Udvarhelyi temetőben

„Utas vagyok. És már lement a nap,
Fölöttem éj, egy kő fejem alatt.
Álmomban is híven hozzád vágyik szívem,
Hozzád vágyik szívem, Hozzád közel.”
(Unitárius ének)

Szabályos körben
Kétszáznál is többen,
S közbül nő a sírhalom,
Egy lapát föld s hozzá még sok lapát,
Tompa moraj akasztja embernek szavát.
Puha, agyagos, sárga földnek,
Ami e zöld fű alá nem illik sehogy,
Visszaadják a fáradt testet,
Csak a lélek ne pusztuljon, nehogy!
Valaminek, Isten, mert maradni kell!-
A férfikar, új és új énekbe kezd…
Engedd akkor magad megtalálni,
Az életünk is akképpen zárni,
S ehhez pár holnapot e mai naphoz
Még számunkra följegyezz!

gyönyörű, mély férfihanggal énekelték: "Utas vagyok. És már lement a nap..." -s az énekhang lefutott a völgybe, lassú, magasztos tánccal és visszhang formájában vissza-visszatért, néhol a szél is belecsípett kicsit, s az ily módon ismétlődő szavak egyenesen a szívembe röpültek és éreztem onnan is visszhangként kell továbbszálljanak...