Alsóvizes igaz története

Na hát csak elkezdem,
Hogy is érek végig,
Olyan hosszú mese,
Elérne az égig.

Volt egy város messze,
Nem volt sok lakója,
Kinek én meséltem,
Egy se hallott róla.

Híres helység pedig,
Nevét onnan kapta,
Egyszer egy nagy király
Látogatott arra.

Volt hát készülődés,
Fején állott minden,
Sürgött asszony s férfi,
Nem is lazsált egy sem.

Illetve egyikről
Úgy tartja a fáma,
Munka után járni,
Nem volt a szokása.

Fütyörészett mindig,
Bíztatta a többit,
Háta megfájdulhat,
Hogyha követ gördít.

Nem emelhet nagyot,
A kicsit meg minek,
Annyi szorgos kéz van,
Jusson mindenkinek.

Díszítéshez nem ért,
Főzni most tanulna,
Sepregetett annyit,
Hogy már bizony unja.

De, hogy mégis lássák,
Ő is szorgos ember,
Olyanban segít majd,
Amit senki sem mer.

Ő fogja a tósztot
Elmondani este,
Mikor őfelsége
Palástját levette.

Asztalfőn fog ülni,
Ő egy asztalsarkon,
Nagyot koccint mondván,
„Egészség maradjon!”.

Szépen kifundálta,
Mindenkinek tetszett,
Fél órát naponta,
Csakis erre edzett.

Töltötte poharát,
Felállt s díszes szóval,
Üdvözölte rendre,
Finom, édes borral.

De, hogy azért cifrább
Legyen ez az eset,
Kerítsünk hát mi is,
Még nagyobb feneket.

Eljött az a szép nap,
Érkezett a hintó,
Pompázatos sereg,
Megannyi tüzes ló.

Lármás sokadalom,
Díszőrség s más ilyen
Sok is volt egy kicsit,
Mármint én szerintem.

Mikor aztán csak a
Lakoma volt hátra,
Szorgos hősünk szépen
Öntött a pohárba.

Székét hátra tolta,
Ő jön, nincsen mese,
S ahogy elpróbálta,
Kezdene is bele.

Körbenézett lassan,
S mit látott az árva,
Ujjnyi nedű nem volt,
Semelyik pohárba.

Még csak ez volna, de
Pohár sincsen téve,
Helyére malacsült
Került terítékre.

A rejtélyre aztán,
Csak fény derült végül,
Királyunk a bortól
Menten belekékül.

Szégyenszemre aztán
Vízzel poharaztak,
S másnap király nélkül,
Reggelig mulattak.