk;

vigaszul, végül mit írjak ide,
az életünk nem elég semmire,
s ezt a semmit is megszelik nekünk,
más ünnepel, de hol a mi ünnepünk??!